Frissítve:

Veszprémi választás – Pintér: a Belügyminisztérium biztonságos működéséhez fontos a kétharmados többség

Veszprém, 2015. február 9., hétfő (MTI) – A Belügyminisztérium (BM) működése kétharmados törvényekre épül, ezért fontos, hogy a képviselők kétharmados többsége megmaradjon a parlamentben – jelentette ki a belügyminiszter hétfőn egy veszprémi lakossági fórumon.

hiba beküldése

Pintér Sándor – aki Némedi Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje meghívására érkezett Veszprémbe – a BM-ben folyó munkát mutatta be, érzékeltetve az előrelépést az egyes területeken.
A miniszter szólt az önkormányzati adósságállomány átvállalásáról – kiemelve, hogy a Veszprém környéki települések 200 millió forinthoz jutottak így -, valamint a Terrorelhárítási Központ, a büntetés-végrehajtás, a vízügy és a rendőrség tevékenységéről.

Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy a rendőrség tevékenységének köszönhetően 140 ezerrel csökkent a bűncselekmények száma 2010 óta az országban. Hozzátette: Veszprém a legbiztonságosabb megyeszékhely Magyarországon, és 50 százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el a városban 2010-hez képest.

A belügyminiszter kitért arra is, hogy a vízügy munkája is hatékonyabb és szervezettebb lett az utóbbi időben, ami leginkább az árvízi helyzet kezelésében volt tetten érhető.

A közfoglalkoztatás jelentőségéről szólva elmondta, hogy annak célja az értékteremtő munkavégzés.
Pintér Sándor beszélt az illegális határátlépők okozta problémáról is, azt hangsúlyozva, hogy az év eleje óta 18 ezren érkeztek a határokhoz. Hozzátette: a háború elől menekülőket befogadja az ország, a gazdasági menekülteket azonban nem, és ők súlyos terhet jelentenek.

A büntetés-végrehajtásról a miniszter kiemelte: fontos változás a törvényben, hogy a fogvatartottaknak dolgozniuk kell a börtönben.

Némedi Lajos úgy fogalmazott, hogy számára a választópolgárok érdekeinek a képviselete a legfontosabb, és folytatni szeretné azt a munkát, amelyet Navracsics Tibor, a körzet korábbi országgyűlési képviselője megkezdett. A képviselőjelölt elmondta, hogy húsz esztendeje él Veszprémben, mintegy negyven éve dolgozik a közigazgatásban, 2010 óta alpolgármesterként.

Hozzátette: a város minden választókerületében a Fidesz-KDNP adja a képviselőket 2010 óta, ez szavai szerint azt jelenti, hogy ”a hitelesség győzött a hiteltelenség felett”.

Némedi Lajos úgy fogalmazott, hogy a ”Veszprém-Budapest tengely” a város érdekében kiválóan működött Navracsics Tibornak, a körzet korábbi országgyűlési képviselőjének köszönhetően, aki országos politikusként sokat tett városáért. Ennek a munkának a folytatása felelősségteljes és megtisztelő kihívás – tette hozzá.
A képviselőjelölt tervei között említette az úthálózat továbbfejlesztését és egy városi sportuszoda építését.

Veszprémben azért kell időközi választást tartani, mert Navracsics Tibort uniós biztossá nevezték ki, a fideszes politikus ezért tavaly október 30-ai hatállyal lemondott – az uniós biztosi tisztséggel összeférhetetlen – országgyűlési mandátumáról. A voksolás 25 település választópolgárait érinti.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Napokig élt együtt áldozata holttestével a vámospércsi gyilkosság gyanúsítottja
Vámospércs - Napokig élhetett áldozata holttestével a gyanú szerint az a 66 éves férfi, aki még szombaton [...] tovább »
ÁSZ: sok önkormányzati társaság védtelen a korrupcióval szemben
Budapest - A kisebb önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok jelentős része a legalapvetőbb ellenőrző [...] tovább »
Nem ért egyet a napi autópálya-matrica bevezetésével az autóklub
Budapest - Nem ért egyet a személygépkocsik és motorkerékpárok esetében a napi autópálya-matrica [...] tovább »
Csontváry-festmény restaurálására gyűjt a miskolci múzeum
Miskolc - Látogatók, műértők és mások anyagi támogatását kéri a miskolci Herman Ottó Múzeum az intézmény [...] tovább »
Oscar-díj – A Kaliforniai álom kapta a legtöbb jelölést, Deák Kristóf rövidfilmjét is jelölték
Los Angeles - A Kaliforniai álom című musical a 89. Oscar-díjátadó gála legnagyobb esélyese, a mindössze 32 [...] tovább »
Foglalkoztatási szolgálat: 19 százalékkal csökkent az álláskeresők száma tavaly
Budapest - A nyilvántartott álláskeresők száma 19 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda NB I – Edzőváltás Újpesten
Budapest - Az NB I alapszakaszának hatodik helyén álló Újpest női röplabdacsapata megvált vezetőedzőjétől, [...] tovább »
Kérdéses a tatabányai labdarúgócsapat szereplése az NB III-ban
Tatabánya - Tavasztól kérdéses a Tatabánya FC szereplése a labdarúgó NB III-ban, mivel ügyvezető nélkül, [...] tovább »
EYOF – Májusban érkezik az olimpiai láng, 152 magyar indul
Győr - Május végén érkezik Magyarországra a győri rendezésű, XIV. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai [...] tovább »
Tizenhárom ország versenyzői az öttusázók fedettpályás idénynyitóján
Budapest - Tizenhárom ország 72 öttusázója indul a hagyományos budapesti idénynyitón, a hétvégi budapesti [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC-TVP vs. Dunaújvárosi KKA 30-29 (13-14)
Debrecen – A női kézilabda NB I. 2016/17-es szezonjának 12. fordulójában a DVSC-TVP a Dunaújváros együttesét [...] tovább »
Alaposan megizzasztják őket
Berettyóújfalu - Trenyó, Rábl és Gál is bízik benne, hogy „túléli” a keretszűkítést, és utazhat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása