Frissítve:

Vonulásos tüntetésen tiltakoztak a Corvinus budai campusának csatolása ellen

Tüntetés a Corvinus egyetem átszervezése miatt Budapesten Tüntetés a Corvinus egyetem átszervezése miatt Budapesten - © MTI Fotó: Marjai János
Budapest, 2015. szeptember 8., kedd (MTI) – Vonulásos tüntetésen tiltakoztak hallgatók és oktatók a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) budai campusának a gödöllői Szent István Egyetemhez tervezett csatolása ellen kedd este a fővárosban.

hiba beküldése

A tiltakozók – akiknek létszáma a szervezők becslése szerint meghaladta az ezret – a budai campus Villányi úti épületegyüttesénél gyülekeztek, ahol Fodor Marietta, a Corvinus egyetem élelmiszertudományi karának tanára azt mondta: nem látnak szakmai érveket és indokokat a tervezett változtatások mögött.

A campus bejáratánál aláírásgyűjtő pultokat is állítottak, ahol a diákok a “rendszerbontó népszavazást” támogathatták.

Ezt követően a hallgatók a pesti campus Fővám téri épületéhez vonultak át. A tiltakozók “Nem adjuk a Budai Campust! feliratú molinót és táblákat tartottak a magasba. Többek kezében zöld lufi volt, és a “Nem hagyjuk, nem hagyjuk! Nem hátrálunk meg! Semmit rólunk, nélkülünk!” jelszavakat skandálták, autonómiát követeltek és csatlakozásra biztatták az embereket.

Gulyás Balázs, akit a BCE hallgatójaként mutattak be – az internetadó elleni tüntetés budapesti szervezője, valamint a rendszerbontó népszavazás egyik kezdeményezője volt -, arról beszélt, hogy a kormány jobb felsőoktatást ígért, de elvonták a források egyharmadát.
Hozzátette: azt ígérték, hogy a budai campus sértetlen marad, erre a felsőoktatásért felelős államtitkár garanciát is vállalt, de az elmúlt harminc hónapban már a harmadik államtitkárnál tartanak. Kitért arra is, hogy a BCE szenátusa nyáron egyhangúlag ellenezte a tervezett átalakításokat, és azt mondta: az elképzelés az egyetemi autonómia sárba tiprása.

A tüntetés utolsó állomása az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épülete volt, ahová már sötétben érkeztek meg a demonstrálók, akik megtöltötték az utca Szemere utca és Honvéd utca közötti részének kétharmadát.

Mészáros Tamás, a BCE volt rektora úgy fogalmazott: az integráció 100 százalékos volt a budai és pesti campus esetében, és aki azt mondja, kudarc volt, az nem érti a helyzetet. Nem az a mérce, hogy hány tanszéket sikerült összevonni – mondta, hozzátéve: a BCE az ország egyik vezető egyetemévé vált. A tervezett változtatásokat eleve kudarcra ítéltnek tartotta, és úgy látta: a rossz döntések következményeit a hallgatók fogják megszenvedni. Az érintett karok a BCE-n értek el eredményeket és itt szeretnének maradni – hangoztatta.

Krémer Balázs, a Debreceni Egyetem docense szintén kiállt az intézmény egysége mellett és azt mondta: nem talált értelmes célt, amely indokolná az átszervezést. Deák Dániel az Oktatói Hálózat képviseletében a hatástanulmányokat hiányolta.

A tüntetésen többen aggodalmuknak adott hangot a budai campuson található arborétum sorsa miatt is.

A hallgatók hétfőn kora délután már tartottak egy demonstrációt az intézmény ünnepi tanévnyitó szenátusi ülése előtt.
A BCE szenátusa szerda délelőtt tárgyal a felsőoktatási államtitkárság javaslatáról. A tárca vezetője döntését várhatóan a hét végéig meghozza a tervezett átalakításokról.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
ORFK: közterületi kamerákkal nem lehet objektív felelősség alapján bírságolni
Budapest - Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlése szerint a közterület-felügyelet kameráival nem [...] tovább »
Húzd meg, ereszd meg!
A legutóbbi Tispol-akció során közel kilencven szabályszegő kapott több tízezres „jutalomcsekket” a [...] tovább »
Tekergetjük, de minek?
Aki szerint jó ötlet az órát állítgatni tavasszal meg ősszel, az biztos nem családos ember! Már ha van még [...] tovább »
Az elektromos autókat akár otthon is tölthetik
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az elmúlt 5 évben egyre aktuálisabbá vált az e-autózás. Egyre népszerűbbek a [...] tovább »
Gallicoop-vezető: nem lesz hiány pulykából húsvétkor
Szarvas - Nem lesz hiány pulykatermékekből húsvétkor - mondta az MTI-nek adott interjújában a szarvasi Gallicoop [...] tovább »
Újjáélednek a vándortábor-programok
Budapest - A kormány idén nyártól újjáéleszti a vándortábor-programokat, ennek keretében július és augusztus [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Szenzációsan küzdött a csapat”
Budapest, Miskolc - „Láttam azokat a dolgokat a pályán, amiket edzéseken gyakoroltunk, és optimista vagyok a [...] tovább »
Labdarúgó Magyar Kupa – Otthon szerzett előnyt a Ferencváros
Budapest - A címvédő Ferencváros hátrányról fordítva szerzett egygólos előnyt a Diósgyőri VTK ellen a [...] tovább »
DVSC-TVP: Jezsikava egyedül nem nyerhet
Debrecen - Sajnálhatják a lokisták a második félidő elején mutatott játékot, mert akkor ment el a meccs. tovább »
Női kézilabda NB I – Hazai pályán nyert a Győr és az FTC
Budapest - A címvédő és listavezető Győr, valamint a Ferencváros is hazai pályán győzött a női kézilabda NB [...] tovább »
U23-as birkózó Eb – Megvan az első magyar érem Szombathelyen
Szombathely - A birkózók szombathelyi U23-as Európa-bajnokságán szerdán megszületett az első magyar érem: Tóth [...] tovább »
Kézilabda SEHA Liga – Mikler Roland volt az alapszakasz egyik legjobb kapusa
Budapest - A címvédő Telekom Veszprém kézilabdázója, Mikler Roland volt a SEHA Liga alapszakaszának egyik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása