Frissítve:

Vízforrásokat jelölhettek a Húsvét-sziget óriási szoborfejei amerikai kutatók szerint

Vízforrásokat jelölhettek a Húsvét-sziget óriási szoborfejei amerikai kutatók szerint © Illusztráció: Sports Illustrated
London – Amerikai kutatók megfejthették a Húsvét-szigeti óriási kőfejek elhelyezkedésének rejtélyét: a megalitikus szobrok a frissvíz-forrásokat jelölhették – írta a The Guardian.

hiba beküldése


Évszázadok óta foglalkoztatja a kutatókat a Húsvét-szigeti moaik, vagyis kőszobrok rejtélye. A zömmel 13. és 17. század között készült több száz kisebb-nagyobb szobor jellegzetessége, hogy az emberalakok feje aránytalanul nagy a testhez képest. Az alkotások általában az őslakosok törzsfőnökeit vagy az isteni hősöket ábrázolták.

Amerikai kutatók azt próbálták megállapítani, hogy miért arra a helyre kerültek a szobrok, ahol állnak. Kiderült, hogy a szobrok jellemzően mind frissvíz-források közelében vannak. Elméletük szerint a szobrok jellegzetességei, például a méretük a vízforrás bőségére és minőségére utalhat.

Carl Lipo, a New York-i Binghamton Egyetem professzora, a Plos One folyóiratban publikált tanulmány társszerzője szerint felfedezésük azt demonstrálja, hogy a szobrokat nem rituális helyszíneken állították fel, a rituálét a szobrok szimbolikus jelentése reprezentálja, de egyébként a közösség életének részei voltak. A Húsvét-szigeten több mint háromszáz megalitikus platform található, mindet különálló közösség készíthette. Az elsőt a 13. században hozhatták létre. Sokat találtak a partvidék környékén.

Korábbi tanulmányok is felvetették már, hogy a szobrok elhelyezése kapcsolatba hozható a fontos erőforrások elhelyezkedésével, az új kutatás szerzői azonban először tettek kísérletet az állítások vizsgálatára. A kutatócsoport a sziget keleti részét vizsgálta, ahol a különböző erőforrásokat alaposan feltérképezték már. A kiválasztott területen 93 megalitikus platform elhelyezkedését elemezték, amelyek még az előtt készültek, hogy a 18. században a szigetre léptek volna az európai hajósok.

Miután nem találtak kapcsolatot sem a szobrok anyagául szolgáló sziklák, sem a szerszámok anyagának bányászatával, azt vizsgálták, hogy milyen más fontos erőforrások közelében találták a szobrot: például a termesztett növények, köztük az édesburgonya közelében vagy halászathoz kapcsolódó helyszín vagy friss víz közelében volt-e a szobor.

Lipo elmondta, hogy csoportját különösen a vízforrások érdekelték, mivel a szigeten nincsenek állandó források és nem találtak rá elegendő bizonyítékot, hogy a helyiek a sziget tavaira lettek volna utalva. A friss víz azonban jelen van a szigeten, a talaj víztartó rétegeiben, barlangokban és a parton is. Apály idején látni is lehet, hogy a talajból előtörő erekből hogyan áramlik ki a friss víz – mesélte Lipo hozzátéve, hogy történelmi feljegyzések szerint a helyiek itták is ezt a kissé sós vizet, sőt, kutakat is ástak.

A kutatók megállapították, hogy minden nagyobb szobor közelében jelentős vízforrások vannak. Lipo magyarázata szerint mivel a közösségeknek friss vízre volt szüksége, praktikusan oda állították a szobrokat, ahol a forrás volt. Lipo azt is felvetette, hogy a szobrok mérete és egyéb jellegzetességei kapcsolatban lehettek a vízforrás minőségével, és ezen a módon a közösség egyúttal jelezhette előnyét a szigeten élő más közösségeknek.

A professzor szerint a közösség és az együttműködés alapvető feltételei voltak a platformok létrehozásának. “Bármi, ami közelebb visz egymáshoz, erősebbé tesz és segít a túlélésben. Szerintem ez a Húsvét-sziget titka” – hangsúlyozta Lipo.

A szobrok helyszínválasztásának elméletével azonban nem mindenki ért egyet. Jo Anne Val Tilburg, a Húsvét-sziget szakértője, a Kaliforniai Egyetem tudósa rámutatott: eddig sem volt titok, hogy a partvidéken található friss víz a szobrok közelében volt, ám ezek az erecskék csekély jelentőséggel bírhattak. “Nagyon valószínűtlen, nézetem szerint, hogy ezeknek a forrásoknak jelentős szerepe lett volna a szobrok elhelyezésében” – fűzte hozzá.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Autóbaleset érte a brit uralkodó férjét
London - Autóbaleset érte a brit uralkodó férjét. A Buckingham-palota csütörtök esti bejelentése szerint [...] tovább »
Berlinale – Összeállt a 69. Berlinale versenyprogramja
Berlin - Elkészült a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) versenyprogramja, az Oscar-díjas francia [...] tovább »
Harmadszor is elutasította Iohannis a román kormányfő miniszterjelöltjeit
Bukarest - Harmadszor is elutasította Klaus Iohannis román elnök Viorica Dancila kormányfő miniszterjelöltjeinek [...] tovább »
Hihetetlen videó: Íme a világ legnagyobb fehér cápája – A búvárok meg úgy úszkáltak vele, mintha csak egy cuki delfin lenne
Hawaii - A Deep Blue névre keresztelt cápa a legnagyobb fehér cápa, amit kamerák valaha megörökítettek. [...] tovább »
Jó hatással volt a tengeri emlősökre és a teknősökre a fajvédelem
Washington - Jelentős mértékben nőtt a tengeri emlősök és tengeri teknősök populációinak több mint [...] tovább »
Videó: A természet nagy úr – Ijesztő felvétel az Alpokban hömpölygő lavináról
Az Alpok osztrák magaslatain 5 méternél is magasabb hóvastagságot mértek, a Tátra szlovák oldalán pedig több [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Póta meccslabdáról kapott ki, Madarász és Majoros is kiesett
Budapest - Mind a három magyar játékos, Póta Georgina, Madarász Dóra és Majoros Bence is vereséget szenvedett az [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban verte az FTC a Vasast
Budapest - A listavezető Ferencváros hosszabbításban győzött a Vasas otthonában, míg a Fehérvár nyert a megyei [...] tovább »
Férfi kézilabda vb – Izland is a középdöntőbe jutott
Koppenhága - Izland válogatottja két góllal legyőzte Macedónia csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Mályi FC: Veretlenül lehetnek kettesek
Mályi – A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Borsod csoportját a Mályi FC gárdája vezeti. tovább »
Férfi kézilabda vb – Tunézia lesz a magyarok harmadik ellenfele a középdöntőben
Koppenhága - Tunézia válogatottja öt góllal legyőzte Ausztria csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
DVSC: Nikitscher Tamással is hosszabbított a klub
Debrecen - A fiatal középpályás 2021 decemberéig írt alá - adta hírül a dvsc.hu. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása