Frissítve:

Varga: vizsgálják, hogy a NAV készítsen el minden szja-bevallást

Budapest, 2015. március 18., szerda (MTI) – Vizsgálják annak lehetőségét, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítse el a személyi jövedelemadó bevallásokat – erősítette meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

hiba beküldése

A miniszter hangsúlyozta: munkaanyagról van szó, döntések még nem születtek, de vizsgálják annak lehetőségét, hogy hosszú távon a lakosságnak ne kelljen adóbevallást készítenie.

Varga Mihály hozzátette: támogatja ezt az elképzelést, és bízik benne, hogy a jogszabályi-technikai-informatikai hátteret megvizsgálva ez lehetségessé válik.

Szeretnék elérni, hogy ha a NAV úgyis rendelkezik minden cég pontos adataival, bevallásaival, akkor csak egy technikai lépés, hogy összevezetve az adószámokon a különböző kifizetéseket, jövedelmeket, az adóhivatal készítse el az adóbevallásokat – közölte a nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette: ez a munkáltatóknak is könnyebbséget jelentene.

Kedden a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva az origo.hu írt arról, hogy két év múlva már a Nemzeti- Adó és Vámhivatal készítheti el a személyi jövedelemadó bevallásokat.
A rádió interjúban Varga Mihály elmondta azt is, hogy elkezdték a 2016-os költségvetés elkészítését. A konvergencia programot be kell nyújtani Brüsszelnek, tehát úgyis kell tervezési munkát végeznie a minisztériumnak, ehhez képest már minimális plusz munkával a következő év költségvetése is összeállítható – fogalmazott. A miniszter felidézte azt is, hogy 2011-2012-ben is előrébb hozták a költségvetés elkészítését.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok, gazdasági szereplők is könnyebben tudják tervezni a következő évüket, ha tudják, hogy az állam mire készül, ha féléves felkészülési időt kapnak a 2016-os év gazdasági környezetére. Ezért ebben a fél évben szeretnék a költségvetési törvényjavaslatot elkészíteni és a parlament elé terjeszteni – közölte.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Okos városok tervezése indul Hajdú-Bihar Megyében
Hajdú-Bihar - Az országban elsők között készül „okos város” fejlesztési stratégia Hajdú-Bihar megyében [...] tovább »
PM-államtitkár: több mint 600 ezer kisvállalkozót érinthet az áfamentesség határának emelése
Budapest - Több mint 600 ezer kisvállalkozó adózónak jelenthet könnyebbséget, hogy az alanyi áfamentesség [...] tovább »
A Nébih kockázati tényezőnek tartja a fekete színű élelmiszereket
Budapest - A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) új élelmiszerbiztonsági kockázati tényezőként [...] tovább »
Brókerbotrány – Elítélte a bíróság a Buda-Cash-botrány 5 vádlottját
Budapest - Elítélte a Buda-Cash-botrány 5 vádlottját a Fővárosi Törvényszék pénteken. tovább »
PM: tovább csökken a kisvállalkozások adója
Budapest - Jövőre 12 millió forintra nőhet a kisvállalkozások áfamentessége, csökkenhet a bankadó, még több [...] tovább »
Reformjavaslatok a cégek védelmében
Debrecen - A fizetésképtelenségi eljárások és a vállalkozások jogutód nélküli megszűnése kapcsán [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda NB I – Cegléden nyert a Budakalász
Budapest - A Budakalász Cegléden győzött a férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján. tovább »
Férfi röplabda NB I – Újabb vendégsiker
Budapest - A Kecskeméthez hasonlóan a Debrecen is háromszettes győzelmet aratott idegenben a férfi röplabda NB I [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Szoros meccsen nyert a Debrecen
Budapest - A házigazda Debrecen egygólos győzelmet aratott az UVSE csapata felett a férfi vízilabda ob I pénteki [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Nehezen nyert az Újpest az újonc ellen
Budapest - Az esélyesebb Újpest nehezen, 5-4-re győzte le az újonc Hokiklub Budapest csapatát a jégkorong Erste [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Otthon nyertek az erdélyi csapatok
Budapest - A Brassó és a Gyergyó is otthon nyert a jégkorong Erste Liga pénteki fordulójában. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Jól hajrázott a Kecskemét
Budapest - A házigazda Kecskemét jó hajrával győzte le a Pécset a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása