Frissítve:

Zászlók Ünnepe szombaton a budai Várban

Budapest, 2013. május 3., péntek (MTI) – Hagyományőrző lovasok, íjászok és zászlóforgatók kavalkádja vonul végig a budai Várnegyeden szombaton a Zászlók Ünnepe című rendezvényen.

hiba beküldése

A rendezvény Somogyi Győző Kossuth-díjas festő- és grafikusművész Magyar történelmi zászlók című kiállításával és a Magyar hadizászlók című album bemutatójával nyílik 11 órakor a Magyarság Házában.

Somogyi Győző grafikái a 9. századtól kezdve napjainkig mutatják be a különböző királyi, fejedelmi, főúri, nemesi, vármegyei, hadi és forradalmi zászlók segítségével Magyarország történelmét. A május 12-ig látogatható kiállításon hadizászlók, egy-egy korszak hadi viseletei, jellegzetes harci eszközei és a művész által festett zászlók is láthatók, amelyeket a hagyományőrző huszárok ma is használnak.

Délután 12 óra 30 perctől a hagyományőrző lovasok, íjászok és zászlóforgatók menete az Oroszlános udvar felé halad, ahol kézműves foglalkozások és különböző gyermekprogramok várják a résztvevőket. A rendezvényen fellép a Csillagszemű Táncegyüttes, a Vári Dance és a Kerekes Band – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MTI-vel.

A helyszín kulturális felélénkítésére létrejött programsorozat Zumbok Ferenc, a budai Várnegyed fejlesztéséért felelős kormánybiztos kezdeményezésére indult meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium együttműködésével olyan hosszú távú, kiemelt fejlesztések szellemiségéhez kapcsolódva, mint a Várkert Bazár és a Honvéd Főparancsnokság épületének újrahasznosítása.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Megszületett Vasvári Vivien második gyermeke
Budapest, Nyíregyháza -  Viviékhez megérkezett a trónörökös, kisfiúnak adott életet a luxusfeleség. tovább »
Napi horoszkóp – 2018. április 23.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Surmann Antal lett Nyékládháza új polgármestere
Nyékládháza - Surmann Antalt, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották meg vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei [...] tovább »
Halálos baleset történt Bócsa közelében
Kecskemét - Halálos baleset történt az 54-es főúton a Bács-Kiskun megyei Bócsa közelében vasárnap este - [...] tovább »
Szili: hitvállalással, közösségi kiállással lehet tenni a szabadságért és a függetlenségért
Léva - A hétköznapokban hitvállalással és közösségi kiállással lehet tenni a közösség szabadságáért és [...] tovább »
Meghalt egy motoros Pécs határában
Pécs - Meghalt egy motoros Pécs határában vasárnap délután - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Két gyenge csapatból a kevésbé gyenge megérdemelten nyerte a mérkőzést”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának 24. fordulójában hét mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
„Lehet, hogy igénytelen vagyok, de gratulálok a játékosaimnak”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 24. fordulójában hét mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
Divízió I-es jégkorong-vb – Olasz győzelem a lengyelek ellen
Budapest - Az olasz válogatott hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a lengyel csapatot a budapesti divízió I/A-s [...] tovább »
„Már a bajnoki cím jár a játékosok fejében…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában nyolc mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
“Az első félidőben elolvadtunk mint a vaj”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 23. fordulójában két [...] tovább »
„A csapat és a nézők egymásra találtak”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 24. fordulójában hat mérkőzést rendeztek meg vasárnap. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása