Frissítve:

VRCK: Vesztett állásból győzelem született

Előnybe került a Barcika Előnybe került a Barcika - © Fotó: Kozma István
Kazincbarcika – A Vegyész előnyre tett szert a bajnoki döntőben a Pénzügyőrrel szemben.

hiba beküldése

A Vegyész ötödször vagy a Pénzügyőr először? – ez volt a kérdés a két legjobb magyar férfi röplabdacsapat ütközetsorozata előtt, az extraliga három nyert mérkőzésig tartó első összecsapást megelőzően. A két együttes a bajnoki fináléig ebben az évadban hatszor találkozott egymással tétmeccsen, az NB I.-ként induló élvonal első szakaszában mindkétszer a barcikaiak nyertek, aztán jött a Magyar Kupa elődöntője, amelynek két összecsapásán egyaránt a fővárosi gárda bizonyult jobbnak. A folytatásban, immár az extraligában, még februárban három szettben győzött a Pénzügyőr, a legutóbbi meccsen, március 17-én pedig négy játszmában a VRCK bizonyult jobbnak Barcikán.

18–18-akról 1:1

Telt ház előtt, a lélektanilag fontos első pontot a hazai gárda szerezte, aztán Németh Sz.-nek volt egy jó nyitása, majd Macko is pontos lett (5–2). A folytatásban Vitiuk ,,beragadt” a nyitóhelyre, hazai hibák jöttek, és fordult az állás (5–6). Szabó D. szélső ütős téves megoldása után kérte ki első idejét Kardos edző (8–10), nem sokkal később Németh Sz. centerből egyenlített, majd szervája után újra a hazaiaknál volt az előny (11–10). A folytatásban megint volt egy kis fordulat, a vendégegyüttes vezetgetett egy-két egységgel (16–18), de amikor Németh Sz. megint egálra hozta a meccset, Pénzügyőr pauza következett. A 18–18-ról induló szetthajrában volt 20–22, majd 21–23 is, amit hazai időkérés követett. Aztán VRCK pont után Flach­ner centerből volt eredményes (22–24), ám 23–24-nél Szabó D. ütése pontatlanra sikeredett, így az első játszma a vendégeké lett (23–25).

A második menet elején 2–3 után három hazai egység következett, majd egy jó Juhász P.-sánc után 7–4 állt az eredményjelzőn. Rossz nyitások után jót is láthattunk Németh Sz. révén, ami időkérésre késztette a Pénzügyőrt (10–7). Ez hasznukra vált (11–11), de aztán megint a sárga-kékek következtek (15–12). Amíg nem jött egy rosszabb periódusuk, ami után Kardos edző ,,szüneteltetett” (18–18). 18–20-nál Szabó D. helyett Gebhardt N. állt be, a meccs első cseréjeként. Sikerült fordítania a Vegyésznek, majd Milev pontja után Jókay edző döntött úgy, hogy tanácsadással próbálkozik (22–20). 23–22-nél hazai időkérés volt műsoron, aztán az első szettlabdát nem sikerült behúzni, de Kovács Z. rossz nyitással segített a VRCK-nak (25–23).

A harmadik játszma

A harmadik menet elején a fővárosi gárdának kellett volna kapaszkodnia, de pontatlanok voltak, emiatt 7–3-nál szakvezetőjük kikérte a játékrész első idejét. Nem segített, a jól helyezkedő Macko szerezte meg csapata 11. egységét, és mivel ezzel hat pont lett a különbség a felek között, Jókay edző ellőtte a második szünetét. Ám Milev demoralizáló pontja után nyílt az olló, 15–6-nál pedig érkezett a pályára Blázsovics, hogy Németh Sz. pihenhessen. Csak idő kérdése volt, hogy mikor, mennyivel húzza be ezt a játsz­mát a hazai gárda, még az is belefért, hogy 16–11-re zárkózott fel a Pénzügyőr. 19–14-nél hazai pauza után a fővárosiak cseréikkel többször is három pontra jöttek fel (19–16, 20–17, 21–18), a játszma utolsó pontja viszont Szalai rontott nyitása után született (25–20).

A negyedik játszma elején mindkét gárda a kezdőcsapatához tért vissza, és ismét kiélezett labdamenetek voltak műsoron (4–4). Innen a VRCK mozdult el jobban, 1–2 pontos fórjukat Juhász P. növelte háromra, a jó sáncmunka pedig négyre. Ekkor következett a fővárosi időkérés (11–7). 13–11-es eredmény után a jó VRCK-sáncok hozták a pontokat, zsinórban hármat, amire szünidő kérés volt a reakció a túloldalon (16–11). Aztán 18–12-t követően vendégpontok jöttek (18–14), majd Toronyai csereként, a különbség pedig felment hatra (21–15). Milev verte be a 22. pontot (22–17), de 22–20-ra feljött a fővárosi gárda, és ennél a pontnál Kardos edző intette magához az övéit. 23–21-nél is volt szünet, de Flachner pontja és egy jó vendégsánc után egyenlő lett az állás. Aztán a fővárosiak előbb belepiszkálták a hálóba, majd Vitiuk a labdát vágta oda, és ezzel véget ért a ­meccs (25–23).

ÉM-BCS


Jegyzőkönyv

Vegyész RC Kazincbarcika–LV Sport Pénzügyőr 3:1 (-23, 23, 20, 23)

Kazincbarcika, 900 néző. V.: Bátkai-Katona, Horváth M.

Vegyész RC Kazincbarcika: Páez 2, Juhász P. 8, Szabó D. 20, Milev 9, Németh Sz. 17, Macko 12. Csere: Vitko (liberó), Gebhardt N. 1, Blázsovics, Toronyai. Vezetőedző: Marek Kardos.

LV Sport Pénzügyőr: Magyar, Kovács Z. 17, Kiss D. 8, Vitiuk 9, Flachner 3, Rása 9. Csere: Bán (liberó), Szalai 6, Kecskeméti 1, Kovács S. 3, Tordai 1. Vezetőedző: Jókay Zoltán.

Marek Kardos: – Nagyon ideges hangulatú mérkőzés volt, és az, hogy megnyertük az első meccset, a hazait, az óriási előny, de még többet jelentene egy idegenbeli bravúr. Mi mást tudnék még mondani? Fújunk egyet, és megyünk Budapestre.

Jókay Zoltán: – A második szettől nem voltunk olyan harcosak, mint az elsőben. A rutinosabb Barcika ezt kihasználta, nem okozott gondot nekik a meccs megnyerése. 1–0 oda, de van lehetőség a javításra.

A három nyert meccsig tartó párharc állása: 1–0, a Vegyész RC Kazincbarcika javára.

A két csapat a következő meccset csütörtökön 19.00-tól Budapesten játssza.



További hírek a BOON - Sport - Vegyész RC kategóriából
Férfi röplabda Európa-liga – Változások a keretben
Budapest - Rása Alex és Kalmár Ákos is bekerült az Európa-liga ezüst divíziójára készülő férfi [...] tovább »
VRCK: Kék-sárga öröm Budapesten
Kazincbarcika - Ötödik bajnoki aranyérmét gyűjtötte be a Vegyész RC Kazincbarcika röplabdacsapata. tovább »
Férfi röplabda NB I – Az eddigi győztesek
Budapest - A férfi röplabda NB I eddigi bajnokcsapatai és a legutóbbi tíz győztes. tovább »
Ötödször bajnok a Vegyész!
Budapest, Kazincbarcika - A férfi röplabda bajnoki döntő negyedik meccsét hétfőn Budapesten rendezték meg. tovább »
VRCK: Egy sikerre az aranytól
Kazincbarcika - A címvédő VRCK került előnybe a döntő harmadik összecsapása után. tovább »
Férfi röplabda Extraliga – Előnyben a Kazincbarcika a döntőben
Budapest/Kazincbarcika - A Kazincbarcika egy sima, és két szoros játszmában nyert a vendég Pénzügyőr ellen a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása