Frissítve:

Vb-2014 – A kolumbiaiak újabb győzelmükkel a nyolcaddöntő küszöbén

Kolumbia - Elefántcsontpart Kolumbia - Elefántcsontpart - © Fotó: Getty Images
Brazíliaváros, 2014. június 19., csütörtök (MTI) – A kolumbiai válogatott rendkívül izgalmas mérkőzésen 2-1-re nyert az elefántcsontparti csapat ellen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság C csoportjában, a második forduló csütörtöki nyitómérkőzésén.

Az első körben egyformán három pontot szerző két együttes összecsapásán a dél-amerikaiak a második félidőben James Rodriguez fejesével szereztek vezetést, majd a becserélt Juan Quintero növelte az előnyt. A végeredményt Gervinho állította be egy gyönyörű szóló után.

A kolumbiaiak ezzel szinte biztosan bekerülnek a legjobb 16 közé; ha a később kezdődő japán-görög találkozón döntetlen születik, akkor már a záróforduló előtt továbbjutnak.

C csoport, 2. forduló:

Kolumbia-Elefántcsontpart 2-1 (0-0)

Brazíliaváros, 65 ezer néző, v.: Howard Webb (angol)
gólszerzők: Rodriguez (64.), Quintero (70.), illetve Gervinho (73.)
sárga lap: Zokora (55.), Tiote (90.)

Kolumbia:
David Ospina – Mario Yepes, Cristian Zapata, Pablo Armero (Santiago Arias, 72.) – Juan Zuniga, Abel Aguilar (Alexander Mejia, 79.), James Rodriguez, Carlos Sanchez, Juan Cuadrado – Victor Ibarbo (Juan Quintero, 53.), Teofilo Gutierrez

Elefántcsontpart:
Boubacar Barry – Serge Aurier, Souleyman Bamba, Arthur Boka, Didier Zokora – Cheick Tiote, Yaya Touré, Serey Die (Mathis Bolly, 73.), Max Gradel (Salomon Kalou, 68.) – Gervinho, Wilfried Bony (Didier Drogba, 60.)

II. félidő:
64. perc: Cuadrado bal oldali szögletét Rodriguez öt méterről a kapu jobb oldalába fejelte (1-0).
70. perc: saját térfelén adta el a labdát az egyik elefántcsontparti védő, így három kolumbiai támadó iramodott meg, Gutierrez tökéletesen ugratta ki Quinterót, és ő tíz méterről a kapuba passzolt (2-0).
73. perc: Gervinho cselezte be magát a 16-oson belülre, szabálytalanul sem tudták megállítani, és hét méterről a kapu jobb oldalába lőtt (2-1).


A FIFA hivatalos összefoglalója a mérkőzésről >>>

kolumbia_elefantcs_video


Óriási iramban kezdődött a találkozó, az elején főként a kolumbiaiak akarata érvényesült, ennek ellenére az elefántcsontpartiak sem adták fel a támadás lehetőségét. A játékrész hajrájában az afrikaiak vették át az irányítást, de gól nem született.

A fordulás után a dél-amerikai csapat magasabb fokozatra kapcsolt, ennek eredményeképpen a 64. percben a görögök ellen is eredményes James Rodriguez fejjel vezetést szerzett. Az elefántcsontpartiak túlságosan is kinyíltak, ezt ki is használták a kolumbiaiak Quintero góljával. Az afrikaiak nem estek össze, és Gervinho fantasztikus szólója után szépítettek, ezzel pedig újra nyílt lett az összecsapás.

Az elefántcsontpartiak hatalmas hajrába kezdtek, az utolsó tíz percre szinte a kapujuk elé szegezték riválisukat, de újabb gólt már tudtak szerezni.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Pisont István azon van, hogy segítsen
Balmazújváros - Az egykori jó képességű középpályás, Pisont István Balmazújvárosban tanította a focit. tovább »
Cselgáncs-vb – Tóth Krisztián a bronzért küzdhet
Baku - A 90 kilogrammos Tóth Krisztián kikapott az elődöntőben, így a bronzéremért küzdhet hétfőn az olimpiai [...] tovább »
Katonai öttusa-vb – Két magyar egyéni világbajnok a mezőnyben
Budapest - Az előzetes nevezések alapján 19 ország 92 versenyzője vesz részt keddtől szombatig a 46. katonai [...] tovább »
A triatlonos Bicsák Bence a 10 km-es utcai futóbajnok
Budapest - A férfiaknál a triatlonos Bicsák Bence, míg a nőknél Kácser Zita nyerte meg a szombathelyi [...] tovább »
Aki a Hősök terén jeleskedett
Nyíregyháza - A nyíregyházi zsokéhölgy a Nemzeti Vágta negyedik helyén végzett Füzér képviseletében tovább »
Fotók: Critical Mass kerékpáros felvonulás Miskolcon
Miskolc - Az autómentes napon, szombaton rendezték meg Miskolcon a hagyományos Critical Mass kerékpáros felvonulást. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Steel darts Eb – Rekordlétszámmal rajtol szerdán a budapesti viadal
Budapest - Rekordlétszámú, 38 országból érkező 288 versenyző vesz részt szerdától szombatig a steel darts [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása