Frissítve:

Viharos szél, záporok, zivatarok várhatók hétfő estétől

Illusztráció - Viharos szél, záporok, zivatarok várhatók hétfő estétől Illusztráció - Viharos szél, záporok, zivatarok várhatók hétfő estétől - © Fotó: Matey István
Budapest, 2013. augusztus 18., vasárnap (MTI) – Hétfőn még kánikula várható, de estétől már záporokra, zivatarokra és viharos szélre is készülni kell. A hét folyamán többfelé erős lesz a légmozgás, és csapadék is várható, de sokfelé még így is 30 körül alakulnak a nappali maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.

hiba beküldése

E szerint hétfőn napközben jobbára derült, napos, csapadékmentes idő lesz. Estétől azonban nyugaton, északnyugaton helyenként erősebben megnövekszik a felhőzet, és ott már zápor, zivatar is előfordul. Az északnyugatira forduló szél egyre nagyobb területen megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 11 és 18 fok között alakul, de a mélyebben fekvő tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb idő valószínű. A legmagasabb hőmérséklet 32 és 35 fok között várható.

Kedden, augusztus 20-án a Dunántúlon csak néhány órát süthet a nap, másutt sok napsütés várható. Főként a Dunántúlon és a Duna-Tisza-közén alakulhat ki zápor, zivatar, nagyobb eséllyel és akár több alkalommal a nap második felében. Elsősorban az ország középső harmadában heves zivatarok is lehetnek. A Dunántúlon sokfelé viharossá fokozódhat az északnyugati szél, amely estére kissé mérséklődik, de intenzívebb zivatarok környezetében is előfordulhatnak óránkénti 60 kilométeres sebességet meghaladó széllökések. A Dunától keletre viszont estig még mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 15 és 21, napközben nyugaton már csupán 23 és 28, keleten még 29 és 34 fok között valószínű.

Szerdán az ország középső harmadában csupán kevés, másutt több órás napsütésre lehet számítani. Az ország középső területein várhatók záporok, zivatarok. Északnyugaton és északkeleten megerősödhet a szél, a zivatarok kíséretében akár viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 13 és 20 fok között valószínű, míg a nappali maximumuk általában 25 és 30 fok között, néhány helyen kevéssel ez alatt alakulnak.

Csütörtökön néhány órára mindenütt kisüthet a nap. A szél általában mérsékelt, északkeleten élénk lesz, főként keleten alakulhat ki néhol záporeső. A legalacsonyabb hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

Pénteken több órás napsütés várható, de szórványosan záporesőre, zivatarra is számítani lehet. Jellemzően mérsékelt marad a légmozgás, csupán zápor, zivatar környezetében erősödhet meg átmenetileg a szél. A hőmérséklet hajnalban 12 és 18, napközben 25 és 30 fok között valószínű.

A több órás napsütés mellett szombaton is előfordulhat elszórtan záporeső, akár zivatar is, amelyet erős széllökések kísérhetnek. Ezt leszámítva mérsékelt marad a légmozgás. A leghidegebb órákban 12 és 18 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben 25-29 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap napos idő várható, csapadék nem valószínű, és a szél is mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 12 és 17, napközben 25 és 29 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Berlinale – Screen: női rendezők adnak új lendületet a magyar filmnek
Berlin - Filmrendező nők egész nemzedéke ad újabb lendületet a magyar filmgyártásnak - írta a Screen [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 7. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Visszatér a csapadékos, hideg téli idő
Budapest - A következő napokban ismét többfelé várható csapadék, havas eső, havazás is. Többször lesz erős [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. február 18.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
„Lájkcsere”-oldalakkal nyereményjátékot nyerni
Debrecen - A csalók adatlapja árulkodó lehet, ezért célszerű végiglapozni a gyanús profilokat. tovább »
Applikációk segíthetik a horgászatunk sikerét
Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza - A modern technika immár elérte a horgászatot is, számos applikáció tölthető [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapesti női tenisztorna – Bondár Anna a selejtezőben búcsúzott
Budapest - Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott a budapesti, 226 ezer 750 dollár összdíjazású [...] tovább »
Kilenc magyar érem, közte négy arany az egri kerekesszékes vívó vk-n
Eger - Négy arany-, két ezüst- és három bronzéremmel zárta a magyar válogatott az egri kerekesszékes vívó [...] tovább »
Atlétikai fedett ob – Baji magabiztosan nyert 60 m gáton
Budapest - Baji Balázs magabiztosan nyert 60 méteres gátfutásban a fedettpályás atlétikai országos bajnokság [...] tovább »
Férfi kosárlabda MK – Hetedszer kupagyőztes a Szolnok
Debrecen - A Szolnok hetedszer hódította el a férfi kosárlabda Magyar Kupát, mivel a debreceni döntőben vasárnap [...] tovább »
Kazi Tamás és Kerekes Gréta is nyert
Debrecen - Komótosan indult a férfi 1500 méteres síkfutás döntője a fedett pályás országos bajnokság első [...] tovább »
„Olajozott” Magyar Kupa-győzelem
Debrecen - A Szolnok nyerte az MK-serleget, a debreceni döntőben biztosan győzte le a Falco együttesét. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása