Frissítve:

Zsarolási kísérletért felfüggesztett fogházbüntetést kapott egy diák

Nyíregyháza, 2014. október 20., hétfő (MTI) – Jogerősen egy év felfüggesztett fogházbüntetést kapott zsarolási kísérletért egy nyíregyházi diák, aki ellen gyorsított eljárásban emelt vádat az ügyészség – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.

Zsíros Zsolt megyei főügyész tájékoztatása szerint a 15 éves fiú két osztálytársától akart zsarolással pénzt, illetve cigarettát szerezni. Az egyik nyíregyházi középiskolában két tanulótársát veressel fenyegette, hogy adjanak át neki egy doboz cigarettát, illetve 500 forintot, s egyiküket bántalmazta is, a nyakát szorongatva.

A diákok a követelésnek nem tettek eleget, a történteket elmondták szüleiknek és az iskola vezetőinek.
A rendőrség az iskolából állította elő a diákot. A fiú beismerő vallomást tett. A szeptemberben történt zsarolási kísérlet után a gyanúsítottat, hogy ne tudja befolyásolni a fiúkat, illetve a tanúkat, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, húsz napig volt javítóintézetben.

A gyorsított eljárásban emelt vád alapján a Nyíregyházi Járásbíróság a büntetlen előéletű fiatalt súlyos fenyegetéssel elkövetett kétrendbeli zsarolás bűntettének kísérlete miatt jogerősen egy év fogházbüntetésre ítélte, végrehajtását három évre felfüggesztette, és egyidejűleg elrendelte pártfogói felügyeletét is – áll a szabolcsi főügyész közleményében.

-MTI-

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Édes hétvége Szerencsen
Szerencs - A jubileumi 10. szerencsi csokoládéfesztivál következik. tovább »
„Megdögöltök kutyák”, kiabálta a járőröknek a sajóládi férfi
Miskolc, Sajólád - Kővel, kapával támadt a rendőrökre. Előzetes letartóztatásba került. tovább »
A tengerbe fulladt egy magyar nő Bulgáriában
Szófia - A tengerbe fulladt egy 28 éves magyar nő a kelet-bolgár Pomorie város partjainál - közölte [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. augusztus 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
A kánikula után borús, esős idő várható az ünnepi hétvégén
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Pénteken még többfelé hőség lesz, a szombaton érkező hidegfront [...] tovább »
Szennyezett tojás – Nébih: Magyarországon a fogyasztók a jó minőségű magyar tojást válasszák
Budapest - Amíg a fipronillal szennyezett tojások ügye Európában nem tisztul le, addig Magyarországon a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
VRCK: pénteken már játszanak
Kazincbarcika - Kialakult a Vegyész RC Kazincbarcika NB I-es férfi-röplabdacsapatának felkészülési programja, a [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Egységes licencrendszerhez igazodnak a csapatok
Budapest/Miskolc - Egységes licencrendszernek kell megfelelniük a jégkorong Erste Liga csapatainak a szeptember 8-án [...] tovább »
Victor Valdés visszavonult
Madrid - Bejelentette visszavonulását Victor Valdés, az FC Barcelona történetének egyik legeredményesebb kapusa - [...] tovább »
Nem igazol új játékost Aron Pálmarsson helyére a Veszprém
Veszprém - Nem igazol új játékost Aron Pálmarsson helyére a Telekom Veszprém férfi kézilabdaklub - közölte a [...] tovább »
Torna-vb – Három magyar versenyző indulása már biztos
Budapest - Három magyar versenyző indulása már biztos az október 2. és 8. közötti montreali torna-világbajnokságon. tovább »
Az olimpiai bajnok szerbekkel játszik a Szolnok vízilabdacsapata
Budapest - Szeptember 2-án az olimpiai bajnok szerb válogatott ellen játszik gálamérkőzést a Bajnokok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása