Frissítve:

WSJ: hónapokig tartó titkos egyeztetések előzték meg Obama és Róháni kapcsolatfelvételét

Washington, 2013. november 7., csütörtök (MTI) – Barack Obama amerikai és Haszan Róháni iráni elnöknek az ENSZ-közgyűlés általános vitája alkalmából történt, spontánnak tűnő telefonos kapcsolatfelvételét valójában hónapokig tartó titkos egyeztetések előzték meg – közölte csütörtökön a The Wall Street Journal.

hiba beküldése

A konzervatív napilap beszámolója szerint a tárgyalásokba bevonták az ománi uralkodót, valamint több iráni emigránst és néhány volt amerikai diplomatát is. Az egyezkedésekben kulcsszerepe volt Puneet Talwarnak, az elnök indiai származású különleges tanácsadójának, a Nemzetbiztonsági Tanács iráni, iraki és az öböl menti államok ügyében illetékes igazgatójának, valamint – még ENSZ-nagyköveti minőségében – Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadónak is.

A lap szerint Obama már 2009-ben, nem sokkal a hatalomra jutása után két személyes levelet is írt Ali Hamenei ajatolláhnak, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének, s abban kifejtette, hogy az Egyesült Államok nem szorgalmaz rendszerváltást Iránban, és hogy békés úton kívánja rendezni az iráni atomprogrammal kapcsolatos vitát.

Hamenei már akkor hajlott volna az egyezkedésre, de Mahmúd Ahmadinezsád elnöknek a 2009-es, csalásokkal tarkított választások eredményeként sikerült hatalmon maradnia. Az újabb nyitány lehetőségét Róháni meglepetésszerű júniusi választási győzelme nyitotta meg.

A lap emlékeztetett rá, hogy a mostani genfi tárgyalási forduló már az ötödik alkalom, hogy Washington és Teherán képviselői szeptember óta az iráni atomprogramról egyeztetnek.

– Pogár Demeter, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb [...] tovább »
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása