Frissítve:

Zsidó Világkongresszus – A WJC elnöke elnézést kért Orbán Viktortól

Zsidó Világkongresszus - A WJC elnöke elnézést kért Orbán Viktortól Zsidó Világkongresszus - A WJC elnöke elnézést kért Orbán Viktortól - © Fotó: MTI
Budapest, 2013. május 7., kedd (MTI) – Orbán Viktor néhány napja egy lapnak azt mondta, hogy a Jobbik veszélyt jelent a demokráciára, megsérti az emberi jogokat, vagyis a miniszterelnök mégis határozottan állást foglalt a párttal szemben – mondta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke a szervezet budapesti közgyűlésének végén, kedden.

hiba beküldése

Záróbeszédében Ronald S. Lauder elnézést kért a korábban általa mondottakért, miután délután tudomására jutott, hogy a miniszterelnök múlt pénteken úgy nyilatkozott: a Jobbik egyre növekvő veszélyt jelent a demokráciára. Európában válság van, és megfigyelhető az a tendencia, hogy az emberek ilyen helyzetben bűnbakot keresnek – idézte Ronald S. Lauder a magyar kormányfő szavait. Üdvözölte, hogy Orbán azt mondta: fel kell lépni a demokrácia védelmében.

Orbán Viktor a Jediót Ahronót izraeli napilap múlt pénteki számában megjelent interjújában a Jobbik veszélyességére vonatkozó kérdésre egyértelmű igennel felelt. “Valós, növekvő veszély” – mondta. Szerinte ennek okai az EU-t sújtó gazdasági recesszióban keresendők. Az egész világon felbukkannak olyan politikai irányzatok, amelyeket a gyűlölet éltet, düh és csalódottság a kialakult társadalmi helyzet miatt. “Nekünk Magyarországon nagyon óvatosnak kell lennünk és a leghatározottabban fellépünk e jelenséggel szemben. Ha meg akarjuk védeni a demokráciát, akkor elszántnak kell lennünk a Jobbikkal szemben” – mondta.

Orbán Viktor vasárnap este, a WJC közgyűlésének megnyitóján mondott beszédében elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte az antiszemitizmust, amely ellen zéró toleranciát hirdetett. A WJC hétfőre virradó éjjel kiadott közleményében azonban sajnálatát fejezte ki, hogy a kormányfő beszédében “nem adott megfelelő biztosítékot arra, hogy egyértelmű választóvonalat húzott volna kormánya és a szélsőjobboldal közé”.

Ronald S. Lauder a közgyűlés lezárásaként kiemelte: helyes döntés volt Budapesten tartani a tanácskozásukat, nem is lehetett volna más alkalmasabb hely a konferenciára. Nagyon különböző országokból érkeztek a közgyűlésre a küldöttek, és tudják: “zsidónak lenni nem könnyű” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a WJC-nek sok teendője van még, és nincs más olyan szervezet, amely elvégezhetné a rájuk váró feladatokat.

Az esemény végén Nahum Goldmann-éremmel tüntették ki Németh Miklós volt miniszterelnököt. (Nahum Goldmann a Zsidó Világkongresszus alapítója és 1949-1977 között elnöke volt.)

Németh Miklós az elismerés átvételekor azt mondta, hogy az elmúlt években Magyarország megtapasztalta, hogy az antiszemitizmus, a rasszizmus jelen van az országban. Remélhetőleg a politikusok megtalálják a lehetőségét annak, hogy visszaszorítsák ezeket a jelenségeket, mert ha kudarcot vallanak, “szomorú és bizonytalan jövő” elé nézhet az ország – közölte.

A WJC háromnapos ülésének második napján, hétfőn tartották a szervezet tisztújítását. A kihirdetett eredmény szerint egyik magyar jelöltnek sem sikerült bekerülni az alelnökök közé, így sem Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója, sem Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija nem került be a plénumba.

Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke hétfőn az M1 Az Este című műsorában ehhez hozzáfűzte: ettől függetlenül két magyar alelnöke is lesz a WJC-nek, ugyanis pozíciójánál fogva a WJC alelnöki tisztségét tölti be a következő négyéves ciklusban Gergely Andrea, az Európai Zsidó Diákok Szövetségének elnöke, továbbá a Mazsihisz mindenkori elnöke is, utóbbi annak jogán, hogy – elmondása szerint – a 12 legnépesebb zsidó közösség vezetőit automatikusan delegálják ebbe a testületbe.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Markáns hidegfront érkezik viharos széllel és zivatarokkal
Budapest - Markáns hidegfront érkezik éjszaka viharos széllel és zivatarokkal - írta vasárnap az MTI-hez [...] tovább »
Biztosítsa magát, aki nem tanul már tovább!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Decemberben már saját zsebből kell fizetne az egészségügyi szolgáltatási [...] tovább »
A barátság párkapcsolat is
Debrecen - „Ha a párodnak nincs oka kételkedni benned, akkor jobb esetben nem is fog.” tovább »
Halálos baleset történt Galgahévíznél
Budapest - Frontálisan ütközött két személyautó vasárnap délután a 3-as főúton, Galgahévíz [...] tovább »
Varga László Edgár erdélyi költő kapta a Csiki László-díjat
Bukarest - Varga László Edgár erdélyi költő kapta a Csiki László-díjat a XI. Gyergyószárhegyi Írótáborban [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. szeptember 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Szép volt, jó volt, de ennyi volt”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A megye II. Pannónia Zrt. csoport vasárnapi eredményei. tovább »
„Az öszödi beszéd egyik klasszikus mondatát tudnám idézni, de a nyomdafesték sajnos nem bírná el.”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 7. fordulójában vasárnap négy meccset játszottak. tovább »
„A mai mérkőzéssel befejeztem. Volt szép 3 évem, ez az ősz ezt hozta. Szevasztok!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 7. fordulójában vasárnap négy meccset játszottak. tovább »
Megmutatták, hogyan kell győztesként elhagyni a pályát
Hajdú-Bihar - Íme, a megye I-es bajnokság vasárnapi mérkőzéseinek eredményei, illetve az edzői nyilatkozatok. tovább »
“Nem akarok durva szavakat használni mert baj lesz belőle”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A megyei II. Kelet-Magyarország csoport vasárnapi eredményei. tovább »
„Úgy gondoltuk, hogy megtörik a jég, de sajnos újra a fagyás jelei mutatkoznak a játékunkban”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának 7. fordulójában vasárnap három meccset játszottak. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása