Frissítve:

Visszakapta pontjait a CAS döntése után a kolozsvári CFR

Kolozsvár, 2015. május 22., péntek (MTI) – A lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) érvénytelenítette a kolozsvári CFR labdarúgóklubbal szembeni pontlevonást, ezzel a csapat a kieső helyről a harmadik helyre lépett előre a román élvonalban.

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága februárban 24 pontot vont le a CFR 1907 Cluj eredményeiből, miután a klub fizetésképtelenséget jelentett, és nem tudta kifizetni öt játékosa felé felhalmozott tartozását.

A FRF honlapján közölt hír szerint a lausanne-i bíróság pénteki határozatában felfüggesztette a CFR elleni fegyelmi intézkedéseket mindaddig, míg a klub által kért fizetésképtelenségi eljárás be nem fejeződik. A klub gazdálkodását jelenleg kinevezett csődbiztos felügyeli. A román szövetség közölte, azt követően dönti el, hogy él-e az utolsó fellebbezési lehetőségével, miután a lausanne-i ítélet indoklását megkapja. A román első osztályú bajnokság hivatalos honlapján pénteken módosították a táblázatot, melyben a CFR immár a harmadik helyen szerepel a marosvásárhelyi ASA és a bukaresti Steaua mögött.

A CFR a klub honlapján megköszönte a csapat edzőinek és játékosainak, hogy a nehéz helyzetben is keményen dolgoztak.

A klubnál 2014 elején jelentkeztek az anyagi gondok, azt követően, hogy Pászkány Árpád kolozsvári magyar üzletember átadta a klubban birtokolt többségi részvénycsomagját egy kolozsvári befektetőcsoportnak.

Pászkány Árpád 2001-ben vásárolta meg a CFR részvényeit. A csapat akkor a harmadosztályban játszott. A klub nevébe ezután került bele az 1907-es évszám, mely arra utalt, hogy a CFR az 1907-ben alakult Kolozsvári Vasutas utódjának tekinti magát. A csapat 2004-től szerepelt az Liga 1-ben, és 2008 után három alkalommal nyerte meg a román bajnokságot és a kupát. Legfényesebb európai sikerét 2012 decemberében érte el, amikor a Bajnokok Ligája csoportkörében a Manchester United otthonában sikerült győznie.

A 2014-2015-ös bajnoki idényt Miriuta Vasile irányításával kezdte a csapat. Anyagi nehézségei miatt azonban sok értékes játékosától, és – a Győrbe távozott – Miriutától is meg kellett válnia.

– MTI, Gazda Árpád –


hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Superbike-vb – Sebestyén az első ötöt célozza meg a Supersport-vb-n
Budapest - A tavalyi ötfutamos szereplés után az idén már teljes szezont teljesít a PTR Honda csapatánál [...] tovább »
Australian Open – Nagy Adrienn döntős párosban a junioroknál
Melbourne - Nagy Adrienn bejutott a junior párosok döntőjébe csütörtökön az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. tovább »
A száz méter a fő száma, de kétszázon is ott lesz Sztankovics Anna
Miskolc – A célja nem lehet más, mint megúszni az olimpiai szintet. tovább »
Aluinvent-DVTK: Jó mérkőzésre készülnek
Miskolc – Ahogy korábban már beszámoltunk, csütörtökön 17.30-tól Galatasaray–Aluinvent-DVTK mérkőzést [...] tovább »
Nyírbátori FC – Mintha mi sem történt volna az ősszel
Nyírbátor - A nyírbátori játékosok jó hangulatban vetették bele magukat a munkába. tovább »
Nemet mondott Szalai a többmilliós ajánlatra
Hoffenheim - Török sajtóhírek szerint a Galatasaray konkrét ajánlatot tett Szalai Ádámnak, ám a csatár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda Közép-európai Liga – Vendégként kikapott a Kazincbarcika
Budapest/Kamnik - A magyar bajnok Kazincbarcika 3-0-ra kikapott a szlovén Calcit Volley Kamnik vendégeként a [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása