Frissítve:

Végre újra versenyautóban

Végre újra versenyautóban © Fotó: Hajósi Miklós
A hétvégén, rallyteszten vett részt Juhász Csabi azzal a Hyundai i20 R5-tel, amivel a 28. Opatija Ralin fog részt venni testvére Zsolti navigálásával.

hiba beküldése

Juhász Csaba – Juhász Zsolt
Hyundai i20 R5 – Juhász Média Kft
2019.03.10. Teszt nap – Kiskunlacháza

Csabit kérdem a teszt után.

Négy edzőkör és nyolc mért kör várt rád és csapatodra, a Corse Attack Rally Teamre, a kiskunlacházi reptér aszfaltján. Mi történt ezen a napon?

– Elsősorban meg akartam ismerkedni az autóval, a csapattal, és ha már ott voltunk, akkor egyúttal gumikat is teszteltünk.

Miként viselkedett a számodra új autó alattad?

– Furcsa volt, hogy mennyire másképp viselkedett Hankook-kal illetve Pirelli-vel, de alapvetően olyan volt, mint amilyet vártam. Rövid a fékút, nagy a kanyar sebesség és jól gyorsul. Jó volt ez a teszt, akklimatizálódtunk az autóhoz és végre újra versenyautóban ültem a téli szünet után.

A mért időeredmények alapján kiegyensúlyozottan versenyeztél. Te is így gondolod?

– Igen, de első sorban a teszt volt a lényeg, nem az eredményesség. Megpróbáltam minden körben, mindent ugyanúgy csinálni, hogy össze lehessen hasonlítani a gumikat.

Legközelebb hol fogtok tesztelni, vagy esetleg kisebb versenyen indulni az Opatija Rali előtt?

– Március 21-én fogunk tesztelni, de az a teszt már rallye pályán lesz.

Partnereink segítségét köszönjük!

– Hajósi Miklós –



További hírek a Autó - Motor kategóriából
Maximálisan ki fogjuk szolgálni a közönséget!
Beszélgetés Farkas Kálmán JG-2 Racing Team csapatvezetőjével a hétvégi Mecsek rali előtt. tovább »
Szeretnénk felszabadultan versenyezni!
Kronome Ákossal is számítani kell az ide Mecsek Ralin. Pásztor Tamás lesz ismét a jobb1-ben a Skodában. tovább »
Bronzos siker Greinbachban
Interjú Ifj. Nedecki Lászlóval az ausztriai Euroaszfalt Rallycross Bajnoki futam után, ahol az előkelő harmadik [...] tovább »
Szeretnénk célba érni!
A hétvégén, egy salakprológot és tizenöt gyorsot magába foglaló Steelvent Ózd Rally ralin vesz részt Kronome [...] tovább »
Nem titok, nyerni szeretnénk!
A hétvégén, egy városi prológot és kilenc gyorsot magába foglaló M6LOG Salgó Rallye2 verseny vár a JG-2 Racing [...] tovább »
Csomós Mixi: A Barum Rallye után jöhet az Ózd-Salgó
Csomós Mixi és Nagy Attila idén már másodjára tette tiszteletét Csehországban, de ezúttal az ERC versenyzőivel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása