Frissítve:

Visegrádi négyek – Kövér László: a regionalizmus az európai integráció építőköve

Budapest/Varsó, 2013. április 13., szombat (MTI) – Közép-Európa a válságból kilépve az egyik legversenyképesebb régió lehet Európában, a regionalizmus az európai integráció építőköve, a Visegrádi Csoport alkalmas és szükséges keret ahhoz, hogy megküzdjünk az energiabiztonságunkat fenyegető kihívásokkal – egyebek között ezeket a gondolatokat fejtette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Visegrádi Négyek (V4) országai parlamenti elnökeinek szombaton Varsóban rendezett konferenciáján.

hiba beküldése

A lengyel szejm épületében rendezett tanácskozáson a résztvevők megvitatták, miként lehetne erősíteni a V4 társadalmai és államai közötti összhangot a gazdaság, az infrastruktúra és a kultúra területén, kezdeményezték a közös biztonság- és védelempolitika terén való együttműködés bővítését. Megvitatták egy interparlamentáris konferencia létrehozásának a lehetőségét a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés 13. pontja alapján.

Kövér László az MTI érdeklődésére telefonon emlékeztetett: tíz év óta rendszeresen összejönnek a visegrádi országok házelnökei, hogy számos olyan kérdést megvitassanak, amelyek a nemzeti parlamentekre is tartoznak. E mostani találkozónak ugyanakkor a korábbiakhoz képes különleges jelentőséget kölcsönzött, hogy a jövő hét végén kezdődik az Európai Unió parlamentjei házelnökeinek találkozója Cipruson. “Néhány olyan kérdést is elővettünk, amelyek azért voltak fontosak, hogy az álláspontokat összehangoljuk a ciprusi fellépés előtt” – mondta a házelnök.

A magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák parlament képviseletében jelenlévők egyetértettek abban, hogy költségvetési és pénzügyi kérdésekben az Európai Unió intézményeit és a nemzeti kormányokat ellenőrző, a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament képviselőiből álló testület létrehozását támogatják. Erről a közeljövőben Nicosiában tárgyaló uniós házelnökök fognak dönteni.

A mostani konferencián szerepelt a tagországok polgárai közötti kapcsolatok erősítése az infrastruktúra és a kulturális eszközökön keresztül – mondta Kövér László. A résztvevők megállapították – tette hozzá -, hogy történelmi okokból mind az energetikai, mind a közlekedési infrastruktúránk, de még a kereskedelmünk is gyakorlatilag kelet-nyugati irányú. Kövér László ennek hátrányos következményei között példaként említette: miközben a lengyel termékek egyre nagyobb helyet kapnak Magyarország piacain, ezek nem közvetlenül jutnak el Lengyelországból Magyarországra, hanem nyugati kereskedő cégeken keresztül. Ez utóbbiak mind a felvásárlási, mind az eladási oldalon leveszik a maguk hasznát – fűzte hozzá.

A magyar parlament elnöke a közlekedési hiányosságok példájaként említette, hogy bár Krakkó és Budapest között alig több mint 350 kilométer a távolság, mégis hat órás autóutat jelent, ami nyilvánvalóan lassítja úgy a kulturális, mint a gazdasági kapcsolataink fejlődését.

A varsói konferencia témája volt az Európai Unió közös védelmi politikájából vállalandó rész is. “Megerősítettük együttműködési szándékunkat, azt, hogy ez természetesen nem a NATO-val párhuzamos struktúrák kiépítésére vonatkozik” – mondta a házelnök. Utalt arra, hogy 2016-ban feláll majd a Visegrádi Négyek közös harccsoportja azoknak a NATO-műveleteknek vagy európai uniós műveleteknek a támogatására, amelyekben eddig is volt részünk.

Kövér László péntek este a varsói magyar nagykövetségen találkozott a “Ki mit tud Magyarországról” iskolai vetélkedő győztes csapataival.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása