Frissítve:

Vizoviczki-ügy – Ismét előzetes letartóztatásba került a vállalkozó

Budapest, 2015. május 7., csütörtök (MTI) – Ismét előzetes letartóztatásba került a rendőrségi vesztegetési botránnyal kapcsolatban ismertté vált Vizoviczki László.

hiba beküldése

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője csütörtökön az MTI-nek megerősítette a Napi Gazdaság információját: a költségvetési csalás bűntette miatt a Fővárosi Törvényszéken folyó eljárásban V. László 2015. április 16-ától ismét előzetes letartóztatásba került. Az előzetes letartóztatásról – a házi őrizet elleni ügyészi fellebbezés folytán – a Fővárosi Ítélőtábla döntött. Mivel az ügy bírósági szakban van, ennél részletesebb tájékoztatást nem adhatnak – írta a szóvivő.

A Napi Gazdaság csütörtöki számában büntetés-végrehajtási forrásokra hivatkozva azt írta: az éjszakai mulatóiról elhíresült vállalkozót április 16-án budapesti családi házából szállították a Venyige utcai börtönbe. Információik szerint a táblabíróság egyetértett a főügyészség álláspontjával, és megállapította: ha Vizoviczki László nem áll a legszigorúbb kényszerintézkedés hatálya alatt, akkor fennáll a szökés, elrejtőzés és a tanúk befolyásolásának veszélye.

A KNYF tavaly augusztusban jelentette be, hogy vádat emeltek a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált Vizoviczki László ügyeiben, köztük a bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben 22 vádlott ellen. Vizoviczki László ellen akkor költségvetési csalás miatt is vádat emeltek – 33 társával együtt -, és abban az ügyben novemberben kezdődött meg a büntetőper a Fővárosi Törvényszéken.

A vád szerint Vizoviczki László az 1990-es években prostitúciós szolgáltatást nyújtó vállalkozások révén vált ismertté a budapesti éjszakában, majd ismeretlen forrásból vendéglátó-ipari tevékenységbe fogott. Az illegális jövedelem növeléséért cégei megtévesztették az adóhatóságot, nem tettek eleget számlaadási kötelezettségüknek, rossz minőségű terméket hoztak forgalomba, illetve irreálisan magas árakkal dolgoztak.

Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott a rendszer hatékony működtetéséért ügyvédi segítséggel több tucat cégből álló gazdasági szervezetet hozott létre, továbbá jó kapcsolatokat épített ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az V. kerületi kapitányság több vezető beosztású tisztjével és más hatósági dolgozókkal is.

Vizoviczki László és társai vesztegetési ügyében az első tárgyalást január 14-én tartották zárt ajtók mögött, a Debreceni Törvényszéken.

Március 17-én a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy a Fővárosi Törvényszék Vizoviczki László házi őrizetbe helyezéséről döntött. A vállalkozónak viszont viselnie kellett egy nyomkövető jeladót, amelynek segítségével a II. kerületi rendőrség ellenőrizhette, hogy nem hagyja-e el a számára tartózkodási helyként kijelölt családi házat.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
„Taroltak” a hajdúvárosok a fővárosi utazási kiállításon
Budapest - Valós brand alakul ki hajdúvárosok néven a megyei turisztika területén. A HUNGEXPO Utazás Kiállítás [...] tovább »
Előzetesben a borsodi rabszolgatartók
Ózd, Sáta - Kényszermunkával és zsarolással gyanúsítják a sátai házaspárt. tovább »
Véget értek a tunéziai „dallamok” a Hallban
Debrecen - A több mint száz kiállítót felvonultató XXVII. Debreceni Utazási Vásár és Autókiállítás ebben [...] tovább »
Egy ember meghalt egy gyulai háztűzben
Budapest - Kigyulladt egy lakóház egy szobája Gyulán szerda reggel. A tűzoltók hőkamerával megtalálták az [...] tovább »
Április 15-ig lehet bejelenteni a téli fagykárokat
Budapest - A növénybiztosítás díjához az idén is 4 milliárd forintnyi támogatás áll rendelkezésre. tovább »
Ma kezdődik az 5. Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál
Budapest - Ma kezdődik az 5. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a fővárosi Toldi moziban, ahol [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Falat kell törni a helyi vállalkozók és a DVSC között
Debrecen - Papp László, Debrecen polgármestere egy hosszabb interjút adott a Hajdú-bihari Naplónak. A [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Szabó Tünde: az ország sportpolitikája jó úton halad
Budapest - Magyarország sportpolitikája jó úton halad - jelentette ki Szabó Tünde sportért felelős államtitkár [...] tovább »
U23-as birkózó Eb – Két ötödik helyezés a magyarok első napi mérlege
Budapest, Szombathely - Nem sikerült jól magyar szempontból a szombathelyi U23-as birkózó Európa-bajnokság első [...] tovább »
Új lelátó, villanyvilágítás a putnoki sportközpontban
Putnok - Kétszázhatvanötmillió forintos beruházás kezdődött el a putnoki Várady Béla Sport­központban. tovább »
Kupagyőztes lett a debreceni siketek futsalcsapata
Debrecen - Az országos bajnokságon szerzett aranyérem után a kupagyőzelmet is bezsebelte a Debreceni Siketek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása