Frissítve:

Visszaküldte az áfacsökkentési törvényt a parlamentnek a román államfő

Bukarest, 2015. július 17., péntek (MTI) – Visszaküldte a parlamentnek megfontolásra az áfa-csökkentésről rendelkező új adótörvényt Klaus Iohannis román államfő pénteken.

hiba beküldése

A román parlament csaknem egyhangúlag – az államfő pártjának tekintett ellenzéki Nemzeti Liberális Párt támogatásával – szavazta meg júniusban az új adótörvényt, amelynek értelmében jövő évtől 24-ről 19 százalékra csökkenne az áfa Romániában.

Az államfő jelezte: elvileg üdvözli az adócsökkentés gondolatát, de hiányol egy olyan hatástanulmányt, amely igazolná, hogy az áfa-csökkentés nem borítja fel a költségvetési egyensúlyt. Hiányolta emellett a költségvetési kiadások lefaragását célzó intézkedéseket.

Az elnök úgy vélte: a pénzügyi politikának tartózkodnia kell mind a túlzott adóterhek, mind drasztikus adócsökkentések bevezetésétől. Rámutatott: a 2010-es megszorítások sorozata (amikor 19-ről 24 százalékra emelték az áfát, és 25 százalékkal csökkentették a közalkalmazottak bérét) immár történelem, nincs szükség újabb kockázatos adópolitikai húzásokra.

Iohannis szerint a görög válság közepette Románia kockázati besorolása is jelentősen romolhat: egyebek mellett ezért is az adótörvénykönyv újragondolását kéri a parlamenttől.

Cosmin Marinescu gazdaságpolitikai elnöki tanácsos egy pénteki sajtótájékoztatón kifejtette: az államfő egyebek között azért sem hirdette ki az adótörvényt, mert ahhoz a kormány nem tudta megszerezni a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság hozzájárulását. Románia nemzetközi hitelezői többször jelezték: attól tartanak, hogy az állami kiadások lefaragása nélkül bevezetett áfacsökkentés jelentős mértékben megnövelné – akár meg is duplázhatja – a költségvetési hiányt.

Marinescu rámutatott: az áfacsökkentés a GDP legalább 2,9 százalékára rugó deficitet eredményezhet, holott Románia a Brüsszelnek megküldött középtávú költségvetési céljaiban (MTO) egy százalékos GDP-arányos hiányt vállalt. Az elnöki tanácsos szerint nem szabad kizárólag a fogyasztásra alapozni a gazdasági növekedést, úgy vélte, fontos lenne újraindítani az állami beruházásokat, amelyek lefaragásával jelentős költségvetési megtakarításokat ért el a Ponta-kabinet.

Victor Ponta Facebook-üzenetben bírálta az államfő döntését. Szerinte Iohannis vagy a kormány gazdaságpolitikáját próbálja minden eszközzel akadályozni, a következményeket figyelmen kívül hagyva, vagy külföldi megrendelést teljesít, amikor “Románia érdekei ellen cselekszik”.
A bukaresti parlament elvileg szeptemberig vakáción van, de nem kizárt, hogy az adótörvénykönyv újratárgyalása miatt rendkívüli ülésszakot hívnak össze.

– Baranyi László, MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
PM: tovább csökken a kisvállalkozások adója
Budapest - Jövőre 12 millió forintra nőhet a kisvállalkozások áfamentessége, csökkenhet a bankadó, még több [...] tovább »
Reformjavaslatok a cégek védelmében
Debrecen - A fizetésképtelenségi eljárások és a vállalkozások jogutód nélküli megszűnése kapcsán [...] tovább »
Harminc kilométeren újultak meg a hajdú-bihari utak
Hajdú-Bihar - Hazai és uniós forrásból több útszakasz is megújult Hajdú-Bihar megyében. tovább »
Idén is népszerű a magyarok kenyere program
Hajdú-Bihar - Hajdú-Bihar a megyék rangsorában a második a kenyérbúza felajánlásában. tovább »
Varga Mihály: a gazdaság növekedése mellett emelkednek a keresetek is
Budapest - A gazdaság növekedésével együtt nem csak a munkahelyek száma nő, de a keresetek is folyamatosan [...] tovább »
Felkészült a karácsonyi csomagforgalomra a Magyar Posta és a NAV
Budapest - Felkészült a karácsonyi csomagforgalomra a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vízilabda-fellegvár is lesz a nyíregyházi versenyuszoda
Nyíregyháza - Pénteken ünnepélyes keretek között elhelyezték a Nyíregyházi Bujtosi Uszoda alapkövét. tovább »
Birkózó-vb – Bacsa Péter bekerült a nemzetközi szövetség vezető testületébe
Budapest - Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnökét beválasztották a nemzetközi [...] tovább »
VRCK: Szintfelmérésnek tökéletes volt a Bajnokok Ligája
Kazincbarcika - A Vegyész RC ügyvezetője büszke arra, amit a csapat a két BL meccsen nyújtott. tovább »
Óvodások ismerkedtek a foci alapjaival
Debrecen - A DSC-SI labdarúgó szakosztálya első alkalommal rendezte meg a Bozsik Grassroots ovis fesztivált. tovább »
Kazincbarcikai KSE: közel ötszáz játékos
Kazincbarcika - Két NB II-es csapat mellett tizenöt utánpótlásgárdát versenyeztetnek Barcikán. tovább »
Kézilabda-vb – Jóváhagyta a létszámemelést az IHF
Doha - A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) döntése értelmében a világbajnokságokat 24 helyett 32 csapattal [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása