Frissítve:

WP: az amerikai igazságügyi tárca várhatóan nem emel vádat a WikiLeaks kiadója ellen

Washington, 2013. november 26., kedd (MTI) – Csaknem biztosra vehető, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium nem kíván vádat emelni a WikiLeaks portál alapítója és kiadója, Julian Assange ellen, mert ellenkező esetben pert kellene indítania egy sor amerikai sajtóorgánum és újságíró ellen is – közölte kedden kormányzati forrásokra hivatkozva a The Washington Post.

hiba beküldése

Az ügyben hivatalos döntés még nem született, és megmarad a WikiLeaks ügyét vizsgáló nagyesküdtszék is, ám a lapnak név nélkül nyilatkozó amerikai hivatalos személyek szerint csekély a valószínűsége annak, hogy Assange ellen vádat emeljenek, hacsak nem követett el bűncselekményt a szigorúan titkos katonai és diplomáciai iratok publikálásán felül.

Az Obama-kormány olyanok ellen emelt vádat, akik titkos iratok kiszivárogtatásával megszegték a kémkedésre vonatkozó törvényt. Közéjük tartozik Edward Snowden informatikus, aki a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtésére vonatkozó iratokat juttatott el a sajtóhoz és az amerikai hadsereg volt hírszerzési elemzője, Bradley Manning, aki a WikiLeakset látta el információkkal.

A kormányzatnak dolgozó jogi szakértők rámutattak, hogy Assange publikálta, nem pedig kiszivárogtatta az információkat. Ha őt vád alá helyeznék, akkor ugyanezt az elvet kell alkalmazni az újságírók ellen. Ha viszont azok ellen nem indítanak eljárást, akkor a fordított logikának érvényesülni kellene Assange esetében is.

Ezt dilemmát az igazságügyi minisztériumban a lap szerint “The New York Times-problémaként” emlegetik, mert Assange felelősségre vonása esetén hasonlóképpen kellene eljárni a The New York Times és más médiumok, így a The Guardian és a The Washington Post ellen is.

Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter a múlt héten a washingtoni napilapnak adott interjújában kijelentette, hogy az amerikai kormány az Egyesült Államokban bíróság elé kívánja állítani Snowdent, aki Oroszországban ideiglenes menedékjogot kapott. Ugyanakkor azt is mondta, hogy Glenn Greenwaldot, a The Guardian brit napilap volt riporterét, aki a Snowdentől kapott értesülések alapján cikkeket jelentetett meg, hivatala nem kívánja felelősségre vonni. Az amerikai állampolgárságú Greenwald azért nem mer hazatérni Brazíliából, mert attól fél, hogy Amerikában bíróság elé állítják.

Az igazságügyi minisztérium tisztségviselői szerint a tárca ugyanígy Manning és Assange esetében is különbséget kíván tenni kiszivárogtató, illetve kiadó vagy újságíró között. Assange és a WikiLeaks képviselői szerint őket hivatalosan senki sem kereste meg azzal, hogy ejteni szeretnék a vádemelés szándékát, sőt az igazságügyi minisztérium még arra a kérdésükre sem válaszolt, hogy hol tart most az eljárás. Az ausztrál állampolgárságú Julian Assange a londoni ecuadori nagykövetségen él, amióta Quito politikai menedékjogot biztosított neki. Assange-ot Svédországban nemi erőszak vádjával akarják bíróság elé állítani, de ő attól fél, hogy Stockholm kiadná az Egyesült Államoknak.

– MTI, Pogár Demeter –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Alapjogokért Központ: az olasz kormány sikerrel vette fel a versenyt a migrációval
Budapest - Az Alapjogokért Központ elemzője szerint a második legnagyobb olasz menedékkérő-tábor kiürítése [...] tovább »
Tanulságos videó: ezért kell parkolásnál mindig a padka mellé húzódni
Brazília - A busz jött, látott és tarolt, a végeredmény két összetört autó és egy leamortizált motor. tovább »
Banksy önmagát félig megsemmisítő művét a stuttgarti művészeti múzeumban fogják kiállítani
London - A stuttgarti Staatsgalerie művészeti múzeumban fogják márciustól kiállítani egy hosszú távú [...] tovább »
Vadállatok tömegei pusztulnak el a forró ausztrál nyárban
London - Több mint 90 vadló pusztult el az Ausztráliát fojtogató hőhullámban. tovább »
Magyarok a Brexit-káosz közepén
Nyíregyháza - Ember legyen a talpán, aki biztosat tud mondani arról, mikor és milyen következményekkel léphet ki [...] tovább »
Donald Trump közölte, hogy elhalasztja az évértékelő beszédet
Washington - Donald Trump amerikai elnök bejelentette szerdán éjjel, hogy elhalasztja évértékelő beszédét, az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyírbátori FC – Mintha mi sem történt volna az ősszel
Nyírbátor - A nyírbátori játékosok jó hangulatban vetették bele magukat a munkába. tovább »
Nemet mondott Szalai a többmilliós ajánlatra
Hoffenheim - Török sajtóhírek szerint a Galatasaray konkrét ajánlatot tett Szalai Ádámnak, ám a csatár [...] tovább »
Férfi röplabda Közép-európai Liga – Vendégként kikapott a Kazincbarcika
Budapest/Kamnik - A magyar bajnok Kazincbarcika 3-0-ra kikapott a szlovén Calcit Volley Kamnik vendégeként a [...] tovább »
Hiába keresték a Salát szállító kisrepülőt
Wales - Kíméletlen időjárás nehezítette a Franciaországból Walesbe tartva eltűnt kisrepülőgép keresését, [...] tovább »
Hárman versenyben
Lausanne - Az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) döntése alapján Göteborg, Minszk és Lengyelország sziléziai [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 4/1. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása