Frissítve:

Vírusfertőzés miatt csaknem negyvenen mentek orvoshoz a Balaton déli partján

Kaposvár, 2013. augusztus 13., kedd (MTI) – Csaknem negyvenen fordultak orvoshoz Balatonlelle és Balatonboglár térségében hányásos, hasmenéses megbetegedéssel. Közülük négyen kórházba kerültek, állapotuk kielégítő – közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal kedden az MTI-vel.

A vizsgálat jelen szakaszában az esetek között egyértelmű összefüggés nem tapasztalható – írta közleményében a kormányhivatal, hozzátéve: tizennégy eset ugyanahhoz a kereskedelmi szálláshelyhez köthető. A betegek pontos száma és azonosítása még tart, amit megnehezít az, hogy több vendég már távozott a szállodából.

A kórokozó még nem ismert, az eddig elvégzett laboratóriumi vizsgálatok eredménye negatív, a betegminták elemzése pedig még nem ért véget. A szakemberek azt feltételezik, vírusos eredetű, érintkezéssel terjedő megbetegedésekről van szó.

A népegészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakemberek már vizsgálják a megbetegedéseket és a körülményeket, a hatóságok pedig a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket – olvasható a közleményben.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 25. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 25. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Házi praktikák bevetése a kiskertek védelmében
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A vakond csak a mesében az egyik kedvencünk. Távolról sem örülünk neki [...] tovább »
Fontos az ár, de a csillagok száma is
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ár, elhelyezkedés, programkínálat: így választunk belföldi szállást. tovább »
Elhunyt Nyers Rezső politikus, volt államminiszter
Budapest - Életének 95. évében elhunyt Nyers Rezső szociáldemokrata, kommunista politikus, szocialista [...] tovább »
Megkezdődött az idei Múzeumok éjszakája
Budapest - Megkezdődött szombaton Budapesten az Aquincumi Múzeumban a Múzeumok éjszakája programsorozat, amelyen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Góllövőlista
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája. tovább »
Vb-2018 – F csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F csoportjának szombati, 2. fordulós eredményei. tovább »
Vb-2018 – Drámai mérkőzésen nyert a címvédő német válogatott
Szocsi - A címvédő Németország drámai küzdelemben, Toni Kroos 95. percben lőtt szabadrúgásgóljával 2-1-re [...] tovább »
Vb-2018 – Mexikó másodszor is nyert
Rosztov - Mexikó 2-1-re legyőzte a Koreai Köztársaságot szombaton az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F [...] tovább »
Az én világbajnokságom: Nehéz megmondani, ki lesz a befutó a vébén
Miskolc - A világjáró kerékpáros, Novák Ferenc már a kieséses szakaszt várja igazán. tovább »
Öttusa vk-döntő – Regős Gergely kilencedik
Budapest, Asztana - Regős Gergely a kilencedik helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása