Frissítve:

VM: Magyarország aktívan hozzájárul Délkelet-Európa EU-integrációjához

Budapest, 2013. november 15., péntek (MTI) – Magyarország aktívan hozzájárul Délkelet-Európa EU-integrációs folyamatához, és komoly részt vállal az előcsatlakozási segítségnyújtásból a mezőgazdaság és vidékfejlesztés területén – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Feldman Zsolt a Délkelet-európai Vidékfejlesztési Állandó Munkacsoport 7. Miniszteri Ülésén, a szerbiai Kopaonikban.

hiba beküldése

Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint kiemelte: a magyar szakértők folyamatosan jelen vannak mind az uniós finanszírozású projektek keretében, mind a magyar kormány és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) együttműködésében megvalósuló programok révén.

A Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézményeivel 2007 óta összesen 9 ikerintézmény-fejlesztési projekt létrejöttét segítették a délkelet-európai térségben, így Horvátországban, Koszovóban, Montenegróban, Macedóniában és Szerbiában. Elsősorban a közös piacszervezés, az agrár-vidékfejlesztési politika bevezetése, a növényvédelem, valamint az élelmiszerbiztonsági és állatjóléti fejlesztések megvalósításban vállalt aktív közreműködést a tárca – fogalmazott Feldman Zsolt a közlemény szerint.

Hozzáfűzte: a magyar szakértők az előcsatlakozással, valamint a halászati politikával kapcsolatban adták át ismereteket Albániában és Koszovóban, a magyar kormány és a FAO partnerségi keret-megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítéseként.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: Magyarország a délkelet-európai térség szomszédjaként fontosnak tartja, hogy az országok közötti együttműködés terjedjen ki a kétoldalú mezőgazdasági kereskedelem – különösen az egy-egy országra jellemző prémium termékek kereskedelmének – kölcsönösen előnyös fejlesztésére, emellett az oktatás, képzés, kutatás-fejlesztés és befektetések erősítésére is.

A miniszteri ülés résztvevői várhatóan elfogadják a Kopaoniki Nyilatkozatot, amelyben megerősítik elhatározásukat, hogy továbbra is folytatják a regionális együttműködés fejlesztését a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén – áll a közleményben.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bérelt teherautóval szállította a dohányt, Tokajnál bukott le
Gesztely, Tokaj - Egy bérelt kisteherautóval próbált csaknem 200 kilogramm szárított dohánylevelet Szlovákiába [...] tovább »
Január elsejétől megszűnt a műszaki biztonsági felülvizsgálat a gázszolgáltatásnál
Budapest - A kormány 2018 január elsejétől megszüntette a földgázszolgáltatás területén a műszaki [...] tovább »
Jövő kedden temetik Tőkéczki Lászlót
Budapest - Jövő kedden temetik Tőkéczki László Széchenyi-díjas történészt - közölte a temetés szervezője, [...] tovább »
Varga Mihály: tavaly egy havi keresettel több maradt az embereknél
Budapest - A keresetek 59 hónapja, gyakorlatilag öt éve folyamatosan nőnek, a tavalyi emelkedésnek köszönhetően [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Orbán: Magyarország nem fogad be egy bevándorlót sem
Budapest - A magyar kormány migrációs politikája változatlan: nem fogad bevándorlókat, senkit sem telepít le az [...] tovább »
Videó: Uzsorakamatot követelt, kommandósok fogták el Miskolcon
Miskolc - Elfogását követően őrizetbe vették a rendőrök azt a miskolci férfit, aki csaknem 10 éven át heti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Továbbra is hibátlan a DVSC-TVP ificsapata
Debrecen - A serdülők és az ifik is magabiztosan nyertek a Szeged ellen, utóbbi együttes továbbra is [...] tovább »
NFL – Következnek a főcsoport-döntők
Budapest - A főcsoport-döntőkkel folytatódik a profi amerikaifutball-liga (NFL), azaz már az 52. Super Bowlba [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – Zsiga Gyula: Vranjes nem élt az általunk kínált lehetőségekkel
Budapest - A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) minden lehetőséget megadott Ljubomir Vranjesnek, hogy több időt [...] tovább »
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Hanga Ádámék otthon nem hibáztak
Budapest/Barcelona - Hanga Ádám csapata, a Barcelona 81-66-ra győzött a vendég német Brose Bamberg ellen a férfi [...] tovább »
Magyar Jégkorong Napja és Jégpályák Éjszakája szombaton
Budapest - Harmadik alkalommal rendezik meg szombaton a Magyar Jégkorong Napját a Városligeti Műjégpályán, és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása