Frissítve:

Vége a Szigetnek, kezdődik a takarítás

Kezdődik a takarítás és a zöld területek helyreállítása a Hajógyári szigeten, hajnalban ugyanis véget ért az egy hete tartó fesztivál. A munkák legalább a jövő hét végéig eltartanak.

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) az elmúlt egy hétben folyamatosan szállította el a Szigetről az összegyűlt szemetet, a munka nagy része ezután következik. Ahogy a fesztivál végén elmennek a szigetlakók, valamint lebontják az összes rendezvénysátrat és színpadot, a felgyülemlett hulladékot is el kell vinni. Kedden estig már 2100 köbméternyi szemet szállítottak el az FKF munkatársai, azt egyelőre nem lehet megbecsülni, hogy a teljes takarítás után mennyi szemét gyűlik össze – tudta meg a Független Hírügynökség a társaság kommunikációs osztályán.

A takarítással párhuzamosan megkezdődik a zöldterületek helyreállítása is. Először a károkat kell felmérni, azaz hogy mekkora területen kopott ki a pázsit például a teherautók, a sátrak alatt, a cserjék és a kisebb növények mennyire károsodtak és a fákat és végig kell nézni. A felméréseket a Fővárosi Kertészeti Zrt. (FŐKERT) végzi csakúgy, mint ezek után a helyreállítást. Tavaly minderre több mint 8 millió forintot költöttek.

A Hajógyári szigeten lévő játszóteret az elmúlt évhez hasonlóan idén is bekerítették a fesztivál idejére, így abban semmi kár nem keletkezett.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda Közép-európai Liga – Hazai pályán kapott ki a Kazincbarcika
Budapest - A magyar bajnok Kazincbarcika hazai pályán 3-1-re kikapott a horvát Mladost Zagreb csapatától a férfi [...] tovább »
Magyar arany a budapesti kopogós pingpong Európa-bajnokságon
Budapest - Zakar Kristóf személyében magyar győztest avattak egyesben a kopogós pingpong Európa-bajnokságon, [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Több mint ötven ponttal nyert a Sopron
Budapest - A címvédő Sopron házigazdaként 51 ponttal legyőzte az ELTE BEAC Újbuda csapatát a női kosárlabda NB [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Magabiztos házigazdák
Budapest - A Diósgyőr, a Szekszárd és a Győr is magabiztosan nyert házigazdaként a női kosárlabda NB I [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Vezetőedzője nélkül is simán nyert a Veszprém
Budapest - A Telekom Veszprém 41-23-ra nyert a Cegléd otthonában a férfi kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Labdarúgó NB II – Sorozatban negyedszer nyert a Vasas
Budapest - A Vasas FC házigazdaként 4-2-re legyőzte a Budafok csapatát a labdarúgó NB II vasárnapi, 21. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása