Frissítve:

Várhatóan az alkotmánybírósághoz fordul a kárpótlás ügyében a cseh katolikus egyház

Prága, 2014. augusztus 19., kedd (MTI) – Az alkotmánybírósághoz akar fordulni a cseh katolikus egyház, miután Milos Zeman államfő közölte, hogy hivatala elutasítja egy volt egyházi ingatlan visszaadását a prágai érsekségnek.

hiba beküldése

A prágai érsekség a cseh állam és a csehországi egyházak közti vagyonjogi kiegyezésről megkötött szerződés alapján tucatnyi ingatlant követelt vissza az államtól.

A Szent Vitus székesegyház és néhány más ingatlan átadását az elnöki hivatal már korábban elutasította. A közelmúltban az érsekség három újabb ingatlant kért, mire Zeman vasárnap közölte: ebből kettőt hivatala hajlandó visszaadni, a harmadikat azonban nem. Az elnök elismerte, hogy az előbbi két ingatlan katasztrofális állapotban van, a felújítására milliárdokat kellene költeni. A harmadik, a Mladot-ház nevű épület azonban jó állapotú, az elnöki hivatal használja, ezért nem akarja visszaadni az egyháznak.

“Valószínűleg jogi útra kell lépni, hogy tisztázódjon, kit is illetnek meg ezek az ingatlanok” – nyilatkozta a cseh televízióban Milan Badal, Dominik Duka prágai érsek titkára.

Korábban Miloslav Vlk nyugalmazott prágai érsek Zeman nyilatkozatára reagálva felszólította a katolikus egyház vezetőit, hogy vigyék alkotmánybíróság elé az ügyet.

“Az egyház képviselői túl előzékenyek voltak, igyekeztek megegyezni, de ez a mi politikusainkkal egyszerűen nem lehetséges. Az alkotmánybírósághoz kell fordulni, hogy döntsön a kérdésben, és nemcsak a Mladot-házról” – írta a nyugalmazott érsek hétfőn a honlapján közzétett nyilatkozatában.

Vlk élesen bírálta a mai cseh politikai vezetőséget, amelynek szerinte “nincs semmi érzéke a joghoz és az igazságossághoz, inkább arrogánsan a törvények és az alkotmány fölé helyezi magát, és többnyire olyan autoriter módon akar dönteni, amelyet a totalitárius múltunkból már jól ismerünk”.

Zeman nyilatkozatával kapcsolatban pedig megjegyezte: “Micsoda durvaság. Ez a stílus és az egyház jogainak és szabadságának ilyen korlátozása erősen emlékeztet a nem szép egykori időkre, amikor a párt és az állam törvényen felül álltak”.

A 2012 őszén elfogadott egyházi kárpótlási törvény alapján az egyházak 75 milliárd korona értékben visszakapják a kommunista rendszer ideje alatt elkobzott ingatlanaikat, földjeiket, erdeiket, halastavaikat. A vissza nem adható vagyonért 59 milliárd koronát készpénzben – a mindenkori inflációval kiigazítva – kapnak meg a következő 30 év folyamán. Ezt az összeget a kormányoldal két legerősebb pártja most 13 milliárddal szeretné csökkenteni.

Az egyházak évi mintegy másfél milliárd koronás állami támogatása viszont 2030-tól megszűnne.
A szakrális épületeket, templomokat az egyházak az 1990-es évek elején már visszakapták.

– Kokes János, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb [...] tovább »
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása