Frissítve:

Videó – Éhes ukrán tortáról álmodik

Videó – Éhes ukrán tortáról álmodik © Forrás: zp.vgorode.ua
Ukrajna – Dulakodássá fajult a türelmetlen közönség és a rendőrök között vívott közelharc a város napjára kisütött tortáért az ukrajnai Zaporozsjéban.

hiba beküldése

Az ukrán kozákság egykori székhelyének térségében 243 éve alapított településen immár hagyománnyá vált, hogy egy arra kiválasztott cukrászcsapat évről-évre elkészíti a Zaporozsje életkorának megfelelő súlyú születésnapi tortát a város napjára, amelyet azután ingyenesen adagolnak szét az egybegyűltek között. Az idén azonban annyian voltak kíváncsiak a 243 kilogrammos, díszítésében a legutóbbi sikeres aratást idéző finomságra, hogy a szervezők a rendvédelmi szervek segítségét kérték a torta ünnepélyes felvágását követő kimérési aktus biztosítására.

Forrás: zp.vgorode.ua Forrás: zp.vgorode.ua ©

A városnapi sokadalom részére napközben rendezett birkózó-, kopjavető és vívóversenyeken edződött tömeg azonban legyűrte a közegek ellenállását, és a vérszemet kapott kisnyugdíjasok, valamint az ezúttal sem túl udvarias fiatalok serege egy emberként törte át a kordont, hogy rendőrt és szakácsot tiporva jusson egy-egy jól megérdemelt falathoz. A hírhedt kozákok egyik méltatlanul ránk maradt ifjú utóda falatozás közben azt nyilatkozta a TSZN híradó stábjának, hogy immár tíz éve feni a fogát a nevezetes városnapi torta neki járó szeletére, ám egészen mostanáig egyetlen morzsát sem tudott megkaparintani az asztalt dúvadként ellepő vérmes nyugdíjasok hada miatt.

Sajtóértesülések szerint a tortáért vívott csata során emberéletben nem esett kár.

– Palkó István –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Négy év elteltével is véd a mogyoróallergia ellen egy új kezelés
London - Négy évvel a kezelés befejezése után is védelmet nyújt a mogyoróallergiával szemben egy új módszer, [...] tovább »
Tonnaszámra lopták az üzemanyagot a magyar gázolaj-vezetékből
Ukrajna - Az ukrán hatóságok elfogták a tetteseket, akik Kárpátalja területén legalább 18 tonna üzemanyagot [...] tovább »
Amerikai rasszista weboldalt kapcsolt le Oroszország
Moszkva - Oroszország lekapcsolta a The Daily Stormer című, fehér felsőbbrendűséget hirdető amerikai weboldalt, [...] tovább »
A tengerbe fulladt egy magyar nő Bulgáriában
Szófia - A tengerbe fulladt egy 28 éves magyar nő a kelet-bolgár Pomorie város partjainál - közölte [...] tovább »
Egy cornwalli halvendéglő lett az Egyesült Királyság legjobb étterme
London - Öt év után letaszította trónjáról az Egyesült Királyság legjobb éttermét egy cornwalli halvendéglő. tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. augusztus 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
VRCK: pénteken már játszanak
Kazincbarcika - Kialakult a Vegyész RC Kazincbarcika NB I-es férfi-röplabdacsapatának felkészülési programja, a [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Egységes licencrendszerhez igazodnak a csapatok
Budapest/Miskolc - Egységes licencrendszernek kell megfelelniük a jégkorong Erste Liga csapatainak a szeptember 8-án [...] tovább »
Victor Valdés visszavonult
Madrid - Bejelentette visszavonulását Victor Valdés, az FC Barcelona történetének egyik legeredményesebb kapusa - [...] tovább »
Nem igazol új játékost Aron Pálmarsson helyére a Veszprém
Veszprém - Nem igazol új játékost Aron Pálmarsson helyére a Telekom Veszprém férfi kézilabdaklub - közölte a [...] tovább »
Torna-vb – Három magyar versenyző indulása már biztos
Budapest - Három magyar versenyző indulása már biztos az október 2. és 8. közötti montreali torna-világbajnokságon. tovább »
Az olimpiai bajnok szerbekkel játszik a Szolnok vízilabdacsapata
Budapest - Szeptember 2-án az olimpiai bajnok szerb válogatott ellen játszik gálamérkőzést a Bajnokok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása