Frissítve:

Veszprémi választás – Kósa: a jobboldali szavazóknak nem volt tétje a választásnak

Budapest, 2015. február 23., hétfő (MTI) – A jobboldali szavazóknak nem volt tétje a veszprémi választásnak – így kommentálta az előző napi időközi országgyűlési választás eredményét Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

hiba beküldése

A vasárnapi veszprémi időközi voksolást a baloldali pártok által támogatott független jelölt nyerte: Kész Zoltán a szavazatok 42,66 százalékát szerezte meg. Némedi Lajosra, a Fidesz-KDNP jelöltjére a választók 33,64 százaléka szavazott. Kész Zoltán győzelme azt is jelenti, hogy a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek nem lesz kétharmados többsége az Országgyűlésben.

Kósa Lajos a Kossuth Rádióban gratulált a győztesnek, köszönetet mondott a kormánypártok szavazóinak, segítőinek, majd azt mondta: “ez most így sikerült”.

Az eredményt a Fidesz-alelnök azzal magyarázta, hogy a jobboldali szavazóknak nem volt tétje a voksolásnak. Kifejtette: míg a Fidesz-KDNP úgy fogalmazta meg a választás tétjét, hogy ki képviseli Veszprémet és környékét az Országgyűlésben, addig Kész Zoltán a kormánypártok kétharmados parlamenti többségének sorsát határozta meg tétként. A baloldali szavazókat ez jobban mozgósította, mint a kormánypártok által kitűzött tét a fideszeseket – mondta.

“Egy csomó mindent nyilván nekünk is át kell gondolnunk, hogy mivel tudnánk még jobban szolgálni az emberek érdekeit” – tette hozzá.
Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a veszprémi eredmény nem veszélyezteti a Fidesz-KDNP kormányzását.

A tapolcai körzetet – ahol április 12-én szintén időközi parlamenti választás lesz – a Fidesz ügyvezető alelnöke úgy jellemezte: Tapolca egy egészen más választókörzet, “ott akkor is mást kell csinálni, ha egyébként győztünk volna Veszprémben”.

Kósa Lajos a rádióinterjúban megjegyezte: a sikereket is érdemes elemezni, amire példaként a szintén vasárnap tartott abaújszántói időközi polgármester-választást említette, amelyen a Fidesz támogatta jelölt nyert.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Uniós bíróság: jogszerűek a devizahitel-szerződések tisztességtelen feltételeinek eltávolítását célzó magyar szabályok
Brüsszel/Luxembourg - Összhangban vannak az uniós joggal azok a magyar jogszabályi rendelkezések, amelyek [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Gulyás: a kormány kérdésekkel fordul az EU-hoz és az ENSZ-hez a migránskártyákról
Budapest - A sok tisztázatlan körülmény miatt a kormány hivatalosan is kérdésekkel fordul az EU-hoz és [...] tovább »
Orbán: véget ért a száz év magyar magány
Budapest - Az a korszak, amit úgy neveznek, száz év magyar magány, véget ért - mondta Orbán Viktor [...] tovább »
Orbán nemzetibb, jobboldalibb európai politikai életre számít az EP-választás után
Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a jövő májusi európai parlamenti (EP) [...] tovább »
Fölszállott a páva – A második elődöntővel folytatódik A Döntők Döntője
Budapest - A második elődöntővel folytatódik pénteken a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők [...] tovább »
Bordói November Nagykóstoló magyar és bordeaux-i borokkal
Budapest - Hatvan magyarországi pincészet mintegy százötven bora mellett öt bordeaux-i birtok tételeivel is [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A szurkolás megmarad igazi életérzésnek
Debrecen - Szurkolói múltjából fakadó lokálpatriotizmusát és kreativitását igyekszik átmenteni a Dehuszba. [...] tovább »
Már az égi pályákon vezet meccseket
Nyíregyháza - A napokban életének nyolcvanadik évében elhunyt Dömötör László. tovább »
Szuper élmény a nyíregyházi jégpályán
Nyíregyháza - Kemény, de nem durva sportág a jégkorong, amely megtanít együttműködni és csapatban gondolkodni. tovább »
Fejlesztések a Főnix Csarnokban: konkrétumok híján csak tervek vannak
Debrecen - A Magyar Kézilabda-szövetség rendkívüli küldöttgyűlésén nemrégiben Kocsis Máté elnök beszélt a [...] tovább »
Döntetlennel nyert a Tarpa
Tarpa, Tiszakanyár - Mint ismert, a Tiszántúli Takarék megyei I. osztályban múlt hétvégén csak egy félidőt [...] tovább »
Ifi ob: két aranyat szerzett a DVSC
Debrecen - Két aranyérmet szerzett az ifi országos bajnokságon a DVSC, Bernáth Attila és Bernáth László is a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása