Frissítve:

Zeman államfő veszélyt fog jelenteni az új cseh kormány számára – cseh sajtó

Prága, 2014. január 30., csütörtök (MTI) – Milos Zeman államfőt és a koalíciót alkotó pártok érdekei közti eltéréseket látja a legnagyobb kockázatnak az új kormány számára a pénteki prágai sajtó. Általános vélemény, hogy a Bohuslav Sobotka miniszterelnök vezette kabinetnek nehéz lesz pénzforrásokat biztosítania ígéretei teljesítéséhez.

hiba beküldése

A Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap emlékeztet: Zeman a kormány kinevezésekor “megcsipkedte” a kormányfőt, amikor ironikusan hívta fel a figyelmet a miniszterek kinevezését előterjesztő levélben lévő elírásokra. A lap szerint ezt akár egyszerű anekdotaként is fel lehetne fogni, csakhogy – mint írja – valószínűleg sokkal többről van szó: Zeman hozzáállása figyelmeztető jel lehet Sobotka számára.

A tekintélyes lap úgy látja: Zeman minden lehetőséget kihasznál arra, hogy belerúgjon a kormányba. “Az elnök jól tudja, hogy minél gyengébb a kormány, annál erősebb az államfő” – szögezi le a Hospodárské Noviny.

Most a legfontosabb hír az, hogy az országnak végre újra a parlamenti választás eredménye alapján létrejött kormánya van – véli a Mladá Fronta Dnes című liberális napilap. Ebben vendégkommentárt írt Bohumil Pecinka (aki egyébként a Reflex című társadalompolitikai hetilap elemzője). A szerzője arra számít, hogy az új kormány működése során sokkal inkább összefonódik majd az állam a cégekkel és a nagy cégtulajdonosokkal, ami – mint fogalmaz – “a nagyobb korporativizmus felé való elmozdulás lesz”. A kormány tényleges irányítója Andrej Babis pénzügyminiszter, az Igen (ANO) mozgalom elnöke lesz – állítja Pecinka, aki úgy látja, hogy a kormány kitölti négyéves mandátumát.

A Lidové Noviny szerint a kormánykoalíció pártjainak értékrendje “nagyon eltérő”, s ez a kormányzás idején komoly gondokat okozhat. “A kulcsfontosságú azonban a pénz lesz” – véli a konzervatív újság. A kormánykoalíciót alkotó pártokkal kapcsolatban megjegyzi: bár a kormányfő vezette szociáldemokraták számbelileg a legerősebbek, belső megosztottságuk gyengíti őket.

“A legerősebb és a legkonszolidáltabb helyzete a kormányban a Igennek van” – állítja a szerző. Hozzáteszi: Babisnak jelenleg még érdeke, hogy sikeres legyen a kormány. Ha ez már nem lesz érdeke, várható, hogy nyugodt szívvel “padlóra küldi” Sobotkát.

– MTI, Kokes János –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Az eddig ismert legősibb óriáspanda DNS-t találták meg egy kínai barlangban
Washington - Az óriáspandáktól származó eddig ismert legősibb DNS-t fedezték fel a kutatók egy kínai [...] tovább »
Eurocontrol: gyakoribb késésekre kell készülni az európai légi közlekedésben
Brüsszel - A késések gyakoriságának növekedésére kell készülni az európai légi közlekedésben a lassú [...] tovább »
Az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából
Washington - Az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából - jelentette be kedden Washingtonban Nikki [...] tovább »
Kisebb robbanás volt egy londoni metróállomáson, a rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt
London - Kisebb, valószínűleg rövidzárlat okozta robbanás volt kedd este az észak-londoni Southgate metróállomáson. tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. június 19.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Szijjártó: az erős EU csakis erős tagállamokra épülhet
Budapest/Stockholm - Erős Európai Unió csakis erős, versenyképes tagállamokra épülhet - hangsúlyozta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Knoch Viktor egy év pihenőt tart
Budapest - Az olimpiai bajnok férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó legidősebb tagja, Knoch Viktor egyéves [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – Sima amerikai siker a kazahok ellen
Budapest - Az Egyesült Államok válogatottja hétgólos győzelmet aratott kedden a kazahok felett a Duna Arénában [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – A magyarok három góllal kikaptak Montenegrótól
Budapest - A magyar válogatott kedden három góllal kikapott Montenegrótól a Duna Arénában zajló férfi [...] tovább »
Vb-2018 – Szenegáli kapitány: egyszerűen megérdemeltük a győzelmet
Moszkva - Aliou Cissé szövetségi kapitány szerint megérdemelt győzelmet aratott a szenegáli válogatott a [...] tovább »
Utolsó útjára kísérték Kovács Ferenc labdarúgó mesteredzőt
Budapest - A pesterzsébeti temetőben szerettei, tisztelői körében kísérték utolsó útjára kedden Kovács [...] tovább »
Dejan Bombac visszatért a MOL-Pick Szeged csapatába
Budapest - Dejan Bombac szlovén válogatott irányító visszatért a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatába. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása