Frissítve:

Veszprémben indult a “Magyarok a Barcáért” turnéja

Veszprém, 2014. szeptember 18. csütörtök (MTI) – A Veszprémi Petőfi Színházban indult útjára a “Magyarok a Barcáért” című dokumentumfilm turnéja csütörtök este.

hiba beküldése

Kocsis Tibor, Balázs Béla-díjas filmrendező alkotása a magyar labdarúgás egy kiemelkedő korszakát mutatja be, amikor olyan futballistákat adott Magyarország a világnak, mint az FC Barcelona legendás játékosai, Kocsis Sándor, Kubala László és Czibor Zoltán.

A Veszprémben indult turné Pápán, Tapolcán, Székesfehérváron és Sopronban folytatódik, de meghívást kapott a film Spanyolországba, az Egyesült Államokba és Chilébe is.
A veszprémi díszbemutatón Oberfrank Pál színházigazgató elmondta, nyáron találkozott Kocsis Tibor rendezővel. Mint fociszerető, és a futballhoz családján keresztül is kötődő ember – nagyapja egykor a Ferencvárosban is játszott – azonnal támogatásáról biztosította a rendezőt.

A nézőtéren helyet foglaló utánpótláskorú futballistákhoz szólva Eperjes Károly, a Petőfi Színház művészeti tanácsadója kiemelte, olyan filmet láthatnak a vásznon, mintha Messi, Sánchez és Neymar együtt játszanának. Ilyen erősségű csatársora volt ugyanis valaha a Barcelonának három magyar játékossal: Kocsissal, Kubalával és Cziborral.
A vetítés előtt a film stábja és Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó társaságában a pápai születésű Kocsis Tibor rendező elmondta, nem gondolta, hogy egyszer majd futballról szóló filmet készít, míg meg nem ismerkedett Kubala László és társai életével. Ekkor azonban úgy gondolta, azt a tehetséget, aminek ők birtokában voltak, muszáj megmutatni az utókornak.

A rendező kiemelte azt a küzdőszellemet, ami mindhárom játékosra jellemző volt.

“Kubala például addig nem ment haza a pályáról, míg annyiszor nem találta el a kapufát, ahányszor akarta, akár órákig is gyakorolt” – említette.

Úgy fogalmazott, az igazán nagy játékosokat a szívük segíti abban, hogy a legnagyobbak legyenek. Ő a Kubala-Kocsis-Czibor sort Messi, Iniesta és Xavi hármasához hasonlította.
A turné kezdete előtt a stáb Dunai Antallal és a 25 éve az NB I-be feljutott veszprémi labdarúgócsapat helyi legendás játékosaival együtt “Hajrá Veszprém, hajrá foci!” felkiáltással indította útjára a film turnéját.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Életét vesztette a Perbálnál karambolozott rendőrautó utasa
Budapest - Egy, a rendőrrel közös szolgálatot ellátó polgárőr vesztette életét szombaton reggel abban a [...] tovább »
Március elején indul a HÖOK által szervezett diákkedvezmények rendszere
Székesfehérvár - Március elején indul a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által [...] tovább »
“Azt hiszi, mindenki ellene van” – Elítélték a Nyíregyházán vérfürdőt rendező román orvost
Nyíregyháza, Kolozsvár - Kiderült, pontosan mennyit kell várni arra, hogy kiadják Magyarországnak Dan S.-t, a [...] tovább »
Emléknap – Orbán: a kommunizmus bűneit Nyugaton még ma is sokan mentegetik
Budapest - A kommunizmus bűneit Nyugaton még ma is sokan mentegetik, maga az Európai Unió is vonakodik [...] tovább »
Lázár János: a legnagyobb munkaerő-tartalék az államban van
Debrecen - Lázár János szerint a legnagyobb hazai munkaerő-tartalék az "államban van". A Miniszterelnökséget [...] tovább »
Veronai baleset – Hazahozták Veronából az utolsó súlyos sérültet
Budapest - Megérkezett a veronai buszbaleset hatodik sérültje a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fontos idegenbeli rangadó vár a DEAC kosarasaira
Debrecen - A bajnokság legjobban védekező csapata látogat a legjobban támadóhoz. tovább »
HAON-ÉLŐ – Budapest Honvéd vs. DVSC
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga huszonegyedik fordulójában a DVSC Budapesten lép pályára a Honvéd ellen [...] tovább »
Ocskay Gábor visszavonul
Székesfehérvár - Visszavonul Ocskay Gábor, a székesfehérvári jégkorongozók szakosztály-igazgatója, aki [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Babos nagy csatában jutott az elődöntőbe
Budapest - Az első helyen kiemelt Babos Tímea háromszettes mérkőzésen jutott be az elődöntőbe a 250 ezer [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – Simán nyert a MAFC
Budapest - A MAFC három játszmában győzött a vendég Sümeg ellen a férfi röplabda NB I alsóházi [...] tovább »
Csatába indulnak a hajdúsági futsalos lányok
Debrecen, Hajdúböszörmény - A HTE hazai pályán fogadja szombaton 15 órától a Tolnát a női futsal NB I. 17. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása