Frissítve:

Vasvári Pálra emlékeztek halála évfordulóján Körösfőn

Körösfő, 2013. július 7., vasárnap (MTI) – A kalotaszegi Körösfőn a Vasvári Pál-emlékoszlopnál tartott koszorúzással zárult vasárnap az a háromnapos rendezvénysorozat, amelyen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik vezéralakjára, Vasvári Pálra emlékeztek halála évfordulóján.

hiba beküldése

Ünnepi beszédében Antal János, Körösfő polgármestere arról beszélt, hogy a költőkkel ellentétben – akik minden bizonnyal eleve költőnek születnek – a forradalmárok nem születnek forradalmárnak, hanem azzá válnak. Vasvári Pál (1826-1849) is rövid élete alatt végigjárta a társadalmi tapasztalás iskoláját.

Péntek László, Körösfő alpolgármestere, az eseményt szervező Rákóczi Kultúregylet elnöke a rendezvény után az MTI-nek elmondta, hogy 1995 óta tartják meg évről évre július első hétvégéjén a Vasvári-napokat, amelyeken vendégül látják Körösfő nyolc testvértelepülésének küldötteit, kulturális csoportjait.

A Vasvári-napok hagyományos eleme, hogy a résztvevők Magyargyerőmonostort érintve ugyanazon az útvonalon mennek fel a gyalui havasokba, amelyen 1849 július másodikán Vasvári Pál is elindult csapatával a számára végzetes csata helyszíne felé.

Péntek László elmondta: az a hely, ahol a román felkelők rajtaütöttek Vasvári Pál csapatán, ma a Meleg-Szamos medrében mesterségesen duzzasztott Bélesi-tó mélyén fekszik. Ezért a szabadtéri istentisztelet után a koszorúkat a tó vizére dobták. A főszervező hozzátette: az is hagyománynak számít immár, hogy 1200 méteres szintkülönbséget leküzdve kerékpáron érkeznek Kolozsvárról a Vasvári Pál-teljesítménytúra résztvevői.

Péntek László elmondta, hogy idén először érkezett kerékpárral a tóparti szabadtéri istentiszteletre Nyírvasváriból is egy csoport. A nyírségi település neve alapján vette fel a Vasvári nevet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eredetileg Fejér Pálnak keresztelt vezéralakja.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
MÁV: február 4-től Pécel és Aszód között nem járnak a vonatok
Budapest - Február 4-től várhatóan december végéig nem járnak a vonatok Pécel és Aszód között a [...] tovább »
360 fokos videót forgattunk a víz alatt! Így haraptak a nyíregyházi cápák!
Nyíregyháza - Az állatpark ócenáriumának félmillió liter tengervizet tartalmazó medencéje több cápafajnak is [...] tovább »
Elhunyt Németh Judit fizikus, az MTA rendes tagja
Budapest - Elhunyt Németh Judit akadémikus, a hazai nehézion-fizikai kutatások egyik iskolateremtő alakja - [...] tovább »
Felül kell vizsgálni a Debreceni Főpályaudvar terveit
Debrecen - A Debreceni Főpályaudvar megvalósítására kiírt 2. közbeszerzési eljárás is eredménytelenül [...] tovább »
„A kapcsolat örök és megbonthatatlan”
Debrecen - A várossal szembeni bizalom nagymértékben köszönhető a Debreceni Egyetem létének. tovább »
Két szakértő szerint nem Klimt alkotása a Budapesten talált dombormű
Budapest - Két Klimt-szakértő szerint nem Gustav Klimt munkája az a Budapesten talált dombormű, amelyet kedden [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – A Ferencváros zárja élen az alapszakaszt
Budapest - A Ferencváros zárja élen az alapszakaszt a jégkorong Erste Ligában, miután utolsó mérkőzésén [...] tovább »
Debrecenben is gyulaji vereség
Nyírgyulaj - Nem sikerült meglepetést okoznia a Nyírgyulajnak pénteken este a DEAC vendégeként. tovább »
Női kézilabda NB I – Sima győri győzelem
Budapest - A címvédő, százszázalékos mutatóval listavezető Győr húsz góllal győzött a Mosonmagyaróvár [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott Kassán a DVTK
Budapest/Kassa/Miskolc - A DVTK Jegesmedvék csapata 3-1-re kikapott Kassán a szlovák jégkorongliga alapszakaszának [...] tovább »
Férfi röplabda Extraliga – A Pénzügyőr sikerével indult a sorozat
Budapest - A Pénzügyőr - némi meglepetésre - három játszmában győzött az előző idényben ezüstérmes [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – A Körmend és a Kecskemét is otthon nyert
Budapest - A Körmend a Pécs, a Kecskemét az Alba Fehérvár ellen nyert saját közönsége előtt a férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása