Frissítve:

Weöres 100 – Weöres Sándor emléke előtt tiszteleg a Balatoni Íróhét

Keszthely, 2013. augusztus 20., kedd (MTI) – Weöres Sándor emléke előtt tiszteleg – egyebek között versmondási rekordkísérlettel – az idei Balatoni Íróhét Keszthelyen.

hiba beküldése

Harminc év szünet után elevenítette fel tavaly újból a Goldmark Károly Művelődési Központ a Balatoni Íróhét programját, amelyen 2012-ben 11 fiatal irodalmár – írók, költők, műfordítók és kritikusok – vett részt. A programokon a negyven évnél fiatalabb magyarországi és határon túli írókkal és költőkkel találkozhattak személyesen is az érdeklődők.

Az idei, szeptember 9-én kezdődő második íróhét a Weöres Sándor emlékév jegyében zajlik – tájékoztatta a szervező intézmény az MTI-t.

Születésének 100. évfordulója apropóján kortárs művészek segítségével kívánják bemutatni, megismertetni, megszerettetni a termékeny költő alkotásait. A programsorozat előadói Weöres Sándor életével, filozófiájával és költészetével ismertetik meg a közönséget a filmvetítéstől a koncerteken és irodalmi esteken át a tudományos előadásig.

A résztvevők között lesz mások mellett Jordán Tamás színművész és színigazgató, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, Péczely Dóra szerkesztő, kritikus, Fehér Renátó költő, Sudár Annamária előadóművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész.

Az idei íróhét célja a szervezők szerint az, hogy minél több korosztályhoz eljusson a Weöres Sándor művei által hordozott, értékeket átadó üzenet. Az általános- és középiskolás diákokkal az iskolai keretektől eltérő módon, rendhagyó irodalomórákon szeretnék megismertetni a költő üzenetét a résztvevő szerkesztők, előadóművészek és költők közvetítésével.

A rendezvény negyedik napján is a diákokra számítanak azzal a rekordkísérlettel, amelyet Jordán Tamás irányít majd. A nagy versmondás című program keretében keszthelyi és Keszthely környéki diákok Weöres Sándor Valse triste című versét szavalják majd a városközpontban, a legnagyobb létszámú magyarországi versmondás rekordkísérleteként.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Idős asszony ékszereit rabolta el egy felsőzsolcai sörözőben
Debrecen, Felsőzsolca, Miskolc - Jogerősen 11 év fegyházbüntetést kapott a felsőzsolcai kocsmai rabló. tovább »
Adventi készülődés és karácsonyi forgatag Nyíregyházán
Nyíregyháza - Szombattól indul a karácsonyi készülődés Nyíregyházán: a városlakókat különleges [...] tovább »
Magyar győztese lett Európa legnagyobb energetikai startup versenyének
Budapest - Idén a magyar HeatVentors nyerte meg az innovatív energetikai fejlesztésekkel foglalkozó startupok [...] tovább »
Különleges égi jelenségek – Keressük a Merkúrt az alkonyi égen!
Naprendszerünk legbelsőbb bolygója vagy kora este, vagy kora hajnalban látható csupán, ezért főleg a téli, [...] tovább »
Elhunyt Komáromy Éva, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja
Miskolc - Életének 79. évében elhunyt Komáromy Éva a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja. A művészt a [...] tovább »
Érdemrend a világhírű, nyíregyházi kötődésű érsebésznek
Budapest - A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vette át pénteken Budapesten Gloviczki Péter Amerikában [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good – Egyelőre egy ponttal is az élen
Kisvárda - A hátránya után nagy erőket mozgósító Kisvárda fordított, de végül nem nyert Sopronban a [...] tovább »
Videó: DVTK Jegesmedvék vs. ASC Corona Brasow 7-2
Miskolc - Péntek este a DVTK Jegesmedvék gárdája az ASC Corona Brasow jégkoroncsapatát fogadta Miskolcon, a [...] tovább »
Ismét a komádi mazsorettek voltak a legjobbak
Komádi - A kétszeres kontinensbajnok komádi mazsorettcsoport ismét diadalmaskodott a VOKE Egyetértés Művelődési [...] tovább »
Emlékdélután Kabos Endre tiszteletére
Berettyóújfalu - A sportemberről elnevezett csarnokban emléktablót avatott Berettyóújfalu Kabos Endre, a [...] tovább »
Rangadók előtt a DEAC, Debrecenben a női labdarúgó-válogatott
Debrecen - A Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának floorballosai és a férfi kézilabdázói is rangadót játszanak [...] tovább »
Kozák Luca és Senánszky Petra lettek az év egyetemi sportolói
Debrecen - Az Év Egyetemi Sportolója lett a Debreceni Egyetem két hallgatója, Kozák Luca és Senánszky Petra, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása