Frissítve:

Vitályos: a kormány célja a felsőoktatás teljesítményelvű átalakítása

Pécs – A magyar kormány célja a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számának növelése, a felsőoktatás teljesítményelvű átalakítása, a kutatói utánpótlás megerősítése, továbbá, hogy a diákok versenyképes tudást szerezzenek – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Pécsen.

hiba beküldése

Vitályos Eszter a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE-KK) rendezett eseményen mondott beszédet, amelyen egy korszerű, mintegy 50 millió forint értékű munkaszimulátor-rendszert adtak át az egyetem Munkatudományi és Foglalkozásegészségügyi Kiválósági Központjának részére. A berendezéssel elsősorban a munka világába visszatérő dolgozók fizikai és szellemi kompetenciáit tudják mérni.

Az államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta: 2019-ben további fejlesztések várhatóak az iskolákban és az egyetemeken. “Tavalyhoz képest idén 18 milliárd forinttal, 2010-hez képest pedig 606 milliárd forinttal többet fordítunk az oktatásra” – idézte fel Vitályos Eszter, jelezve azt is, hogy ehhez hazai és európai uniós forrásokat is felhasználnak.

Álláspontja szerint az oktatásra és nevelésre fordított források befektetést jelentenek a jövőbe, “a magyarság jövőjébe”. Az erre a célra fordítható több mint 22 milliárd forintos uniós és hazai forrásból mintegy 3,4 milliárd forinttal támogatja a kormány a pécsi oktatási fejlesztéseket – közölte.

Sebestyén Andor, a klinika elnöke a munkaszimulátor-rendszer jelentőségét kiemelve arról beszélt, hogy az elmúlt években Magyarországon egyre több álláshely jön létre, nő a foglalkoztatottság, a munkáltatók keresik a megfelelő munkavállalókat nemcsak a fiatalok, de az idősebb korosztály tagjai között is.

Az új berendezéssel a mindenkori munkavállalók lehetőségeit, fizikai és szellemi képességeit tudják felmérni, így biztosítva számukra a legoptimálisabb munkaerőpiaci elhelyezést – mondta. Az átadón Miseta Attila rektor is méltatta a beruházást.

Az eseményen a PTE, a Budapesti Műszaki Egyetem Ergonómia és Pszichológia Tanszék Foglalkozási Rehabilitációs Kutató Központja, valamint a képességvizsgáló rendszert fejlesztő Innomed Medical Zrt. együttműködési megállapodást írt alá a munkaszimulátorral végzett kutatások és fejlesztések összehangolásáról.

Az egyetem MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a pécsi kutatók olyan módszerek kialakításán dolgoznak, amelyekkel objektív módon mérhető a dolgozókat érő fizikai és szellemi megterhelés.

Az új berendezéssel az álló- és ülőmunkák során jelentkező tipikus feladatok mellett olyan képességvizsgálatok is elvégezhetők, amelyek a dolgozók logikus gondolkodását, intelligenciáját, személyiségét jellemzik. A rendszer újdonsága, hogy segít a munkavállalókat érő fizikai és szellemi terhelések egymásra gyakorolt hatását is megérteni – írták.

Az összegzés szerint a demográfiai folyamatok, a gazdasági és munkaerőpiaci változások nyomán kiemelt társadalmi kérdéssé vált az idősödő korcsoportok munkavállalásának elősegítése világszere és Magyarországon is. Az előrejelzések szerint a következő évtizedekben folyamatosan nőni fog az idősebb munkavállalók létszáma és aránya a társadalomban, ezért fontos felmérni, hogy a munkavégzés az egyes szakmákban milyen egészségügyi kockázatokkal jár, és azok hogyan kezelhetőek.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Napi horoszkóp – 2019. február 23.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Májusban két hétre lezárják a Keleti pályaudvart
Budapest - Májusban két hétre lezárják a Keleti pályaudvart karbantartás miatt - közölte a MÁV pénteken [...] tovább »
RMDSZ-kongresszus – Az EU-s együttműködésről írtak alá Kárpát-medencei Nyilatkozatot
Kolozsvár - Nyilatkozatot írtak alá Kolozsváron az Európai Unióban való közös néppárti fellépésről Semjén [...] tovább »
Szijjártó: Norvégia fontos partner a védelempolitikában és az energetikában
Budapest - Norvégia nagyon fontos partnere Magyarországnak a védelempolitikai és az energetikai együttműködésben [...] tovább »
Borsodi kórház: biztonságos a betegellátás
Miskolc - Biztonságos és biztosított a betegellátás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Meghosszabbította a válsághelyzetet a kormány
Budapest - Újabb fél évvel meghosszabbították a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartását. Az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Mezőkövesd Zsóry FC: Győzelemmel nagyot dobnának
Mezőkövesd - Szombaton hazai környezetben küzd a bajnoki pontokért a mezőkövesdiek labdarúgócsapata. tovább »
Magyar Ring Gála – Szellő Imre és Kis Máté is kiütéssel győzött a budakalászi bokszgálán
Budakalász - Szellő Imre és Kis Máté is kiütéssel győzött a Budakalászon rendezett péntek esti telt házas [...] tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Vereség Olaszországban, nem juthat ki a válogatott
Budapest, Varese - A magyar férfi kosárlabda-válogatott kikapott Olaszországban a világbajnoki selejtezősorozat [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Stollár Fanny döntős párosban
Budapest - A címvédő Stollár Fanny - Heather Watsonnal az oldalán - döntőbe jutott a 250 ezer dollár (70 millió [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Szétlövéses vereséggel fejezte be az idényt a Vasas
Budapest - A sereghajtó Vasas hazai jégen szétlövéssel kikapott a Gyergyói HK-tól, ezzel fejezte be szereplését [...] tovább »
Újpest vs. DVTK – Az egyiknek nyolc, a másiknak kilenc
Miskolc - A meccs kérdése: megszakad-e valamelyik veretlenségi sorozat. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása