Frissítve:

Visszautasította az Érsekújvári Zsidó Hitközség a magyar kormányzati támogatást

Pozsony, 2014. január 30., csütörtök (MTI) – Visszautasította az Érsekújvári Zsidó Hitközség a magyar kormányzat 1,5 millió forintos támogatását – számolt be a szlovákiai szervezet közlésére hivatkozva honlapján az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap csütörtökön.

hiba beküldése

Lang Tamás, az Érsekújvári Zsidó Hitközség elnöke a pozsonyi lapnak azt mondta, arról, hogy nem fogadják el a holokauszt-emlékévben megvalósuló kezdeményezésekre megítélt támogatást, hétfőn hozott döntést a hitközség elöljárósága. Hozzátette: az utóbbi hónapok eseményei miatt döntöttek így, mert úgy látják: Magyarországon tudatosan átírják a történelmet, és a holokauszt emlékév is inkább a választási kampány része, mint az áldozatok előtti tisztelgés.

“Ha elfogadnánk a támogatást, a beleegyezésünket adnánk, hogy politikai célok szolgálatába állítsák az áldozatok emlékét, ezért döntöttünk úgy, hogy visszautasítjuk” – fejtette ki az Új Szónak az Érsekújvári Zsidó Hitközség elnöke.

“Az utolsó csepp a pohárban Szakály Sándor történész nyilatkozata volt, aki azt mondta, hogy 18 ezer magyarországi zsidó legyilkolása idegenrendészeti intézkedés volt” – jelentette ki Lang Tamás, aki szerint döntésükről nyilatkozatban értesítették a támogatást odaítélő civil alapot is. Ebben egyebek mellett azt is kifejtik, hogy: “az Érsekújvári Zsidó Hitközség megrendüléssel és megbotránkozással veszi tudomásul, hogy az akkori magyarországi zsidóság deportálásának 70. évfordulója Magyarországon mindinkább a napi politika tárgyává sekélyesül.”

A szlovákiai zsidó szervezet az említett nyilatkozatot az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága elnökének is eljuttatta. L. Simon László elnök az Új Szónak azt mondta: nagyon sajnálnák, ha az Érsekújvári Zsidó Hitközség valóban elállna a civil alap által megítélt támogatás felhasználásától.

A magyar kormány tavaly másfél milliárd forintos kerettel civil alapot hozott létre a 2014-es magyar holokauszt emlékévben megvalósuló civil és önkormányzati kezdeményezések támogatására. Ebből az alapból nyert 1,5 millió forintos támogatást az Érsekújvári Zsidó Hitközség is, amelyet most visszautasítottak.

– MTI, Starovic Tibor –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása