Frissítve:

Vasútállomásból lakó- és üzleti negyeddé válik a prágai Smíchov

Prága, 2015. február 5., csütörtök (MTI) – Smíchov City néven modern lakó- és üzleti városnegyed épül a közeljövőben a másfél évszázada megnyitott, de azóta jórészt feleslegessé vált smíchovi vasútállomás területének nagyobbik részén.

hiba beküldése

A vasútállomás használaton kívüli területén mintegy kétezer lakás, több irodaépület, üzlet, vendéglő épül. A tervek sétálóutcával, zöld területekkel, és egy új térrel is számolnak. A történelmi vasúti és autóbusz-pályaudvarokat korszerűsítik és átépítik.

A több mint húsz hektáros területet 2006-ban vette meg a Cseh Vasutaktól a Sekyra Group befektetési csoport. A tervezett új negyed fő beruházója a Smíchov Station Development befektető csoport, amelynek a Sekyra Group is tagja.

Smíchov a múltban Prága egyik legnagyobb ipari negyede volt. Itt működött többek között a villamosokat és vasúti szerelvényeket gyártó, nemzetközileg is ismert CKD Tatra gyár. A kilencvenes évek elején azonban a gyártást a város egy másik kerületében, Zlicínben felépített korszerű üzembe helyezték át.

Ezután az Andel (Angyal) néven közismert útkereszteződés köré üvegpaloták, moziközpontok és hatalmas bevásárlóközpont épült. Itt van például a Mladá Fronta Dnes és a Lidové Noviny című országos napilapok szerkesztősége is.

A Jean Nouvel francia építész által megtervezett egyik üvegpalota (Zlaty Andel, vagyis Arany Angyal palota), amelynek külső burkolatát versidézetek tarkítják, külföldi építészeti körökben is komoly elismerést kapott. Az Andel-központ régi utcáiban, épületeiben pedig több tucatnyi nagyon felkapott vendéglő, kávéház, söröző, borozó és gyorsétterem működik.

A Smíchov City felépítésére kiírt pályázatot a brünni Kuba&Pilar építészeti iroda nyerte meg. Az új negyed az Andel közvetlen szomszédságában épül majd fel. Az új városnegyed részleteit a győztes koncepció szellemében további öt kiválasztott építészeti iroda tervezni meg és véglegesíti.

Az elképzelések szerint a munka 2016 végén, 2017 elején indulna meg és mintegy tíz évig tartana. A tervezett költségek 15-17 milliárd koronát (167-189 milliárd forint) tesznek ki.
Smíchov átépítési terveit tízéves vita után tavaly hagyta véglegesen jóvá a városkerület vezetése, és a felmérések szerint a tervek a lakosság tetszését is elnyerték.

Hasonló módon tervezik a jövőben átalakítani a belvárosi Wilson pályaudvar (Főpályaudvar) és a Masaryk pályaudvar már használaton kívüli részeit is. Itt azonban még folyik a vita, konkrét tervek nincsenek.

– MTI, Kokes János –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Duterte orosz fegyverekre számít a terrorizmus elleni harcban
Moszkva - A Fülöp-szigetek arra számít, hogy Oroszország korszerű fegyverekkel látja el a terrorizmus elleni [...] tovább »
Szili: Brüsszelnek nemcsak a bevándorlókkal, hanem az őshonos kisebbségekkel is foglalkoznia kellene
Bős - A Minority SafePack jó lehetőség arra, hogy tükröt tartsunk Brüsszel elé, hogy ne csak a bevándorlókkal [...] tovább »
70. cannes-i filmfesztivál – Nagyon sokáig tapsolták
Cannes - Uma Thurman amerikai színésznő vezeti a versenyszekció zsűrijét. tovább »
70. cannes-i filmfesztivál – Egyre türelmetlenebb nézők
Cannes - A fokozott biztonsági intézkedések miatt sok a csúszás. tovább »
70. cannes-i filmfesztivál – Gyanús csomag a szék alatt
Cannes - Késve kezdődött a szombat esti vetítés a cannes-i fesztiválon. tovább »
Az alkoholfogyasztás növeli a mellrák kockázatát
London - További bizonyítékot találtak arra, hogy az alkoholfogyasztás, akár napi fél pohár bor is növeli a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Elhunyt Széles Sándor úszóedző
Budapest - Hatvanegy éves korában kedden elhunyt Széles Sándor úszó mesteredző. tovább »
Női kézilabda NB I – A bajnok Győr és az ezüstérmes Ferencváros is nyert
Budapest - A már bajnok Győri Audi ETO KC és az ezüstérmes Ferencváros is győzött a női kézilabda NB I keddi [...] tovább »
A Gladiátorok a beteg gyermekekért is harcolnak!
Debrecen - A Gladiators Sportegyesület gyereknap alkalmából játékgyűjtést szervez a Debreceni Gyermekklinika kis [...] tovább »
Futó kaland: országosan „terítik” az üzenetüket
Nyíregyháza - Kedden reggel Hajdúböszörményből indult, majd Téglás, Bököny, Biri, Balkány és Nagykálló [...] tovább »
NYKS – Jó esélyekkel kezdik itthon a B döntőt
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Kosársuli kadett korcsoportos lánycsapatára még három hazai mérkőzés vár. tovább »
Kisvárda Master Good SE – Huszonháromig jutott a nagy trió
Kisvárda - A támadásban remeklő Samira Rocha, Marina Dmitrovics, Tóth Gabriella hármasnak köszönheti leginkább [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása