Frissítve:

Virtuózok – Pénteken kiderül, ki nyeri a 12 milliós főíjat

Budapest, 2014. december 18., csütörtök (MTI) – Péntek este derül ki, hogy ki nyeri a közmédia Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsorának fődíját: a korcsoportok három győztese közül azé lesz a 12 millió forint, aki a legtöbb közönségszavazatot kapja – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.

hiba beküldése

A Virtuózok fináléját pénteken este 20.20 perctől az M1 műsorán láthatják a nézők, akik az ingyenesen letölthető Virtuózok mobilapplikációval vagy SMS-ben szavazhatnak. Voksolni a három korcsoport győztesére – a kicsiknél Boros Misi zongoristára, a tininél Lugosi Dániel Ali klarinétosra, a nagyoknál pedig Gyöngyösi Ivett zongoristára – lehet.

Az érdeklődők a www.mediaklikk.hu/virtuozok oldalon találják meg a szavazáshoz szükséges kódokat és telefonszámokat, valamint le is tudják onnan tölteni a mobilapplikációt.

A közlemény kiemeli, hogy a péntek esti élő műsorban fellép a világhírű hegedűművész, Alexander Markov, aki a 9 döntőssel ad elő egy produkciót. Az orosz származású amerikai művész pályakezdőként aranyérmet nyert a Paganini-versenyen, Yehudi Menuhin szerint pedig az egyik legbriliánsabb és legmuzikálisabb hegedűs mindazok közül, akiket ismer.

Alexander Markov mellett Bogányi Gergely és Héja Domonkos vezényletével a Győri Filharmonikus Zenekar is látható és hallható lesz a műsorban.Az összegzés kitér arra is, hogy a finálét egy nagyszabású gálaest követi szombaton a SYMA csarnokban. Az eseményen a Virtuózok zsűritagjai – Miklósa Erika, Szenthelyi Miklós és Kesselyák Gergő – is színpadra lépnek, de újra láthatják majd az érdeklődők a műsor ifjú tehetségeit is, ugyanis az összes középdöntős versenyző szerepet kap a gálán. Visszatér Magyarországra a 2 Cellos is, akik a Virtuózok középdöntőjében a kicsik korcsoportját mentorálták.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Zene kategóriából
Videó: Megszületett a Bad Habit első magyar nyelvű saját száma
Debrecen - A debreceni zenekar teljesen új és egyben első, magyar nyelven íródott szerzeménye videoklippel együtt [...] tovább »
Jótékonysági hangverseny szólt a Múzsák Kertjében
Miskolc - Múzsák Kertje – így hívják azt az emlékhelyet, melyet 2009-ben hoztak létre a Múzsák Kertje [...] tovább »
Alsósok énekeltek népdalokat Kazincbarcikán
Kazincbarcika - Alsós diákok énekétől volt hangos Kazincbarcikán az Ádám Jenő Tag­iskola aulája február 22-én. tovább »
Tanulók koncerteztek Mezőkövesden
Mezőkövesd - Növendékhangversenyt rendeztek a Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskolában nemrégiben. tovább »
Június elején ismét Feszt!Eger
Budapest - A nyár legelején ismét megrendezik a Feszt!Eger fesztivált. A hevesi megyeszékhelyen a Bolyki völgyben [...] tovább »
Videó: Hipnotikus, ahogy megbabonázza a teheneket a harmonikaszó
Németország - Azt eddig is tudtuk, hogy a zene jó hatással van az állatokra, de hogy ennyire? A legelésző tehenek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 21. forduló
Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A Budapest Honvéd került az élre a labdarúgó OTP Bank Liga tabelláján, [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 21. forduló
Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Labdarúgó NB I – Nem volt gól az FTC-Videoton rangadón
Budapest - A címvédő Ferencváros házigazdaként gól nélküli döntetlent játszott a Videoton csapatával a [...] tovább »
DEAC: meggyőző teljesítmény a Vásárhely otthonában
Debrecen - Erődemonstrációt tartott a DEAC Kamilla Gyógyfürdő a hazai pályán a találkozóig még hibátlan [...] tovább »
Miskolcon márciusban elrajtol, Ózdon folytatódik a ralibajnokság
Miskolc, Ózd - Hét versenyből áll majd az idei szezon, amelynek az első két állomása Borsodban lesz. tovább »
Férfi vízilabda ob I – Súlyos vereséget mért a Szolnok az FTC-re
Budapest - A Szolnok fölényes, 12 gólos győzelmet aratott a Ferencváros ellen a férfi vízilabda ob I [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása