Frissítve:

Ybl-emlékév – Kiállítás Ybl szakrális épületeiről a Szent István-bazilikában

Budapest, 2014. augusztus 23., szombat (MTI) – Ybl Miklós fennmaradt szakrális épületeiről nyílik kiállítás az Ybl Egyesület rendezésében szombat este Budapesten, a Szent István-bazilika Lovagtermében, az idei Ybl-emlékévhez kapcsolódva.

A kiállításon az Ybl Miklós által 1845-től az építész 1891-ben bekövetkezett haláláig tervezett és megvalósult, a történelmi Magyarországon Nagycenktől Széphalomig, Kaplonytól Ercsiig található, ismert és a nagyközönség által kevésbé ismert szakrális épületeket mutatják be ismertető szövegekkel ellátott tablókon és maketteken – mondta el az MTI-nek az Ybl Egyesület elnöke.

Szmodits Julia közölte: a tárlaton tizenhat, Ybl Miklós által megálmodott templommal, mauzóleummal, kápolnával és síremlékkel ismerkedhet meg a látogató abban a Szent István-bazilikában, melynek építése szintén a kétszáz éve született Ybl nevéhez fűződik.

A szeptember 28-ig látogatható tárlatot Dávid Katalin művészettörténész nyitja meg szombaton 18 órakor.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Meghalt Garami Gábor filmproducer
Budapest - Hatvanhat éves korában elhunyt Garami Gábor Balázs Béla-díjas, UNESCO-díjas filmproducer, egyetemi [...] tovább »
Tanúk kihallgatásával folytatódott a borsodnádasdi emberölési ügy tárgyalása
Borsodnádasd, Miskolc - A vádlott barátait is meghallgatják, ahogy az igazságügyi orvosszakértőket is a [...] tovább »
Magyar Levente: az amerikai kormányzat egyetért az értékelvű magyar politikával
Washington - A jelenlegi amerikai kormányzat egyetért az értékelvű magyar politikával - jelentette ki Magyar [...] tovább »
Fülöp Attila: támogatja a nevelőszülőséget és a gyermekvédelmet a kormányzat
Szolnok - A továbbiakban is támogatja a nevelőszülőséget és a gyermekvédelmet a kormányzat - közölte a [...] tovább »
Varga Judit: Bízunk Olaszországban a migrációs politikát illetően
Róma/Budapest - Bízunk Olaszországban a migrációs politikát illetően, mivel nagy ország és osztja Magyarország [...] tovább »
Kovács Zoltán: a svédek szerint is a migráció a legfontosabb európai kérdés
Budapest/Stockholm - A svédek is egyetértenek abban, hogy a migráció a legfontosabb európai kérdés - mondta a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Idegenben nyerte a finálé első meccsét a Csíkszereda
Budapest - A Csíkszereda idegenben szerzett előnyt a jégkorong Erste Liga döntőjében, miután az első [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Közel volt a bravúrhoz, de hosszabbítás után kiesett az Alba
Székesfehérvár - Az Alba Fehérvár nagyszerű játékkal ledolgozta 33 pontos hátrányát, ám a hosszabbításban [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Simán nyert a Sopron Pécsett
Budapest - A címvédő Sopron az esélyeknek megfelelően simán, 20 ponttal győzött a PEAC-Pécs vendégeként a [...] tovább »
Szalayné Sebők Éva nevét viseli az Év női röplabdázója-díj
Budapest - A kedden 70 éve született, 2011-ben elhunyt Szalayné Sebők Éva nevét viseli mostantól az év legjobb [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Győzött a Veszprém Komlón
Budapest - A Veszprém esélyeshez méltóan győzött a Komló vendégeként a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján. tovább »
DVTK és SZVSE sikerek az asztalitenisz NB II-ben
Miskolc, Szerencs - A férfi asztalitenisz NB II, Észak-keleti csoport, 14. fordulójának eredményei: tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása