Frissítve:

Videó: Hihetetlen, de ezek a dalok már húszévesek!

Videó: Hihetetlen, de ezek a dalok már húszévesek!
Induljon a nosztalgiavonat! Tíz magyar dal, ami idén lett húszéves, de még mindig hallgatjuk.

hiba beküldése

Sokunk számára a ’90-es évek úgy tűnnek, mintha csak tegnap lettek volna, aztán amikor rájövünk, hogy 1999 már két évtizede volt, az azért durva.

Nincs mese, az idő csak úgy repül, a legnagyobb hazai slágerek azonban azóta is töretlenül szárnyalnak, ha felcsendülnek egy-egy buliban, mindenki azonnal megőrül. Talán azt is kijelenthetjük, hogy ezek a dalok most élik második fénykorukat és ezzel nem is túloztunk. Így nem véletlen az sem, hogy napjaink elismert előadói mostanság egyre gyakrabban nyúlnak vissza régi klasszikusokhoz, hogy egy új köntösben újra széles körben ismertté tegyék a szerzeményt.

A RedBull oldalán összegyűjtöttek hát tíz nótát azok közül, amik azóta is képtelenek kikopni a magyar zenei életből, mindenki legnagyobb örömére, hiszen mik szólnának hajnali 4-kor a bulikban, ha nem ezek?

1. Baby Sisters – Szeresd a testem

Az évtizedben nagy népszerűségnek örvendő fiúbandák mellett több női formáció is sikeres volt, mint például a Baby Sisters, amit Hertelendi Klári, Bognár Évi és Szklenár Gabi alkotott. Dögösek voltak, jó dalokat írtak nekik, szóval sikerre volt akkoriban ítélve ez a dolog. Baby Gabit máig látni mindenféle Muzsika TV műsorokban, a többiekről már annyira nem hallani.

2. Kozmix – Kozmix a házban

A Lányi Lala és Hozsó (Horváth Zsolt) által alkotott Kozmix Magyarország kevés olyan zenekarainak egyike, aki a rave party őrületét a mai napig színpadra viszi. A Brazíliát, Japánt, sőt még Ausztráliát is megjárt banda 1998-ban robbant be úgy igazán a köztudatba, amikor Kozmix a házban című nagylemezük bemutató koncertjét tartották a budapesti Petőfi Csarnokban. A zenekar azóta is gőzerővel működik, tavaly például számos egyetemi bulin felléptek, nem kis sikerrel.

3. Üllői Úti Fá:k – Esküvő

A dal, ami másodpercek alatt a füledbe mászik, és a dalszöveg, amit ha végigolvasol és értelmezel, igazán magával tud ragadni. Amennyire egyszerű, annyira sokat mondó, mondhatni már-már szomorkás. Amikor valaki igazán „alteres” akar lenni egy házibuliban, akkor az Üllői Úti Fá:k dalát teszi be, ami hallatán rájövünk, hogy pont annyira alter, hogy mindenki ismerje és pont annyira szomorú, hogy a végén tudsz majd egyet sírni valaki vállán.

4. Ámokfutók – Meghalok egy csókodért

Mi lenne velünk 2019-ben a „Kozsó-tincs”-nélkül? A mai fiatalok azt sem tudják mi az, mi pedig csak szépen csendben egymásra kuncogunk, ha felmerül ez a szállóigévé avanzsált kifejezés. A ’90-es évek végén még Kozsó sem látott delfineket a Balatonban, így sorra ontotta magából a slágereket együttesével, az Ámokfutókkal. Ugyan a Szomorú szamuráj parádés halandzsáját nem lehet felülmúlni, azért a Meghalok egy csókodért is hatalmasat ment egykor, és persze most is.

5. Kispál és a Borz – Ha az életben

Lovasi mindig is ismert volt arról, hogy egyedi dalszövegekkel látja el az ipart, és zenekarainak neve sem mindennapos. A Kispál és a Borz név eredete is egészen frappáns, hiszen eredetileg csak Borz lett volna a banda neve, ám az egyik alapító tag (Kispál András) ezt kifogásolta, elmondása szerint azért, mert eddig csak állatos nevű együttesekben játszott, és egyikkel sem lett sikeres. Így hát maradt a Borz, csak kiemelték az ő nevét, és az állatka elé tették. Azóta a köztudatban csak „Kispál”-ként emlegetik az együttest, ami számtalan zenei kuriózummal ajándékozott meg minket az évek alatt, többek között az alábbi nótával is. Ez az a dal, amit biztos, hogy mindenki ismer, még az is, aki egyébként nem jártas ebben a zenei stílusban. Igazi házibuli nóta, tuti, hogy hajnaltájt felcsendül.

6. Fekete Vonat – Hol van az a lány

Ennek a dalnak a sikerét nem kell bizonygatnunk, hiszen a tavalyi esztendőben a Halott Pénz DR BRS-sel és Monkeyneckkel újraalkotta az ikonikus Fekete vonat-slágert, ami óriásit szólt, több mint 21 milliós megtekintésnél jár már a YouTube-on. A Mohamed Fatima, L.L. Junior és Beat alkotta trió a ’90-es évek végén vált ismertté, és körülbelül 2001 végéig működtek igazán. A nevük azonban sosem merült feledésbe, a HP-nótának hála most még talán híresebbek, mint valaha.

7. TNT – Sírni tudnék

Mi is sírni tudnánk, hogy elmúltak azok a szép kilencvenes évek… de még szerencse, hogy az internet sosem felejt, és olyan klasszikusokkal találkozhatunk a videómegosztókon, mint a Sírni tudnék című TNT-nóta. Valószínű a Titkos üzenetet lehetetlenség überelni, de azért ezzel a nótával is tudunk azonosulni a mámoros bulik hajnali óráiban. Dobrády Ákos a felvételeket elnézve egy percet nem öregedett, így klasszikus formában láthatjuk őt viszont a nyári nagy zenei fesztiválok retro színpadain is. Hurrá!

8. Republic – 16 tonna fekete szén

A mai napig aktuális témát dolgoz fel a Republic dala, ami a kisember küzdelmes mindennapjait mutatja be, amikor menekülne ugyan, de nem teheti. A szomorú téma azonban mégis emészthetőbb lesz, hiszen bárhogy is van ez, de a Republic előadásában és Cipő énekhangjával minden olyan egyszerűnek, vidámnak és boldognak tűnik. Van benne valami megnyugtató, amit mindig, minden körülmények között szívesen hallgat az ember. Nem véletlen tehát, hogy a mai napig óriási klasszikus a zenekar összes dala.

9. ShyGys – Hello

Hogy is hagyhatnánk ki a listából a magyar Backstreet Boys-t? Vétek lenne… Öt srác, egész jól kidolgozott izmok, kigombolt fehér ing és közös koreográfia. Más sem kellett, hogy a nők megőrüljenek a srácokért 20 évvel ezelőtt. De hogy igazán „amerikaias” legyen a csapat, mindenki művésznéven futott, így alkotta a zenekart J.D., Julian, Martin, Brandon valamint Zak és a legszebb az egészben, hogy Kozsó volt a menedzserük a kezdetekkor. Bizony-bizony az Ámokfutós Kozsó. Ezek után nincs is több kérdésünk, hogy miért is lett óriási nóta a Hello.

10. Ladánybene 27 – Kell egy ház

A szám, amit full chillben hallgatsz az óceán partján, miközben csak bámulod a vizet. Magyarország első reggae zenekara tökéletesen szimbolizálja Kell egy ház című dalával (ami egyébként egy Natural Ites nóta feldolgozása), hogy mire van néha, vagy akár mindig szüksége az embernek. Igazi fesztiválfíling. ’98-ban és ’99 elején az egész ország „kellegyházazott”, a Ladánybenének pedig azóta is nagy pacsi, hogy ismertté tette itthon a reggae műfaját.

Forrás: redbull.hu


Budapest - A Füttyös után újra összeállt a zenészpáros, új számukat, a Filtert két nap alatt már több százezren látták. A Hatodik emelet és a Füttyös után újabb dalt hozott össze Király Viktor és Majka. A Filter szövegét Hajós András írta, és pár másodperc erejéig ő maga is feltűnik a klipben. ...

Szinte válogatás nélkül ömlenek ránk a popkultúra termékei, ezt a jelenséget pedig lassan nagyjából mindenki magától értetődőnek veszi. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy ezek közül rengeteg kis híján el sem készült: ikonikus könyvek, filmek, dalok és komplett sorozatok landoltak majdnem a kuká...



További hírek a Zene kategóriából
A Dal 2019 – Műsorvezetői duett a döntőben
Budapest - Döntőjéhez érkezett A Dal 2019: szombaton kiderül, melyik lesz Magyarország legjobb dala. A Duna [...] tovább »
Szabó Balázsék második meglepetése
Debrecen - Az űrhajózás mellett szeretett volna színpadon is állni. tovább »
Lukács az 51-es körzetben
Debrecen - A Tankcsapda énekese a napokban ünnepelte születésnapját. tovább »
Videó: Nyolc év után új videóklippel jelentkezett Kasza Tibi
Budapest - Valentin-napon látott napvilágot a videó, amely azóta több mint egymilliós megtekintésnél jár. tovább »
Liquid Limbs: organikus űrtechnó, fehér zajjal…
Miskolc - Rövidesen kint lesz minden nagy világszintű zenei portálon a Taum. tovább »
Plágiumbotrány A Dalban: új szakvélemény látott napvilágot
Budapest - Victor Máté zenész részletesen kifejtette véleményét Petruska dalával kapcsolatban, és bár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Az úszás volt a következő állomás Ózdon
Ózd - Több mint harmincan vettek részt Ózdon a Kondi Napok 2018/2019-es évadának legutóbbi állomásán a Városi [...] tovább »
Európa-liga – A Salzburg a Napolit, a Dinamo Kijev a Chelsea-t kapta
Budapest/Nyon - A magyar érdekeltségű csapatok kifejezetten erős ellenfeleket kaptak pénteken a labdarúgó [...] tovább »
DEAC: meghódították a Sárkányok földjét
Debrecen - Nagy nevetések közepette teljesítették a DEAC hokisai az izzasztó pályát. tovább »
Kék Cápák – Képesek arra, amiről még csak álmodnak
Nyíregyháza - A Blue Sharks vezetői beszéltek a Hepp-kupáról és a bajnokságból hátralévő időszakról. tovább »
Startol a mennyei megyei – Sikeres rajtban bízik mindenki
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A nyíregyházi stadion műfüves pályája lesz a Balkány otthona vasárnap. tovább »
Szpari – Elsősorban a védekezést gyakorolta a Spartacus
Nyíregyháza - A vasárnapi, Monor elleni bajnokira készülő Szpari szerdán 1–1-es eredménnyel véget ért [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása