Frissítve:

Zaklatási ügyek – Megelőző cáfolatban tagadta helytelen viselkedését Michael Douglas

Zaklatási ügyek – Megelőző cáfolatban tagadta helytelen viselkedését Michael Douglas © Fotó: AFP / Robyn Beck
London – Meglepő módon megelőző cáfolatban tagadta állítólagos helytelen szexuális viselkedését Michael Douglas.

hiba beküldése

A kétszeres Oscar-díjas amerikai színészt, producert produkciós cégének egy korábbi női alkalmazottja akarja megvádolni azzal, hogy harminc éve, az 1980-as években önkielégítést végzett előtte – olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.

Az áldozat még nem ismertette nyilvánosan vádjait, ám Michael Douglas ügyvédei révén megtudta, hogy a Hollywood Reporter című filmes szaklapban fog megjelenni a cikk az állítólagos esetről.

A Deadline című magazinnak nyilatkozva Michael Douglas “teljes hazugságnak, koholmánynak” nevezte a vádat, aminek “semmi igazságalapja nincsen”.

Egykori alkalmazottja azzal is vádolja, hogy “pirulásra okot adó szövegeket suttogott a fülébe, és használt telefonbeszélgetéseikben, és kiközösítette őt, amikor távozott a vállalattól”.

Utóbbi állításokat Douglas elenyészőnek nevezte, ugyanakkor bocsánatot kért, “ha közönségesen beszélt volna barátaival”. Azt azonban cáfolta és “teljesen valótlannak” nevezte, hogy megakadályozta volna egykori alkalmazottja előmenetelét a filmiparban.

Elmondta, hogy több mint 30 éve nem áll kapcsolatban vádlójával. Hozzátette, hogy “lesújtották az állítások, és hajlandó mindent beismerni, amiről úgy véli, hogy felelős”. “Nincs bizonyíték. Ez nem fog bíróság elé kerülni. Ez az ügy elévült” – hangsúlyozta.

– MTI –


Salma Hayek
London - Újabb filmsztár vallott a médiában Harvey Weinstein ellen: Salma Hayek a New York Timesban azzal vádolta meg a filmmogult, hogy számos alkalommal szexuálisan zaklatta őt és azzal is megfenyegette, hogy megöli. Mint a filmcsillag felidézte, a visszautasítás miatt feldühödött Weinstein azt...



További hírek a Bulvár kategóriából
Videó: Padlót fogott a Britain’s Got Talent zsűrije egy „bűvészmutatványtól”
A 46 éves Marc Spelmann a Britain's Got Talent szombat esti show-jában egy lélegzetelállító trükköt mutatott be: [...] tovább »
Videó: Majdnem fájdalmas vége lett a játszótéri marhulásnak
Emberek alatt beszakadó jég, egyensúlyvesztés kényes helyzetben és egy kis bénázás a pogórúdon: a Failarmy [...] tovább »
Az Ab pontosította a közszereplő fogalmát a Hajdú kontra Puzsér üggyel kapcsolatban
Budapest - Pontosította a közszereplői minőség megállapításának szempontrendszerét két médiaszereplő [...] tovább »
Te kitalálod, melyik Kiss Ramóna és melyik a testvére?
Kiss Ramóna közös fotót posztolt az instára a testvérével, Debórával, de a két lány olyannyira hasonlít [...] tovább »
Videó: 10 hihetetlen függőség, amiről el se fogod hinni, hogy létezik
Nyalogatnál macskát? Ennél körömlakkot? Fürdenél hipóban? Nos, az alábbi emberek nem csak kipróbálták, [...] tovább »
Videó: Ez meg mi? A Földről is látszik a titokzatos holdbéli torony…
Különös videó került fel a netre a Holdról: sokak szerint a nem túl jó minőségű felvételen egy Holdon álló [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bevették a Viharsarkot a Loki lányai
Debrecen - Nagyszerű teljesítménnyel, magabiztos győzelmet aratott a Loki a keleti rangadón. tovább »
Hét és fél millió forint gyűlt össze Tőzsér kezdeményezésére
Debrecen - Csaknem hét és fél millió forint gyűlt össze annak a jótékonysági akciónak a keretében, amelyet [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Sokat érő három pont Csákvárról
Kisvárda - A kisvárdaiak a játékrészek hajrájában voltak eredményesek a tavaszi eddigi legjobbja ellen. tovább »
Női labdarúgó BL – Magyar játékvezetői trió az egyik elődöntőben
Budapest - Magyar játékvezetői triót jelöltek ki az Olympique Lyon-Manchester City női labdarúgó-mérkőzésre, [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – A Duna Arénában lesz a nyolcas döntő
Budapest - Június 18. és 23. között a budapesti Duna Arénában rendezik a férfi vízilabda világliga nyolcas [...] tovább »
Szinkronúszó vk – A világ egyik legjobbja is ott lesz a budapesti versenyen
Budapest - A világ egyik legjobbja, az olimpia- és tizenháromszoros világbajnok Szvetlana Kolesznyicsenko is ott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása