Frissítve:

Világkiállítás – Megkezdődik a 2015-ös milánói expo magyar pavilonjának kivitelezése

Budapest, 2014. szeptember 17.,szerda (MTI) – Aláírták a 2015-ös milánói világkiállítás (Expo Milano 2015) magyar pavilonjának föld- és alapozási munkálataira vonatkozó szerződést szerdán Milánóban, így megkezdődhet az Életkert Pavilon elnevezésű épület kivitelezése.

hiba beküldése

A szerződést Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó, az expo miniszteri biztosa, Fórizs Zoltán a megvalósítást végző Carpathia Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Cristian Vitali, a nyertes Vitali S.p.A. vezérigazgatója látták el kézjegyükkel – közölte az MTI-vel szerdán a Nemzeti Kreatív Intézet.

Tájékoztatásuk szerint az Életkert Pavilon intelligens és interaktív épületként, sok magyar innovációt felvonultatva fogadja majd a világkiállítás látogatóit.

A Carpathia Nemzeti Kreatív Gazdaságfejlesztő és Innovációs Kft. augusztus 11-én indított feltételes közbeszerzési eljárást az Expo Milano 2015 magyar pavilonjának terület-előkészítő és alapozási munkáinak elvégzésére. A pályázat nyertese, az olasz tulajdonú Vitali Csoport Olaszország egyik vezető építőipari vállalata, mely több évtizedes tapasztalattal rendelkezik Európa más országaiban is – hangsúlyozza a közlemény.

A megvalósítás első lépéseként az expo S28-as telkén a szerződéskötést követően megkezdődnek a munkálatok, melyek várhatóan 2014. október elejére befejeződnek.

A természeti környezet védelme már az alapozási munkák során is kiemelt figyelmet kap: az építés során elszállított földet 2015 őszéig Milánóban tárolják, majd a telek kötelező helyreállítása során ugyanazt a földet helyezik vissza a területre a pavilon Magyarországra történő elszállítását követően.

Magyarország igen jelentős hangsúlyt helyez az építéshez kapcsolódó környezetvédelemre: a pavilon építése során felhasznált anyagok legnagyobb részét Szombathelyen ismételten beépítik, a 2015. végi bontás során keletkező hulladékok pedig az építőiparban újrahasznosulnak – közölte a Nemzeti Kreatív Intézet.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Szálló por – Az ország nagy részén veszélyes a levegő
Budapest - Az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) legfrissebb mérési eredményei alapján hétfőn tovább [...] tovább »
Rokkant zsuga
Éjjel szép nagy pelyhekben hullt a hó, olykor szakadhatott is, mert reggelre több mint tizenöt centi vastagságú [...] tovább »
Lesz holnap?
Péntek éjszaka értelmét vesztették a „majd, később, egyszer, holnap” szavak. A felfoghatatlan, 16 magyar [...] tovább »
Lángoló kerekeken
Miközben a veronai buszbaleset miatt az egész ország gyomra görcsbe rándult, eszembe jutott egy régi buszos [...] tovább »
Veronai baleset – Félárbócra eresztették a nemzeti lobogót a gyásznapon
Budapest - Felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót a veronai buszbaleset áldozataiért elrendelt [...] tovább »
Veronai baleset – Ónodi-Szűcs: rendszeresen érkezik hír az Olaszországban ápolt sérültekről
Budapest - Az egészségügyért felelős államtitkára szerint egy-két óránként érkezik tájékoztatás a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda-vb – Magát hibáztatja a kiesés miatt a németek kapitánya
Brides les Bains - Magát hibáztatja Dagur Sigurdsson, az Európa-bajnok német férfi kézilabda-válogatott [...] tovább »
Gladiators-ezüst az I. Hajdúsági Aréna Kupán
Debrecen, Hajdúszoboszló - A tornát a Szeged Bats nyerte. A Hajdúszoboszló Rhinos nem jutott tovább csoportjából. tovább »
A gól nélküli után irány a spanyol tengerpart
Miskolc - A Diósgyőr a mai napot utazással tölti: edzőtáborba megy. tovább »
Elmentek Sümegre és megnyerték a bajnoki meccset – ennyi
Kazincbarcika - Szombaton idegenben játszott bajnoki összecsapást a Vegyész RC a férfi röplabda NB I-ben. tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Hétfő, kedd
Budapest - A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása