Frissítve:

Vihar – Lázár: milliárdos lehet a kár

Budapest, 2015. július 9. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója kezet fog a szokásos heti sajtótájékoztatón az Országházban 2015. július 9-én. Bakondi elmondta, hogy az előző napi viharral összefüggésben 4500 bejelentést kapott katasztrófavédelem. Budapest, 2015. július 9. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója kezet fog a szokásos heti sajtótájékoztatón az Országházban 2015. július 9-én. Bakondi elmondta, hogy az előző napi viharral összefüggésben 4500 bejelentést kapott katasztrófavédelem. - © Fotó: MTI, Bruzák Noémi
Budapest, 2015. július 9., csütörtök (MTI) – Több milliárd forint lehet a szerdai vihar okozta károk mértéke – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten. A sajtótájékoztatón szóba került a görög helyzet is, amellyel kapcsolatban Lázár János tudatta: Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz az Európai Tanács Görögországgal foglalkozó vasárnapi ülésén. Az adóhivatal vezetését firtató kérdésre a tárcavezető arról beszélt, hogy szerinte új adóeljárási rendhez új struktúra is kell.

A szerdai vihar okozta károk mértékével kapcsolatos kérdésre Lázár János úgy fogalmazott: várhatóan “súlyos milliárdokba fog kerülni”, a kárfelmérés tart. Elmondta azt is, hogy a kármentesítéshez szükséges esetleges kormányzati segítség ügyében a nap folyamán egyeztet a kormányhivatal-vezetőkkel, akiktől azt kéri, önkormányzati szinten mérjék fel a károkat. Az állami segítséget igénylők a helyhatóságoknál tehetnek bejelentést.

A sajtótájékoztatón részt vett Bakondi György, a kormányfő belbiztonsági tanácsadója, volt katasztrófavédelmi vezető is, aki arról tájékoztatott, hogy több mint 4500 bejelentést kapott a katasztrófavédelem a viharral összefüggésben. A tűzoltói vonulások száma másfél havi átlagnak felelt meg, a tűzoltókat főként tetőszerkezet-megrongálódásokhoz, fakidőlésekhez, felsővezeték-szakadásokhoz, oszlopkidőlésekhez és vízszivattyúzáshoz riasztották. Megjegyezte, hogy sok helyen voltak áramellátási fennakadások, Borsodban pedig ivóvízellátási gondok léptek el.

Bakondi György közölte: a legerősebb széllökést, 111 kilométer/órást az ország középső részén mérték, a legtöbb csapadék – 39,5 milliméter – pedig Fehérvárcsurgón esett.

A Kormányinfo további részében téma volt Görögország, amellyel kapcsolatban Lázár János tudatta: Orbán Viktor részt vesz az Európai Tanács vasárnapi ülésén, amelyen az Európai Unió állam- és kormányfői a görög helyzetről tárgyalnak majd.
A tárcavezető azt mondta: a magyar kormány komolynak értékeli a görög ügyet. Jelezte egyúttal, hogy Görögország ugyanabból a helyzetből indult 2010-ben, mint Magyarország. Magyarország azonban elvégezte a Berlin és Brüsszel által kiszabott feladatokat – mondta.

Miközben az Európai Tanács vasárnap Görögország csődjét tárgyalja, a magyar kormány reményei szerint Magyarországot ősszel felminősíthetik hitelminősítő intézetek – jegyezte meg a politikus.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország befizetne-e a közös európai büdzsébe a görögök megmentése érdekében, azt felelte: “eszünk ágába sincs befizetni”.

Lázár Jánost arról is kérdezték, van-e információja arról, hogy felmentik-e Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét. Erre válaszolva először azt közölte, hogy jelentős adóeljárási reformot szeretnének még az idén, majd hozzátette: személyes véleménye szerint az új adóeljárási tartalomhoz új struktúra is társul, és nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a NAV jelenlegi vezetői ebben nem fognak részt venni. A tárcavezetőnek – mint azt közölte – van az ügyben konkrét információja, de ezt nem kívánta megosztani. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy “nem a mostani vezetéssel elégedetlen a kormány”, hanem az adóeljárási renddel.

A minisztert megkérdezték arról is, hogy egyes boltok piaccá nyilváníttatják magukat, mert úgy vasárnap is nyitva lehetnek. Erre úgy reagált: “a piac nem bolt, a bolt nem piac”, ezt be kell tartania a magyar nemzeti érdekkörben lévő vállalatoknak is. A nemzetgazdasági tárca nagyon jól teszi, hogy szigorúan fellép, mert “ez nyilvánvalóan joggal való visszaélés” – mondta Lázár János, Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pedig megjegyezte, hogy az ügyben kormányhivatali vizsgálatok folynak.

Lázár Jánost faggatták arról, hogy Tarlós István főpolgármester a sajtóban kritikákkal illette a munkáját. A tárcavezető válaszában leszögezte: nem a főpolgármesterről, hanem Budapestről szól a kormány Budapest-politikája. A kormánynak nem Tarlós István a fontos, hanem Budapest, mert óriási lehetőségnek tartja arra, hogy Magyarország előrébb kerüljön a világban – fejtette ki, modern, nyitott, fiatalos és intelligens városként jellemezve a fővárost. Ehhez a kormány – attól függetlenül, hogy “a főpolgármester lehülyézi a kormánytagokat” -, minden segítséget meg fog adni – jelentette ki, kitérve arra, hogy a kabinet 340 milliárd forintos fejlesztési tervet fogadott el, “ami nagyvonalú ahhoz képest, hogy az Európai Unió egy fillért nem szán erre”.

A fővárosi olimpiai pályázat tanulmányaira vonatkozóan azt mondta: egy nemzetközi könyvvizsgáló korábban és most is készített ilyet, utóbbi 80 százalékban megvan és novemberig kell elkészülnie. Kijelentette: az abban foglaltakban semmi titkolnivalót nem lát, és készek publikálni.

A Budapest Pride rendezvényét firtató kérdésre azt hangoztatta: mások magánéleti viszonyaival nem foglalkozik, de nem is kíváncsi rá.

A Volán-társaságokkal kapcsolatos kérdésre Lázár János felvetette a MÁV és a Volán összevonásának lehetőségét, amely azonban – mondta – csak egy a kormányzat előtt fekvő, a tömegközlekedés korszerűsítésére vonatkozó koncepciók közül. A kérdés ősszel kerül a kabinet elé – tette hozzá, kijelentve ugyanakkor, hogy sem a MÁV, sem a Volán esetében nem merül fel a privatizáció lehetősége.

Végül a Quaestor-ügyfelek kártalanításával kapcsolatban azt mondta: “a bankok – élükön az OTP-vel – megakadályozták az egyszeri kártalanítás lehetőségét”, miután Alkotmánybírósághoz (Ab) fordultak. Amíg nincs Ab-döntés, addig a Befektetővédelmi Alap ügyfelenként 20 ezer euróig kártalaníthat, ez folyamatban is van 88 milliárd forint összértékben. A 20 ezer és 100 ezer euró közötti összegek azonban csak Ab-jóváhagyás esetén fizethetők ki – közölte. Giró-Szász András megjegyezte, a 32 ezer károsultból a 20 ezer eurós kifizetés 22 ezer embert teljes egészében kártalanít.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Vihar – Országszerte négyszázötven helyre riasztották a tűzoltókat
Budapest/Miskolc - A viharos szél miatt országszerte mintegy négyszázötven helyre riasztották a tűzoltókat, a [...] tovább »
Tállai András: Nyékládháza is részesült az adósságkonszolidációból kimaradt önkormányzatok támogatásából
Nyékládháza - A kormány összességében 50 milliárd forintot juttat mindazon önkormányzatoknak fejlesztésekre, [...] tovább »
OGY – Az államfő visszaküldte a Háznak az egészségügyi törvények módosítását
Budapest - Áder János köztársasági elnök pénteken megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az egyes [...] tovább »
Felmentettek egy felesége feldarabolásával vádolt hentest Tatabányán
Tatabánya - A Tatabányai Törvényszék bizonyítottság hiányában pénteken felmentette azt a darnózseli férfit, [...] tovább »
Vihar – Kidöntötte a szél a váci börtön kapuját
Budapest/Vác - Kidöntötte az orkánerejű szél a Váci Fegyház és Börtön külső kapuját csütörtök este. "A [...] tovább »
A hipnózis nem különbözik annyira a mindennapi élményeinktől
Debrecen - A filmek, bulvárcikkek gyakorta torz képet közvetítenek. Szakértőnk, dr. Szabó Pál rovata. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda NB I – Kikapott a Sümeg Debrecenben
Budapest - A Debrecen saját közönsége előtt négy játszmában legyőzte a Sümeget a férfi röplabda NB I [...] tovább »
Vizes vb 2017 – Water Lili és Water Lali lesz a kabalák neve
Budapest - Water Lilly és Water Willy helyett Water Lili és Water Lali lesz a jövő évi budapesti vizes [...] tovább »
Felspannolva várják a Gyöngyös elleni derbit
Balmazújváros - A Liga Kupában aratott kettős siker után jöhet egy újabb bajnoki. tovább »
A negyedik fordulóval folytatódik a Hajós Alfréd kupa
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola (DSC-SI) úszószakosztálya december 3-án, szombaton 10 órától [...] tovább »
Megyei rangadó: a HTE otthonában a kis Loki
Debrecen, Hajdúböszörmény - A 18. fordulóval folytatódnak a küzdelmek a hétvégén a labdarúgó NB III. Keleti [...] tovább »
Vizes vb 2017 – FINA: komoly szabályváltozások várhatóak a budapesti vb alatt
Budapest/Windsor - A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) elsőszámú döntéshozó testülete [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása