Frissítve:

Videó: Agyműtétje közben gitározott egy férfi

Videó: Agyműtétje közben gitározott egy férfi © Fotó: youtube.com
Igazi “szerenádot” adott az orvosoknak a beteg, miközben operálták.

A brazil Anthony Kulkamp Diast agydaganattal műtötték az orvosok, miközben ő a Beatles Yesterday című dalát gitározta – írta a Huffington Post. Az agy monitorozása  közben az orvoscsoport megkérte a férfit, hogy beszéljen, illetve énekeljen, hogy a sérülések elkerülésének érdekében pontosan fel tudják mérni a műtét által érintett területet.

A 33 éves beteg a világhírű zenekar slágere mellett brazil népdalokat, valamint egy, saját maga, a fia születésére komponált zeneművet is előadott a doktoroknak. A húsz éve zenéléssel is foglalkozó banki alkalmazott kisfia születése után két héttel fedezte fel, hogy baj lehet. – A jobb karom egyre gyengébbé vált, gyakran kellett pihentessem. Később kiderült, ez a daganat jele volt – mondta Dias.



A Nossa Senhora da Conceição kórház szóvivője úgy fogalmazott, a műtőben mindenkit meglepett a férfi “szerenádja”, ugyanakkor hozzátette, az operáció, amely úgy tűnik sikeresen befejeződött, igazi kihívás volt az egész orvosi csapat számára.

 


hiba beküldése



További hírek a Bulvár kategóriából
Trumpos cukrot hoztak forgalomba Oroszországban
Oroszország - Az új amerikai elnök ábrázatával dobta fel terméke csomagolását a tulai cukrászati üzem. tovább »
Elsötétült a Piccadilly híres fényreklámja
London - Sötétbe borult hétfőn London egyik leghíresebb látványossága, a Piccadilly Circus háznyi méretű [...] tovább »
Videó: Ha hiszi, ha nem, ez lesz a következő tél férfi divatja – A tervezők szerint…
Milánó - A Milánói divathéten a nagy divatházak felvonultatták a következő tél nagydobásait. Az alábbi [...] tovább »
Videó: Csajok, akik nagyon szexik akartak lenni, aztán nagy esés lett a vége
Nem mindig jön össze a dolog, de van amikor ennyire látványosan nem. tovább »
Teszt: Észreveszi, mit tüntettünk el a híres emberekről?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Néhány embernek olyan jellegzetes jegyei vannak, amelyek nélkül nem is tudjuk [...] tovább »
Videó: UFO bukkant fel a Nemzetközi Űrállomásnál, ám az űrhajós gyorsan kitakarta a kezével?
Az UFO hívők igencsak megdöbbentek azt a felvételt látva, amin egy titokzatos, mozgó fény bukkant fel a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két légióst tesztel a Loki
Debrecen - Egy kameruni és egy kolumbiai támadó érkezett a DVSC-hez. tovább »
Jegesmedvék vs. FTC – A rögtönzés belülről jön, ezt nem lehet megtanulni
Miskolc - Kedd este a hoki örök rangadóját láthatják a sportág kedvelői a miskolci jégcsarnokban. tovább »
Győrben lesz a férfi kosárlabda Magyar Kupa
Budapest - Győr ad otthont a férfi kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőjének február 16. és 18. között. tovább »
Sérülésmentes idényt, londoni vb-érmet szeretne Pars Krisztián
Budapest - Pars Krisztián bízik benne, hogy sérülésmentes lesz a következő öt-hat hónapja, és sikerül érmet [...] tovább »
Balogh és Veszelinovics Mezőkövesden
Mezőkövesd - Eljött a várva várt nap: Ciprusra repül a Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgócsapata. tovább »
Mészáros Karol a Haladáshoz igazol
Debrecen - Távozik Debrecenből a középpályás, aki a Haladás együttesében folytatja pályafutását – Számolt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása