Frissítve:

Vasárnapi zárva tartás – A VOSZ népszavazást kezdeményez a jogszabály elfogadása esetén

Budapest, 2014. november 10., hétfő (MTI) – A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) népszavazást kezdeményez az üzletek vasárnapi nyitva tartásáért, ha elfogadják a korlátozó jogszabályt – közölte az érdekképviselet hétfőn az MTI-vel.

hiba beküldése

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára az MTI-nek elmondta, az aláírásgyűjtést akkor kezdik majd, ha a vasárnapi zárva tartásról szóló jogszabályt a parlament elfogadta.

A VOSZ közleményében úgy fogalmaz, aggodalommal és megdöbbenéssel tapasztalják, hogy a gazdasági krízisből éppen csak kilábalt országban vannak olyan parlamenti és parlamenten kívüli érdekcsoportok, amelyek a kereskedelmi munkahelyek tudatos veszélyeztetésének és megszüntetésének programját tűzték zászlajukra.

A bolti kiskereskedelmi egységek vasárnapi bezárását szorgalmazók a kereskedelmi munkahelyek tízezreinek azonnali megszüntetését idézik elő akkor, amikor Magyarországon a munkanélküliségi ráta még mindig meghaladja a 7 százalékot – írja közleményében a szövetség.

A VOSZ arra hívja fel a szigorítást kezdeményezők figyelmét, hogy a vasárnapi nyitva tartás megszüntetését kezdeményezők a kereskedelmi alkalmazottak érdekei ellen dolgoznak, semmibe véve a fogyasztók szabad választási jogát.

Az érdekképviselet hangsúlyozza, hogy a VOSZ negyedszázados működése során tudatosan tartotta távol magát a pártpolitikától, és a jövőben is így tesz. Az üzletek nyitva-, illetve zárva tartását kizárólag szakmai kérdésként kezelik, ezért a népszavazásra vonatkozó kezdeményezést, az aláírás gyűjtést olyan partnerszervezetekkel, érdekképviseletekkel együtt kívánják elkezdeni és lefolytatni, amelyek távol állnak a pártpolitika világától. (A Demokratikus Koalíció (DK) pénteken jelentette be, amennyiben a parlament elfogadja a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó indítványt, akkor javasolni fogja a civil szervezeteknek, hogy egy népszavazással kényszerítsék ki a törvény megváltoztatását.)

A VOSZ pártgondozásban, illetve pártszervezésben koordinált aláírásgyűjtésben nem vesz részt, mert úgy gondolják, hogy e témakörben a pártok szerepvállalása rontja a népszavazás sikerességének és eredményességének esélyét, ezért kérik a politika szereplőit, hogy a vasárnapi nyitva-, illetve zárva tartás fontos gazdasági kérdését ne tekintsék a politikai játszmák részének.

A vasárnapi nyitva tartás témájában zajlanak a konzultációk, az érintettek véleményének meghallgatása után kerülhet sor a döntések meghozatalára, illetőleg jogszabályok megalkotására – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár múlt pénteken az MTI érdeklődésére.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Gallicoop-vezető: nem lesz hiány pulykából húsvétkor
Szarvas - Nem lesz hiány pulykatermékekből húsvétkor - mondta az MTI-nek adott interjújában a szarvasi Gallicoop [...] tovább »
Romániában az idén 90 kilométer autópályát nyithatnak meg
Bukarest - Romániában az idén 90 kilométer autópályát nyithatnak meg - közölte szerdán Stefan Ionita, a román [...] tovább »
Kúria: módosítani kellene a cégvezetők felelősségének szabályait
Budapest - Ideje módosítani a felszámolás alatt álló gazdasági társaságok (gt) vezető tisztségviselőinek a [...] tovább »
Nem akar huszadrangú csehóban gürizni…
Debrecen - Több százezer magyar fiatal dolgozik külföldön. És aki az itthonmaradás mellett döntött? tovább »
Tavaly jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma
Budapest - Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas [...] tovább »
Inkább lakásban álljon a pénzük
Debrecen - Debrecenben most mintegy 700-1000 lakás építése van folyamatban. Befektetésre, lakhatásra? tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Szenzációsan küzdött a csapat”
Budapest, Miskolc - „Láttam azokat a dolgokat a pályán, amiket edzéseken gyakoroltunk, és optimista vagyok a [...] tovább »
Labdarúgó Magyar Kupa – Otthon szerzett előnyt a Ferencváros
Budapest - A címvédő Ferencváros hátrányról fordítva szerzett egygólos előnyt a Diósgyőri VTK ellen a [...] tovább »
DVSC-TVP: Jezsikava egyedül nem nyerhet
Debrecen - Sajnálhatják a lokisták a második félidő elején mutatott játékot, mert akkor ment el a meccs. tovább »
Női kézilabda NB I – Hazai pályán nyert a Győr és az FTC
Budapest - A címvédő és listavezető Győr, valamint a Ferencváros is hazai pályán győzött a női kézilabda NB [...] tovább »
U23-as birkózó Eb – Megvan az első magyar érem Szombathelyen
Szombathely - A birkózók szombathelyi U23-as Európa-bajnokságán szerdán megszületett az első magyar érem: Tóth [...] tovább »
Kézilabda SEHA Liga – Mikler Roland volt az alapszakasz egyik legjobb kapusa
Budapest - A címvédő Telekom Veszprém kézilabdázója, Mikler Roland volt a SEHA Liga alapszakaszának egyik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása