Frissítve:

Vezet a Demokrata Párt (PD)

Jelentősen megelőzné a Demokrata Párt (PD) a többi pártot, ha egy hét múlva előrehozott parlamenti választásokat tartanának, az RMDSZ pedig 4,2 százalékkal  nem jutna be a parlamentbe, ellenben a Nagyrománia Párttal (PRM), amely 5,1 százalékos támogatottsággal rendelkezik jelen pillanatban.

hiba beküldése

Az adatok a Társadalmi Kutató Iroda (BCS) által június 3.-án közzétett közvélemény-kutatásból származnak. BCS által május 21. és 27. közötti időszakban készített felmérése szerint a PD-re jelenleg a lakosság 45,3 százaléka szavazna. A parlamenti pártok körében második legnépszerűbb párt a Szociáldemokrata Párt (PSD) 16, 9 százalékkal, majd ezt követi a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 11,6 százalékkal, és az Új Generáció Pártja (PNG) 8,7 százalékkal. A Theodor Stolojan vezette Liberális Demokrata Párt (PLD) 4,1 százalékos népszerűségi mutatóval rendelkezik a BCS szerint. Legkisebb támogatottsággal a Nemzeti Kezdeményezés Pártja (PIN) – 1,5 százalék – és a Konzervatív Párt – 1,3 százalék – rendelkezik.

A felmérésről kiadott jelentés ugyanakkor rámutat, a megkérdezettek körében 34,7 százalékkal továbbra is Traian Băsescu vezeti a legnépszerűbb román politikus litáját. A népszerűségi lista élén követi az államelnököt Mugur Isărescu a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke és Theodor Stolojan jelenlegi PLD elnök. További megbízható politikusoknak számítanak a megkérdezettek körében Gigi Becali 29,5 százalékkal, és Emil Boc 27,5 százalékkal. Mögöttük elmarad Leonard Orban 19,8 százalékkal, továbbá Bogdan Olteanu, Mircea Geoană, Ion Iliescu és Călin Popescu Tăriceanu – utóbbi kettőt csak 1 százalék választja el egymástól 17,6 illetve 16,5 százalékos különbséggel.

A közvélemény-kutatást 1298 fős, országos reprezentatív mintán végezték; a felmérés hibaszázaléka plusz-mínusz 2,9 százalék.



További hírek a ERDON Országos hírek kategóriából
Post mortem kitüntette Török Zsolt hegymászót Klaus Iohannis államfő
Klaus Iohannis államfő ,,Az érdemért" érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki post mortem Török Zsolt [...] tovább »
Románia az Európai Unió legveszélyesebb országa a kerékpárosok és gyalogosok számára
Románia az Európai Unió (EU) legveszélyesebb országa a kerékpárosok számára: 2017-ben egymillió lakosra [...] tovább »
Parkot neveznek el Aradon Török Zsolt hegymászóról
Parkot neveznek el Aradon a Fogarasi havasokban múlt héten meghalt Török Zsolt hegymászóról - közölte hétfőn [...] tovább »
DIICOT: Új bizonyítási eszközök szakértői véleményezését rendelték el
Az utóbbi napokban az ügyészek folytatták a tanúk kihallgatását és Gheorghe Dincă házának, valamint háza [...] tovább »
Szerdán kezdődik a pótérettségi
Szerdán kezdődik a pótérettségi, amelyre több mint 43.500 diák iratkozott be - tájékoztat az oktatási [...] tovább »
ANM: országszerte nagyon meleg lesz a következő két hétben, csapadék csak kis mennyiségben várható
Országszerte többnyire kánikulára és csekély mennyiségű csapadékra számíthatunk a következő két hétben - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása