Frissítve:

Zalaegerszegi lehetett a Londonban holtan talált nő

Nagykanizsa, 2013. július 24., szerda (MTI) – Zalaegerszegi lehetett az a huszonéves nő, akinek holttestére egy bőröndben találtak rá még vasárnap Londonban – közölte szerdán az RTL Klub Híradója.

hiba beküldése

A hírműsor közlése szerint az Alexandra keresztnevű fiatal nő három éve élt az Egyesült Királyságban.

Az ORFK sajtószolgálata az MTI megkeresésére szerdán annyit közölt: a brit nyomozó hatóság megkereste már a magyar rendőrséget, az ügyben jelenleg “bűnügyi információcsere történik”.

Az MTI a nő környezetéből úgy tudja, az elhunyt 25 éves volt. Pincérként dolgozott Zalaegerszegen, majd Ausztriában konyhai kisegítőként foglalkoztatták, két éve pedig Londonban keresett munkát. Facebook oldalán legutóbbi foglalkozásaként produkciós asszisztens szerepel.

Barátai július 16-a óta nem tudták vele felvenni a kapcsolatot, telefonon és írásban is többen keresték, de nem adott életjelet magáról. Az első részvétnyilvánítások kedd délután jelentek meg az oldalán, azóta nagyon sokan jegyeztek be búcsúzó üzeneteket.

A magyar nő holttestét egy bőröndben fedezték fel az északnyugat-londoni Barnet kerület Mill Hill városrészében, egy sportpálya közelében, erdős területen, még vasárnap délután. Az azonosítási folyamat során derült ki, hogy az áldozat egy húszas éveiben járó magyar nő.

A Scotland Yard emberölési ügyekre és más súlyos bűncselekményekre szakosodott parancsnokságának (Homicide and Serious Crime Command) illetékese szerdán Londonban az MTI-nek elmondta, hogy az őrizetbe vett személy ellen még nem emeltek vádat, egyelőre kihallgatása van folyamatban.

A rendőrségi illetékes nem adott érdemi választ az MTI azon kérdésére, hogy az őrizetbe vett személy is magyar állampolgár-e, mondván: amíg nem történik vádemelés, addig az őrizetesről nem adható ki személyes információ.

Nicola Wall, a Homicide and Serious Crime Command főfelügyelője, aki a vizsgálatot vezeti, nyilatkozatában kijelentette: a Scotland Yard továbbra is tanúkat keres annak megállapítására, hogy pontosan mi történt. A rendőrtiszt szerint a hatóságok elsősorban azok jelentkezését várják, akik látták, hogy valaki egy nehéz, fekete, kerekekkel ellátott bőrönddel közlekedett a környéken július 18-án vagy az után a városrész erdős területéhez vezető utcákon.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Elfogták a Miskolcon halálos balesetet okozó cserbenhagyó fiatalokat
Miskolc - A halálos közúti közlekedési balesetet okozó 19 és 20 éves fiatalokat a miskolci rendőrök elfogták [...] tovább »
Fotók: Termékek, amiktől egyszerűen eldobod az agyadat!
Sok embernek támadnak furcsa ötletei időről időre. De csak a legbátrabbak képesek arra, hogy ezeket a termékeket [...] tovább »
TOP 100: megvannak a megye gazdaságának legjobbjai!
Debrecen - Bemutattuk a friss TOP 100 magazint, és gazdára talált a TOP 100 Gazdasági díj. tovább »
Tragédia Miskolcon
Miskolc - Halálos közúti közlekedési baleset történt hétfőn kora este Miskolcon a Szarkahegy utcán. tovább »
Premier előtti vetítést nyerhetnek a diákok az Örök tél című film játékán
Budapest - Az Örök tél című film alkotói online történelmi vetélkedőt hirdetnek középiskolás diákok [...] tovább »
Három férfi pincébe zárta és megverte női alkalmazottját Győrben
Győr - Három férfi pincébe zárta és durván bántalmazta női alkalmazottját Győrben. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Teremtorna Mátészalkán
Mátészalka - Várják a nevezőket a szervezők a jubileumi 10. Szi-Zo Sportszer Kupa pénzdíjas teremlabdarúgó [...] tovább »
Sánta a legjobbkor büntetett – a végén
Csenger - Harminc másodperccel a befejezés előtt döntött a Gyulaj, balul zárult csengeri túra. tovább »
MK: a nyolc közé jutás a tét a Komlóval szemben
Balmazújváros - Az NB I-es Sport36-Komló együttesével mérkőzik meg a férfi kézilabda Magyar Kupa negyedik [...] tovább »
Alaposan kitömte a HTE a miskolci csapatot
Hajdúböszörmény - Ellenállhatatlan teljesítménnyel rukkolt elő a Hajdúböszörményi TE csapata a Miskolci [...] tovább »
Női kézilabda-vb – A lengyelek nyerték az Elnök Kupát
Lipcse - Lengyelország válogatottja nyerte az Elnök Kupát, a németországi női kézilabda-világbajnokság [...] tovább »
Háromezer kilométert futott a Duna torkolatáig Hidvégi-Üstös Pál
Budapest - Háromezer kilométer lefutása után érkezett meg a Duna Fekete-tengeri torkolatához Hidvégi-Üstös Pál [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása