Frissítve:

Vívó-vb – Munkás magyar siker a nyolcaddöntőben férfi párbajtőrben

Kazany – 2014. július 23., szerda (MTI) – A női csapatot követve a férfi párbajtőr-válogatott is negyeddöntős lett a kazanyi vívó-világbajnokságon.

hiba beküldése

Ugyanakkor míg a nők simán verték a brazilokat, addig a férfiak rögtön egy nagyon erős ellenféllel, az idei Európa-bajnokságon ezüstérmes, többek között a franciákat legyőző spanyolokkal kezdtek, és végig kiélezett, izgalmas csatában nyertek.

A sikerben jelentős szerepe volt annak, hogy Rédli András az első két asszóját megnyerte, Imre Géza a harmadik pástra lépése alkalmával 10-5-re verte Pau Rosellót, a Boczkó Gábor helyére az utolsó párharcra beálló Somfai Péter pedig vissza tudta verni – a pekingi olimpia bronzmérkőzésén éppen Boczkót legyőző – José Luis Abajo támadásait, s 12-11-gyel nemcsak megőrizte a nyolcadik pár utáni kéttusos előnyt, hanem még egyet hozzá is tett.

A záróasszó előtt a mérkőzést a sajtólelátóról követő egykori csapattárs, Kulcsár Krisztián, a nemzetközi szövetség (FIE) sportigazgatója Somfait arra biztatta, hogy onnan ahol jól érzi magát, tíz centivel álljon majd hátrébb Abajo ellen, s akkor nem lesz gond. Indoklásként azt fűzte hozzá, hogy a spanyol nagyon megy előre, de ha megfelelő távolságra áll tőle az ember, akkor “fel lehet szúrni”. Somfai sikeresen oldotta meg feladatát, ezzel továbbjutatta a magyar csapatot, amely az elődöntőbe kerülésért az oroszokkal vív majd.

Eredmény:
a 16 között:
Magyarország-Spanyolország 45-42

– MTI, Gyuricza Róbert –



További hírek a Sport kategóriából
Jégkorong Erste Liga – Könnyed debreceni sikerrel zárult az alapszakasz
Debrecen - A DEAC magabiztosan nyerte az alapszakasz utolsó mérkőzését a jégkorong Erste Ligában: hétfőn este [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Vereséggel zárta az alapszakaszt a Csíkszereda
Budapest/Brassó - A Csíkszereda elvesztette utolsó mérkőzését az alapszakaszban a jégkorong Erste Ligában, [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Újabb norvég győzelem a magyarok csoportjában
Herning - Norvégia válogatottja három góllal legyőzte Svédország csapat a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Kisvárda Master Good – A szerdai edzőmeccs
Kisvárda - Az egyiptomi tavasz után ismét az itthoni télben folytatja a felkészülését a Kisvárda Master Good [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Regeneráció után közös főzés és wellness szerepelt a magyarok programjában
Herning - A Tunézia ellen 26-21-re megnyert vasárnapi mérkőzést követően a játékosok számára szokás szerint [...] tovább »
Labdarúgás – Ketten távoznak Nyírbátorból
Nyírbátor - Hétfőn elkezdte a felkészülést a harmadosztályú labdarúgóklub. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DEAC: hosszabbított a hokicsapat edzője
Debrecen - Szerződést hosszabbított a DEAC jégkorongcsapata David Musial vezetőedzővel - olvasható a deac.hu-n. A [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása