A beruházást az úgynevezett “TramTrain” rendszerben kell megvalósítani. Ennek lényege, hogy villamosok közlekednek a vasúti pályán, és átszállás nélkül kapcsolják össze a két várost. A pályázatra megvalósíthatósági tanulmányt kell készíteniük a jelentkezőknek, a feladat magában foglal egy hódmezővásárhelyi villamos fejlesztést is.
A pályázatokra 100 pont adható, 46 pontot lehet kapni a nettó árajánlatra, 45-öt a szakmai koncepcióra és 9-et a projektmenedzsment tervre.
Az ajánlattételi határidő június 23. Az eredményhirdetés tervezett időpontja július 7., míg a szerződéskötésé július 21.
Nem indulhat a pályázaton az a cég, amely az utolsó három üzleti év bármelyikében veszteséges volt, tartozása van vagy végrehajtás alatt áll. A vállalkozásnak az utolsó három évben, átlag évi nettó 400 forintos árbevétellel kell rendelkeznie, illetve közösségi közlekedés fejlesztés előkészítéséből legalább évi nettó 130 millió forint árbevétele kell legyen.
- Független Hírügynökség -