Frissítve:

Vasárnapi pihenőnap – Az MSZP kúriai felülvizsgálatot kér az NVB-döntésről

Budapest, 2015. augusztus 3., hétfő (MTI) – Az MSZP felülvizsgálati kérelmet nyújt be hétfőn a Kúriához a párt által kezdeményezett, a vasárnapi zárva tartás eltörléséről szóló népszavazás ügyében hozott nemzeti választási bizottsági (NVB-) döntés miatt.

hiba beküldése

Ezt Harangozó Tamás, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) és az NVB budapesti épülete előtt, sajtótájékoztatón. Az ügy előzménye, hogy az NVB július 20-án úgy döntött: nem a szocialisták, hanem Wodicska Zoltán magánszemély kérdését ismeri el “elsőnek, érvényesnek” a vasárnapi boltzárral kapcsolatban. Az NVB egyértelműségi aggályok miatt végül a Wodicska Zoltán-féle kérdést sem hitelesítette.

Az MSZP-s politikus elmondta: beadványukban bemutatják, hogy több konkrét törvénysértést is elkövetett mind az NVI a döntés előkészítésekor, mind az NVB azon tagjai, akik a döntést megszavazták.

Harangozó Tamás szerint nemcsak a népszavazási törvénnyel, hanem az NVI saját iratkezelési szabályzatával is ellentétes az NVB azon döntése, hogy nem a hivatalos érkeztetés számít a népszavazási kérdések sorrendjének megállapításakor, hanem az épületbe való belépés.

Hozzátette: bűncselekmény gyanúját vetheti fel, hogy a döntés során az NVI olyan adatot használt fel bizonyítékként, amelynek megléte törvénytelen. Kifejtette: jogszabály szerint a portaszolgálatnál lévő, a beléptetéssel kapcsolatos személyes adatokat 24 órán belül meg kell semmisíteni. Az NVI hetekkel később mégis ezekre az adatokra alapozva “hozta ki” a Wodicska-féle kezdeményezést elsőnek – mutatott rá.
Közölte, a Kúriának 90 napja van a döntés meghozatalára.

Értékelése szerint Pálffy Ilona, az NVI és Patyi András, az NVB elnöke “a Fidesz pártutasításainak megfelelően azon mesterkedtek”, hogy minden eszközzel megakadályozzák a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazást. A szocialista politikus azt mondta, a két vezetőt az sem riasztotta vissza, hogy így lejáratták az általuk vezetett állami szerveket. Harangozó Tamás közölte, a bírósági döntéssel lezárulhat ez “a kutyakomédia”.

Az MSZP-s képviselőt kérdezték arról is, hogy a kormány a Baranya megyei Martonfán és a Zala megyei Sormáson építene a migránsoknak új ideiglenes befogadó állomásokat. Harangozó Tamás értetlenségét fejezte ki a helyszínek kiválasztása miatt, majd úgy magyarázta azokat: lehet, hogy a Fidesz tudja, a kerítés semmit sem fog érni, és annak megépülte után Horvátországon keresztül, Baranya és Zala megyébe érkeznek majd a menekültek tömegei. A másik lehetőség – folytatta -, hogy a kormány kifejezetten érdekelt a kaotikus helyzetben és ezt szeretné tetézni a két új ideiglenes befogadóállomással, amelyeket nem a déli határszakasz közelében hozná létre.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Olimpia 2024 – M1: Magyarország visszalép az olimpiai pályázattól
Budapest - Visszalép Magyarország a budapesti olimpiai pályázattól - értesült az M1 aktuális csatorna szerdán. tovább »
Debreceni Ítélőtábla: jogerős ítélet a volt egri orvosszakértők ügyében
Debrecen - Egy esetben enyhítette, a többi vádlott esetében helybenhagyta a volt egri orvosszakértőkre és [...] tovább »
Czibere: 6,3 milliárdos felzárkóztató program indul az alacsony végzettségűek részére
Mátészalka - Áprilisban a hátrányos helyzetű és alacsony iskolai végzettségű emberek foglalkoztatásának [...] tovább »
Brexit: a halogatás mindenkinek megfelel?
Debrecen - A professzor szerint a Brexit körüli helyzet legalább annyira abszurd, mint az elhíresült macska. tovább »
Japánban kezdte, Bánkúton tanult, Svájcban ünnepelt Kékesi Márton
Miskolc - Kékesi Márton nevétől hangos a honi sísport: a 21 éves sportoló nagyot dobott a vb-n. tovább »
Robotversenyen remekeltek a miskolci diákok
Miskolc - Szlovákiában versenyeztek a Kandó diákjai, nagy sikert arattak. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapesti női tenisztorna – Gálfit legyőzte a betegség és Dodin
Budapest - A betegséggel küzdő Gálfi Dalma kétszettes vereséggel búcsúzott szerdán a 250 ezer dollár (72,7 [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Kiütéssel kezdte a Szolnok a középszakaszt
Budapest/Szolnok - A címvédő Szolnok kiütéses, 17-5-ös győzelmet aratott a vendég BVSC együttese felett a [...] tovább »
Súlyos vereséget szenvedett a magyar futsalválogatott
Budapest/Zalaegerszeg - A magyar futsalválogatott 5-0-ra kikapott Szlovénia csapatától a Zalaegerszegen rendezett [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Stollár gyors búcsúja
Budapest - Stollár Fanny sima vereséggel búcsúzott szerdán a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) [...] tovább »
Hisznek a döntőbe jutásban
Balmazújváros - Bali Richárd és csapata úgy gondolja, ledolgozható a négy gólos hátrányuk. tovább »
Japánban kezdte, Bánkúton tanult, Svájcban ünnepelt Kékesi Márton
Miskolc - Kékesi Márton nevétől hangos a honi sísport: a 21 éves sportoló nagyot dobott a vb-n. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása