Frissítve:

Vb-2014 – A duplázó Messi vezetésével argentin siker, de Nigéria is a 16 között

A duplázó Messi vezetésével argentin siker, de Nigéria is a 16 között A duplázó Messi vezetésével argentin siker, de Nigéria is a 16 között - © Fotó: Getty Images
Porto Alegre, 2014. június 25., szerda (MTI) – Az argentin válogatott a duplázó Lionel Messi vezetésével 3-2-re nyert a nigériai csapat ellen, így csoportelsőként lépett tovább a 16 közé a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, veresége ellenére azonban az afrikai együttes is ott lesz a nyolcaddöntőben.

Alejandro Sabella együttes már a harmadik percben vezetést szerzett a Barcelona sztárjának találatával, ám Ahmed Musa egy percen belül egyenlített. Messi a szünet előtt szabadrúgásból talált be, a fordulás után azonban ismét Musa következett. A végeredményt Marcos Rojo állította be egy szöglet után.

Az argentinok a nyolcaddöntőben a E csoport második, míg a nigériaiak az első helyezettjével találkoznak.

F csoport, 3. forduló:

Argentína-Nigéria 3-2 (2-1)

Porto Alegre, Beira-Rio Stadion, 44 ezer néző, v.: Nicola Rizzoli (olasz)
gólszerzők: Messi (3., 45.), Rojo (50.), illetve Musa (4., 47.)
sárga lap: Omeruo (49.), Oshaniwa (51.)

Argentína:
Sergio Romero – Pablo Zabaleta, Ezequiel Garay, Marcos Rojo, Federico Fernandez – Fernando Gago, Javier Mascherano – Sergio Agüero (Ezequiel Lavezzi, 38.), Lionel Messi (Ricardo Alvarez, 63.), Angel Di María – Gonzalo Higuaín (Lucas Biglia, 90.)

Nigéria:
Vincent Enyeama – Efe Ambrose, Juwon Oshaniwa, Kenneth Omeruo, Joseph Yobo – John Obi Mikel, Ogenzi Onazi, Ahmed Musa – Peter Odemwingie (Uche Nwofor, 80.), Emmanuel Emenike, Michael Babatunde (Okechukwu Uchebo, 65.)

I. félidő:
3. perc: Di María kapott nagyszerű labdát a bal oldalon, betört a 16-oson belülre, lövése kijött a kapufáról, Messi pedig hat méterről a léc alá bombázott (1-0)
4. perc: gyors nigériai ellentámadás végén a bal oldalon felfutó Musához került a labda, befele tolt egyet és gyönyörűen csavart a hosszú sarokba (1-1).
45. perc: Messi végezhetett el szabadrúgást 23 méterről, a sorfal fölött tökéletesen csavart a kapu bal oldalába (2-1).

II. félidő:
47. perc: egy gyönyörű kényszerítő után Musa lépett ki két argentin védő között és tíz méterről a kapu jobb oldalába lőtt (2-2).
50. perc: Lavezzi jobb oldali szöglete teljesen üresen találta meg az ötösön érkező Rojót, aki térddel továbbított a hálóba (3-2).


A FIFA hivatalos összefoglalója a mérkőzésről >>>

argentin_nigeria_video1


Gyors gólváltással indult a találkozó, amelyet ezt követően az argentinok irányítottak, azonban Messi egy-egy egyéni megmozdulását leszámítva döcögött a támadójátékuk. A félidő végén azonban ismét villant a négyszeres aranylabdás szupersztár.

A fordulás után öt percen belül újabb két gyors gólt láthatott a közönség, előbb a nigériaiak egyenlítettek, majd az argentinok részéről Rojo talált be. A folytatásban mindkét gárda felszabadultan futballozott, komoly helyzetek alakultak ki, de az eredmény nem változott.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
A triatlonos Bicsák Bence a 10 km-es utcai futóbajnok
Budapest - A férfiaknál a triatlonos Bicsák Bence, míg a nőknél Kácser Zita nyerte meg a szombathelyi [...] tovább »
Aki a Hősök terén jeleskedett
Nyíregyháza - A nyíregyházi zsokéhölgy a Nemzeti Vágta negyedik helyén végzett Füzér képviseletében tovább »
Fotók: Critical Mass kerékpáros felvonulás Miskolcon
Miskolc - Az autómentes napon, szombaton rendezték meg Miskolcon a hagyományos Critical Mass kerékpáros felvonulást. tovább »
Steel darts Eb – Rekordlétszámmal rajtol szerdán a budapesti viadal
Budapest - Rekordlétszámú, 38 országból érkező 288 versenyző vesz részt szerdától szombatig a steel darts [...] tovább »
Kimentették a Golden Globe-versenyen bajba jutott indiai vitorlázót
Újdelhi - Az indiai védelmi minisztérium hétfőn bejelentette, hogy egy francia halászhajó kimentette a Golden [...] tovább »
Taskenti tenisztorna – Stollár Fanny szetthátrányból nyert
Budapest/Taskent - Stollár Fanny győzelemmel folytatta szereplését a Taskentben zajló 250 ezer dollár (68,5 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
MVSI: ünnepelt az intézmény
Miskolc - Huszadik születésnapját ünnepelte vasárnap az egyetemi sportközpontban a Miskolc Városi Sportiskola [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása