Frissítve:

Webes alkalmazással segíti a pénzügyi tervezést a Pénziránytű Alapítvány

Budapest, 2015. május 7., csütörtök (MTI) – Új stratégiai tervet fogadott el a Pénziránytű Alapítvány, amely egy most indított webes pénzügyi tervező alkalmazással szeretné segíteni az egyéni és családi költségvetés megtervezését – mondta Szuromi-Kovács Ágnes, az alapítvány ügyvezető igazgatója csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

A Pénziránytű Alapítványt 2008-ban hozta létre a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Bankszövetség és a Diákhitel Központ azzal a céllal, hogy segítse a pénzügyekben való eligazodást. Az alapítvány megújult honlapjáról elérhető, a piacon egyedülálló alkalmazással, amely elsősorban a felnőtteket célozza meg, egy egyszerű regisztráció után áttekinthető az egyén pénzügyi helyzete, vezethetők a kiadások és a bevételek – ismertette Szuromi-Kovács Ágnes.

Hangsúlyozta, hogy az alapítvány kuratóriuma egy ötéves, tematikájában fokozatosan építkező, új stratégiai tervet fogadott el, amelynek célja, hogy a pénzügyi szemléletformálás mellett kézzelfogható, gyakorlati ismereteket nyújtson a mindennapi pénzügyi tervezéshez.

Szuromi-Kovács Ágnes elmondta, hogy az alapítvány 2015-ben egy szélesebb kör – a középiskolások mellett az általános iskolás és a felnőtt korosztályok – számára is átfogó pénzügyi ismeretterjesztő programokat dolgoz ki. Az idei év kiemelt témája a családi költségvetés-készítés, amelyet a bemutatott pénzügyi tervező alkalmazás is segít.

Az ügyvezető igazgató szólt arról is, hogy a Pénziránytű Alapítvány továbbra is támogat iskolai programokat, így az általános iskolásoknak szóló pénzügyi ismeretterjesztő BankVelem programot, amely játékos környezetben arra tanítja a diákokat, hogy az elvégzett munkával (iskolai szelektív gyűjtés) megkeresett jövedelmet (pontokat) nem kell azonnal elkölteni (vagyis beváltani ajándékokra), hanem érdemes vele gazdálkodni, takarékoskodni.

Az idei év elejére már közel 1000 általános iskola 30 000 diákja regisztrált a programba. Az alapítvány középiskolásoknak szóló programjait idén jelentősen megújítja: az átdolgozott oktatási anyagok várhatóan a 2015/16-os tanévtől lesznek elérhetőek – mondta el Szuromi-Kovács Ágnes.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása