Frissítve:

Világjátékok – Magyar szumós ezüstérme a Caliban zajló világjátékokon

Budapest/Cali, 2013. július 27, szombat (MTI) – A magyar szumóbirkózó Kalmár István szombat hajnalban ezüstérmes lett a nem olimpiai sportágak IX. Világjátékán a kolumbiai Caliban.

A 115 kilogrammos szumós öröme azonban nem lehet felhőtlen, mivel az elődöntő után Achilles-ín-szakadást szenvedett, így hosszú kihagyás vár rá.

A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a szerint magyar csapat első érmese úgy lett második, hogy – mivel a döntőre már nem tudott kiállni – gyakorlatilag senkitől sem kapott ki a Caliban zajló világversenyen.

A női nehézsúlyúaknál Makai Erika közel volt az éremhez, végül ötödikként zárt.
A nem olimpiai sportágak legnagyobb nemzetközi eseménye pénteken kezdődött, száz ország versenyzői vesznek részt rajta.

A megnyitón beszédet mondott Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, aki a sport tisztaságára, a sportszerűségre és a toleranciára hívta fel a figyelmet.

Az augusztus 5-éig tartó seregszemlén Magyarországot 12 sportágban 58 sportoló képviseli.
Legutóbb, négy évvel ezelőtt, Tajvanon a magyar sportolók két arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyertek a Világjátékokon.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Bajnokok Ligája – A szerdai program
Budapest, Nyon - Nyolc mérkőzéssel - az A, a B, a C és a D csoport két-két találkozójával - folytatódik [...] tovább »
DVSE: több játékos is ott van az ifjúsági válogatottban
Debrecen - A DVSE öt utánpótláskorú játékosa kapott meghívást a jövő évi ifi világbajnokságra készülő [...] tovább »
DHK: Jason Morgan Dunaújvárosba távozott
Debrecen - Új vezetőedző, a kanadai Jason Morgan irányításával folytatja a szezont a Dunaújvárosi Acélbikák. tovább »
Nyíregyházán kupázik az MKC
Mezőkövesd - A férfi kézilabda Magyar Kupa 2. fordulójában Nyíregyházán lép pályára a Mezőkövesdi KC [...] tovább »
Íjász-vb – Banda az élcsoportban, Orosz a középmezőnyben rangsorolt
Mexikóváros - Az olimpiai kategóriában szereplő Banda Árpád a 13., míg a csigás íjászok közt versenyző [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Nyert az UTE
Budapest - Az UTE egy góllal legyőzte a vendég Ferencvárost a jégkorong Erste Liga hétfői mérkőzésén. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szpari vs. Kisvárda – Ritmusában élvonalbeli volt a megyei rangadó
Nyíregyháza, Kisvárda - Lucsánszky Tamás szerint a helyzetek alapján a Szparinak kellett volna nyernie a [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása