Frissítve:

Viviane Reding az alkotmány megsértésével vádolja az Orbán-kormányt

Bécs, 2013. június 1., szombat (MTI) – Az alkotmány “módszeres” megsértését rótta fel Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Bizottság alapjogokért, valamint igazságügyi és állampolgársági kérdésekért felelős biztosa. Viviane Redinggel a Der Standard című, liberális irányultságú lap osztrák lap szombati száma közölt interjút.

hiba beküldése

“A jogállamisággal nem szabad viccelni. Az alkotmány nem játékszer, amit pár hónaponként meg lehet változtatni” – hangoztatta a biztos. Viviane Reding emlékeztetett arra, hogy a Lisszaboni Szerződéssel megerősödött az Európai Bizottság határokon átnyúló igazságügyi illetékessége, és a többi között ezzel indokolta, hogy a reagálások jóval keményebbek, mint korábban.

A biztos utalt arra, hogy az Európai Bizottság nem csak Magyarország ellen lépett fel. Emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron Romániában a legfelsőbb bíróságot csaknem minden jogkörétől megfosztottak. “Akkor közbeléptünk, és meg tudtuk akadályozni, hogy a legrosszabb következzen be” – jelentette ki.

A konzervatív párti Viviane Reding úgy vélte, hogy Magyarországon az alkotmány “módszeres” megsértése történik. Az alaptörvényt kétharmados többséggel három-hat hónaponként újból és újból megváltoztatják – mint hangoztatta. Törvényeket foglalnak bele az alkotmányba, így azokat az alkotmánybíróság többet nem minősítheti alkotmányellenesnek – tette hozzá.

A bizottság a szerződések őre, és ilyen helyzetekben is hideg fejjel kell eljárnia. Az Európai Bizottság a törvények és a tények alapján cselekszik – fogalmazott a biztos, hangoztatva: alaposan elemzik, hogy egy országban működik-e az igazságszolgáltatás és független-e. Ez érvényes a gazdasággal összefüggésben is. “Arra a következtetésre jutottunk ugyanis, hogy a nem működő igazságszolgáltatás elfojtja a beruházásokat. Ha nincs bizalom, kevesebb a beruházó is” – mondta a biztos.

Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben a bizottság rekordidő alatt indított szerződésszegési eljárásokat Magyarország ellen. Utalt a bírók kényszernyugdíjaztatására, jelezve, hogy a magyar kormányzatnak el kell rendelnie visszavételüket.Felidézte azt is, hogy ebben az évben a bizottság három figyelmeztető levelet küldött Magyarországnak, és az alkotmánymódosítások korrigálását sürgette. “Most várjuk, hogy mi történik.”

Az Európai Bizottságnak – mint kvázi jogi hatóságnak – óvatosan kell eljárnia, jogi szempontból mindennek szilárdan megalapozottnak kell lennie, hogy az az Európai Bíróság előtt is megállja a helyét – emelte ki Viviane Reding.

A biztos mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy “mindaz, amit ma Magyarország irányában teszünk, nem elegendő”, és ez vonatkozik más országokat érintő, más lehetséges esetekre is. Viviane Reding szerint hatékonyabb eszközökre lenne szükség annak érdekében, hogy ne mindig csak a szerződésszegési eljárásokra támaszkodjanak.

Arra az újságírói felvetésre, hogy a legmagasabb szinten fokozhatnák a politikai nyomást Orbán Viktorra, emlékeztetett: a tagállamok négyötödének egyetértésére és az Európai Parlament kétharmados jóváhagyására van szükség annak megállapításához, hogy az alapszerződés 7. cikkelye alapján fennáll az alapvető értékek megsértésének egyértelmű veszélye. “Ezért közbülső eszközökre van szükségünk annak érdekében, hogy a szavazati jog megvonásánál és a kizárásnál kisebb súlyú lépésekkel is reagálhassunk” – tette hozzá.

http://derstandard.at/1369362296023/Reding-an-Orban-Die-Verfassung-ist-kein-Spielzeug

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Több sérültje is van a tiszapalkonyai balesetnek
Tiszapalkonya - A két jármű hét utasát szállították a mentők kórházba kedden. tovább »
Intenzív havazásra kell készülni
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az ország nyugati részén már hétfő este óta esik a hó. Az Országos [...] tovább »
Csekkbefizetésekor elkérhetik a személyit
Nyíregyháza - Az új postai intézkedés célja a pénzmosás megelőzése. tovább »
Folytatódott a katonai vezetők büntetőpere
Debrecen - Folytatódott a vádbeszéd a tábornokperként elhíresült büntetőeljárásban hétfőn, a Debreceni [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. február 20.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Ötvenéves lett Lukács Laci!
Debrecen - Gondoltátok volna, hogy Lukács László, a Tankcsapda alapítója ma ünnepli az 50. születésnapját? tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Egy kis egyesület nagy napja
Sényő - A Sényő-Carnifex futballcsapata szerdán az MTK otthonában írhatja tovább a kupatörténelmet. tovább »
Könnyedén repked a léc felett
Nyíregyháza - Bakosi Péter fedett pályán zsinórban hetedik, összességében 12. bajnoki címét szerezte. tovább »
A kontinens legerősebb bajnokságában – Interjú Majoros Bencével
Nyírbátor - A következő idényben a nyírbátori Majoros Bence lesz az egyedüli magyar, aki a Bundesliga I-ben [...] tovább »
Megérte éjszakai műszakot vállalni
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Biztos, ami biztos: a Csenger idegenbeli győzelemmel erősített rá felsőházi tagságára. tovább »
Lövészet: két érem lehet az olimpiai számokban
Debrecen - A debreceni Polgár János számára a vegyes párossal indul a kontinensbajnokság. tovább »
Ilyen egy igazi futsalünnep nyírgyulaji módra
Nyírgyulaj - Lovas Norbert együttese – telt ház előtt – legyőzte a Ferencvárost. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása