Frissítve:

Visszakerült tulajdonosához az ellopott motorkerékpár

Visszakerült tulajdonosához az ellopott motorkerékpár © Fotó: police.hu
Debrecen – A debreceni körzeti megbízottak egy nap alatt elfogták a tolvajokat és visszaadták a kétkerekűt a tulajdonosának – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

hiba beküldése

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. december 5-én 15 óra körül arról, hogy motorkerékpárját egy Sámsoni úti bolt előtt hagyta, azonban mire kijött az üzletből, a jármű eltűnt. A rendőrök a helyszínen tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként a debreceni körzeti megbízottak kiderítették, hogy két helyi férfi lopta el a motorkerékpárt a bolt elől. Az egyenruhások 2018. december 6-án 8 óra körül elfogták a 42 éves T. Zsoltot és társát, a 29 éves V. Tamást, akiket a rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. A két férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondták, hogy a motort eladták egy ismerősüknek. A rendőrök lefoglalták a kétkerekűt, majd visszaadták a tulajdonosának – írja a police.hu.

motor2Fotó: police.hu

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.



További hírek a HAON Sziréna kategóriából
Kamionok csattantak a 42-esen, Debrecenben liftbe szorult egy ember
Hajdú-Bihar - De bajba jutott kutyához és egy hajdúhadházi nádtűzhöz is vonulni kellett a hét első napján. [...] tovább »
Autóbusz és személyautó ütközött Balmazújvároson
Balmazújváros - Autóbusz és személyautó karambolozott - eddig tisztázatlan körülmények között - hétfő [...] tovább »
Petőfi téri balhé: kiraboltak egy fiatal férfit
Debrecen - A gyanúsított készpénzt követelt a sértettől. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát [...] tovább »
„Most kezdődik csak igazán a tanulás!”
Debrecen - Tizenhat újonc kezdi meg munkáját a megye különböző tűzoltó parancsnokságain és őrsein; Kovács [...] tovább »
Befejezték a Mester utcai gázolás vizsgálatát
Debrecen - Súlyosan megsérült a kerékpáros a tavaly áprilisi balesetben. tovább »
Kamiont mentettek a 42-esen, egy időre lezárták a főutat
Hajdú-Bihar - Műszaki mentés miatt zárták le a 42-es főutat hétfő délelőtt Földes és Berettyóújfalu [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Legyőzte a Hokiklubot a Vasas
Budapest - A Hokiklub 3-2-es vereséget szenvedett a Vasas vendégeként a jégkorong Erste Liga középszakaszában, az [...] tovább »
Elvérzett az Aramis a nyírgyulaji csapásoktól
Nyírgyulaj - Két legyet is ütöttek egy csapásra a nyírgyulaji futsalosok. Hétfőn este az élvonal [...] tovább »
Vízilabda Eb – Megtartotta alakuló ülését a szervezőbizottság
Budapest - Hétfőn megtartotta alakuló ülését a 2020-as budapesti vízilabda Európa-bajnokság szervezőbizottsága. tovább »
A házigazdával is egy csoportban a női válogatott a 3×3-as kosárlabda-vb-n
Budapest - A házigazda holland csapattal is azonos csoportba került a magyar női válogatott a 3x3-as [...] tovább »
Karnik Szabina visszatér a Lokiba
Debrecen - A játékos új szerződése nyáron lép életbe, három év után lesz újra Loki-játékos a jobbátlövő [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Újra edzőt váltott a Csíkszereda
Budapest/Csíkszereda - Menesztette Don MacAdam vezetőedzőt a jégkorong Erste Ligában érdekelt Sport Club [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása