Frissítve:

Vasárnapi zárva tartás – NGM: a kormány még nem döntött a javaslatról

Vasárnapi zárva tartás - NGM: a kormány még nem döntött a javaslatról Vasárnapi zárva tartás - NGM: a kormány még nem döntött a javaslatról - © Fotó: fn.hir24.hu
Budapest, 2014. november 6., csütörtök (MTI) – A kormány tárgyalt a boltok vasárnapi zárva tartására vonatkozó javaslatról, azonban döntést még nem hozott – közölte az MTI megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) javaslatáról azt követően születhet döntés, miután meghallgatták a szakszervezeteket és a boltokat működtető vállalatokat – hangsúlyozta a szaktárca.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány megtárgyalta és támogatja a KDNP javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza.

A kisebbik kormánypárt a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényjavaslatát csütörtökön be is nyújtotta az Országgyűlésnek. A törvényjavaslat kizárólag vasárnap és a munkaszüneti napon tiltaná meg az üzletek nyitva tartását, a többi esetben – így például szombaton – pedig időbeli korlátok közé szorítaná.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Mélyrepülésben az ipari meggy felvásárlási ára
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A mennyiséggel nincs baj, a minőséggel és az árral annál inkább. tovább »
Afrikai sertéspestis – Új országos főállatorvosi határozat lépett életbe az ASP kezelésére
Budapest - Módosultak az afrikai sertéspestis (ASP) miatt korlátozás alá vont területek, valamint megváltoztak az [...] tovább »
Drámaian csökken számos főemlős élőhelye
Göttingen - Számos főemlős élőhelyének akár 78 százaléka eltűnhet világszerte 2100-ig - figyelmeztettek [...] tovább »
Magyar Posta: az étel- és italautomatákat június 30-áig kell bekötni az adóhivatalhoz
Budapest - Az étel- és italautomata beazonosítását lehetővé tevő automata felügyeleti egységet (AFE) 2018. [...] tovább »
Agrárkamara: június 19-ig módosíthatók az előzetes ellenőrzés alapján hibás egységes kérelmek
Budapest - A termelőknek június 19-ig van lehetőségük az egységes kérelmek előzetes ellenőrzése során [...] tovább »
Elérhető az MFB 70 milliárdos vállalkozási hitelprogramja
Budapest - Csütörtöktől igényelhetnek kedvező feltételekkel hitelt a vállalkozások a Magyar Fejlesztési Bank [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Nem bírt a svájciakkal a brazil csapat
Budapest/Rosztov - Brazília kisebb meglepetésre csak döntetlennel kezdte meg szereplését az oroszországi [...] tovább »
Vb-2018 – E csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság E csoportjának vasárnapi, 1. fordulós eredményei. tovább »
Kamion Eb – Kiss Norbert harmadik a vasárnapi zárófutamon a Hungaroringen
Mogyoród - A harmadik helyen ért célba a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes pilótája a [...] tovább »
Vb-2018 – Továbbra is népszerű a szurkolói zóna
Moszkva - Több mint 200 ezer szurkoló férne be egyszerre az oroszországi labdarúgó-világbajnokság rendező [...] tovább »
Vb-2018 – Vereséggel kezdtek a címvédő németek
Budapest/Moszkva - A címvédő Németország nagy meglepetésre 1-0-ra kikapott vasárnap Mexikótól a moszkvai [...] tovább »
Vb-2018 – F csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F csoportjának vasárnapi, 1. fordulós eredménye. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása