Frissítve:

Weöres 100 – Székely Csaba drámája nyerte a Weöres Sándor drámapályázat fődíját

Szombathely, 2013. június 22., szombat (MTI) – Székely Csaba drámaíró Vitéz Mihály című drámája nyerte el a Weöres Sándor országos drámapályázat fődíját – jelentette be Szőcs Géza szombaton este a költő születésének századik évfordulója alkalmából tartott díszelőadás után.

Székely Csaba a fődíj elnyeréséről szóló oklevelet átvéve, megköszönte azt, majd – félig tréfásan, félig komolyan – annyit mondott: még nem is tudják, hogy a színház milyen méhkasba nyúl a darabbal, de majd bebizonyosodik, ha bemutatják.

Alexa Károly irodalomtörténész, zsűritag az MTI érdeklődésére elmondta: a darab arról a Vitéz Mihályról szól, aki a XVI. század legvégén elfoglalta Erdélyt és egyesítette Havasalfölddel és Moldvával.

Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója elmondta: a drámapályázatra összesen 174 érvényes pályamű érkezett, ezek közül egyet visszavontak. Így az előzsűri a maradékból választotta ki azt a nyolcat, amelyről végül a zsűrinek döntenie kellett.

Hozzáfűzte: a színdarabot a 2014-2015-ös évadban tűzi műsorára a szombathelyi Weöres Sándor Színház.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Soltész: idén, első körben 951 millió forintos támogatást kapnak nemzetiségi beruházások
Budapest - Az idén, első fordulóban 951 millió forintos állami támogatást kapnak a magyarországi nemzetiségek [...] tovább »
Három milliárd forinttal támogatja a kormány a nemzetközi innovációs házépítő verseny megrendezését
Szentendre - Három milliárd forintos támogatást nyújt a kormány a jelen és a jövő házait bemutató Solar [...] tovább »
Semjén Zsolt felháborodott a venezuelai magyarok “legmigránsozásán”
Budapest - Felháborodásának adott hangot a venezuelai magyarok "lemigránsozása" miatt Semjén Zsolt [...] tovább »
ÁSZ: fontos az önkormányzatok pénzügyi egyensúlyának hosszú távú fenntarthatósága
Kaposvár - A megbízható gazdasági környezet alapvetően fontos a lakosság és a politika számára, ezért az [...] tovább »
Jelentősen lehűl az idő a hétvégén
Budapest - Jelentősen lehűl az idő a hétvégén: a leghidegebb órákban mínusz 10 fok is lehet, s helyenként [...] tovább »
Megnyílt az Utazás 2019 kiállítás
Budapest - Megnyílt az Utazás 2019 kiállítás csütörtökön a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, ahol [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női labdarúgó Eb-selejtező – A svédekkel azonos csoportban a magyarok
Nyon/Budapest - Többek között a világ legjobbjai közé tartozó svédekkel került azonos Európa-bajnoki [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Stollárék az elődöntőben
Budapest - A címvédő Stollár Fanny oldalán a brit Heather Watsonnal bejutott az elődöntőbe a budapesti 250 ezer [...] tovább »
A szomszéd megyében csobbantak a szeniorok
Debrecen - Csapatépítés Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn: a debreceniek 28 fővel szerepeltek, ebből 16 először [...] tovább »
Vagány gyereknek tartja Zsórit Kerekes Zsombor
Debrecen - A hétvégén ollózós gólt szerző Zsóri Dániel találata még mindig beszédtéma, Kerekesnek is tetszett. tovább »
Tarcal nélkül tovább Keleten
Miskolc - Amennyiben az időjárás nem szól közbe, a jövő hét végén indulnak a focibajnokságok. tovább »
DVSC: ingyenes lesz az Ajka elleni kupavisszavágó
Debrecen - A DVSC labdarúgócsapata február 26-án, kedden 17 órától az FC Ajka együttesét fogadja a Magyar Kupa [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása